A Turbinicarpus-fajok Mexikó veszélyeztetett ékkövei. Az első leírást Charles Lemaire közölte Mammillaria horripilus néven 1839-ben. Önálló státuszt 1937-ben kapott a nemzetség. Élőhelyük Mexikó középső része, a Sierra Madre Oriental keleti oldalától a Közép-Mexikói-fennsíkig terjed Tamaulipas, Coahuila, Zatacetas, San Luis Potosí, Guanajuato, Querétaro és Hidalgo szövetségi államok területén, ahol a téli átlaghőmérséklet 12 °C, míg nyáron 27 °C, a júniustól szeptemberig lehulló átlagcsapadék mennyisége pedig 400–900 mm. E nemzetség tagjai úgynevezett „esőopportunisták”, azaz a virágzási szezon mindig a csapadékos időszakhoz köthető. Ma a nemzetség összes faja a Washingtoni Egyezmény (CITES) hatálya alá tartozik, annak I.-A oszlopába került: élőhelyeik, populációik erősen veszélyeztetve vannak. A növények és szaporítóanyagaik élőhelyen történő gyűjtése szigorúan tilos! A Turbinicarpus nemzetség előnye, hogy a kis hellyel rendelkező gyűjtők is nagyon szép gyűjteményt tudnak összeállítani fajaiból: egy-két négyzetméteren a teljes szakgyűjtemény kialakítható. Eső elleni védelemről minden nevelő helyen gondoskodni kell. Talajként nálam a 70% Bims, 10% Akadama, 20% fehértőzeg felhasználásával készített keverék vált be, mely agyaggal és NPK tápanyaggal dúsított. Növényvédelemként márciusban állomány szintű permetezést és felszívatást végzek 1%-os Danadim Progress rovarölő és 1%-os Amistar gombaölő szerrel, ezt szeptember végén szintén megismételem telelés előtt. Télen 10 °C-on tartom a növényházat, valamint folyamatos légáramlást biztosítok. A jelenleg érvényes és elfogadott rendszerek 47 Turbinicarpus-taxont ismernek el, ezek listáját írásom végén közlöm.
