A kövirózsák jól ismert növények, sziklakertjeinkben, balkonládáinkban – mint kiegészítő, kísérő pozsgások, szinte minden télálló kaktuszkertben megtalálhatóak. Így talán nem tűnik nagy szentségtörésnek, hogy ennek a pozsgás nemzetségnek a rendszertani problémájával foglalkozom, bemutatva a változatosságukat. Kezdtem ezt a Hohe Tauern kövirózsáival (Kaktusz-Világ, 2013/5, 203–221. oldal), most azonban „hazai vizekre” evezek.
A kövirózsák Európa és Kis-Ázsia hegyvidéki területeinek jellegzetes pozsgás növényei. Mint azt magyar nevük is jól mutatja, életük a kövekhez: sziklarepedésekhez és hegyoldalakhoz kötődik, ahol más növényekkel ritkán kel versenyre kelniük. Életük nehézségét sokkal inkább a sziklakibúvások törmelék-talajának gyors kiszáradása jelenti, így túlélni csak víz raktározásával képesek. Mint a sziklákhoz, kőgörgetegekhez, mint élőhelyekhez kötődő pozsgás növények, legnagyobb fajgazdagságban a magashegységi területeken fordulnak elő – hazánk, Magyarország területei azonban kövirózsákban, kövirózsa-fajokban szegény területnek számít. Magyarország védett növényeinek sorában négy faj: a Jovibarba hirta (L.) Opiz, a Jovibarba sobolifera (Sims.) Opiz, a Sempervivum marmoreum Griesebach és a Sempervivum tectorum L. faj szerepel (Farkas, 1999), de közülük a legutolsó természetes előfordulása nem mentes minden kételytől. Ha a Jovibarba-fajoktól eltekintünk, a Sempervivum marmoreum marad az egyetlen valódi kövirózsa-faj, amely nagy számban előfordul a Kárpát-medence hazai tájain. Vagy mégsem?
...
