A fórum átmenetileg nem működik

Mások hozzászólásai

Dr. Gyúró Zoltán képe

ami egy kódfrissítés után történt ennek a portálnak az életében Diablo .
Nem tudom az okát Bomb .
Kénytelen vagyok befagyasztani a fórumot átmeneti időre, mert ennek valahogy utána kell járnom.

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Köszönöm Wink
Én az utóbbi években szinte csak Escobariakból kezdtem gyűjteni, pár kivétellel, igen ellenállóak, bár a nedvességet nem kedvelik, és télen is fedett helyen simán áttelelnek, sőt azt vettem észre, hogy jobban virágzanak és fejlődnek, ha szabadba vannak a hidegben, mint a plusz tartományban pl pincében, kis konyhában.

Szia Zoli!
Igen, megpróbáltam. Levágtam felső egészséges részt, egészen addig amíg el nem tűntek barnás részek a növény szállítónyalábjaiból, képen látszik majd. Lekezeltem szénporral kísérletként, hagytam száradni is ahogy azt illik. Rendben haladt minden, majd beültettem, ill. rátettem közegre, de ott 2hét alatt vége lett. Valahogy felgyorsult pusztulása. Szerintem ha hagyom asztalon, még egy évig életben marad. Sad
Pici remény maradt azért még, mert a betegnek mondott részt is elültettem, miért ne alapon, és az még vegetál. Képen tudom ezt is mutatni. Túl nagy esélyt nem adok neki, de amíg él bármi is lehet. Smile 2
Köszi választ, üdv!
Zoli

Kedves Józsi!
Köszönöm, igazán jól esik tőled (is) a dicséret, és ha rendszer újra helyesen működik, visszapótlom neveket.
Engem is rosszul érint, mert pár mammillariát már kinéztem az általad feltöltött képek alapján h jövőre beszerzem magoncként v mag formájában. Sajnos neveket nem gyűjtöttem ki, hisz ez az adatbázis biztosnak tűnt. :(
Üdv, Zoli.

Kedves Ibolya!
Titkok után érdeklődnék, a tartási körülményekről. Például mennyi napot kap, mikor volt átültetve, mennyire van tápozva, milyen gyakran locsolva, milyen talajkeverékben van, mennyire humuszos ilyesmik. Nagyon szép a növénye, én pedig inkább mexikóiakkal vagyok jóban, igaz szintén van néhány Echinopsisom. Smile 2
Köszönöm, Zoli

köszönöm az azonosítást.
ahogy írtam is az 1 és 2 kép ugyan az a kaktusz, és az 1 képen látszik a virága.
az 5 és 6. kép is ugyan az csak azért raktam fel mert az 5.-en csak a virág látszik.

üdvözlettel Sanyi

Füleki József képe

Szia Sándor

1, Mammillaria canalensis-hez közel álló de nem merném biztosra mondani
2, Ez már inkább lehet Mammillaria canalensis de látni kéne a virágát addig ?
3, Mammillaria magnimamma
4, Mammillaria hahniana
5, Mammillaria backebergiana var. ernestii.
6, homályos így nem lehet mit mondani, kellene a virág színe
7, Mammillaria mystax egyik formája
8, Mammillaria rekoi

üdvözlettel Józsi

Dr. Gyúró Zoltán képe

Késő ez a válasz, remélem már újragyökerezteted.
Nekem eddig, mindig minden évben volt és van járulékos veszteségem. Oka lehet a nem ideális teleltetési viszonyok, a teleltetésből felébresztett növényeknél a rosszul alkalmazott első öntözések és a fertőzések (gyapjastetű, gomba).
Pár kép az áldozatokról (sajnos több is volt). Valamelyik (kommersz fajok) pusztulása nem ráz(ott) meg, viszont jó pár elhalálozása dühítő, fájó, főleg a párban, kis csoportban (2-4 db) tartott taxonoknál.

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Szia, köszönöm a választ! A faj nehézsége engem ez csak felvillanyoz Smile 2 Szeretek pepecselni és persze örömködni, ha sikerül felnevelni és virágozni látni...saját "lütyiket" is porzom be folyamatosan, minden nap amíg nyílnak. M. saboae-ból sikerült magot kiszednem, ezen felbuzdulva próbálkozom..

Füleki József képe

Szia Zoltán

A magról kelt 1 éves növény alig látszik ki a talajból, talán 4 mm magas és 2 mm széles.
Igen lassan fejlődik a látható rész. Gondolom a talajban nagy répa van és ezt fejleszti először.
Nem kapkodja el igen lassan növekszik. Ugyan úgy mint a M luethyi-nél szinte nincs test.
Még oltani is csak viszonylag nagy sarjat lehet.
Így még a gyökereztetés is nagyon nehéz.

üdvözlettel Józsi

Nekem 11-nek tűnik, de még azt is elhinném ha szemből balra lenne egy virág, viszont felül van egy aminek csak porzója látszik, meg h szirmok nyomják környező virágokat. Nagyon szeretnék ilyet, jó lenne maghoz jutni jövőre. Smile 2 Egy oltványom volt, de telelés alatt kinyiffant az alany és későn vettem észre, szóval csak saját gyökéren próbálkozom ezentúl.

Füleki József képe

Szia Zoli

Minden előadás nyilvános. Természetesen ha kell kétszer is lejátszom az előadást, ha olyan sokan lennének.

üdvözlettel Józsi

Sziasztok, 2,5év után(őszi vetés) szétültettem őket. Annó egyből talajra vetettem, szóval nem kellett korábban bolygatni, de most már szűk lett az 5centis cserép.
Pár növény nem élte túl ezt a 2. telet, lehet tényleg kéne 1-2 alkalommal nedvesíteni közeget.
Képen:

Köszönöm a találatot! Kép amit linkeltél elég meggyőző, örülnék is ha ezt a növényt nyerném az esettel! Greeting Egyébként eddig nem a megfelelő közegben volt, mert egy Obregonia cserepében született. Azt várom tőle, hogy jobban érezze magát új földjében és kicsit gyorsabban fejlődjön a hozzá illő pH-n. Köszönöm még1x!

Szia Józsi! Köszönöm a segítséget, de ezt már megbeszélgettük az "Azonosítandó Mammillariáim" topicban. Régebbi beküldés ez, csak most folytattam és így kerülhetett eléd azt hiszem. Köszönöm még egyszer a szándékot! Smile 2 Zoli

Sziasztok, lett egy magoncom aminek a beazonosításához kérnék segítséget. kb 2éves, magát ültette és nem az én kaktuszaimból. 5éve van nálam a növény aminek cserepében kelt, de 3évet minimum csak ott pihizet mag formájában. Képet feltettem, aki gondol vmit ossza meg pls!

Oldalak