MKOE győri csoportjának 2014. áprilisi összejövetele

Fórum: yy

Kedves Gyűjtőtárs!

Emlékeztetni szeretném, hogy csütörtökön, 2014. április 10.-én 18 órakor a Gyermekek Házában (Győr, Aradi vértanúk útja 23.) a következő előadás lesz:

Rácz László - Kaktuszok és pozsgások teleltetés utáni ébresztése

Laci már 1970-es években rendszeresen megtekintette a debreceni kaktuszkiállításokat, majd 1979-től aktív résztvevője lett a helyi kaktuszos összejöveteleknek. Ezzel párhuzamosan elkezdte gyűjteni a kaktuszokat, első időszakban minden kaktusznak helyet teremtett, de nem sokkal később szakosodni kezdett, kedvenc nemzetsége a Notocactus lett. Későbbiekben az Echinofossulocactus, Matucana, Weingartia, Escobaria nemzetségek terén is szakgyűjteményt sikerült összeállítania, de nagyon sok, jellemzően nehezen tartható növényeket is találunk gyűjteményében. Kaktuszok mellett természetesen a kezdetektől már a pozsgások is helyet kaptak a gyűjteményében, nagyon sok ritka illetve nehezen tartható pozsgásban gyönyörködhetünk, ha meglátogatjuk Lacit. Pozsgások közt kiemelkedik a Lithops gyűjteménye. Első Lithopsait még az 1980 évek végén kerültek hozzá, intenzívebben 1992-től gyűjti őket. Igaz "nagy" gyűjtési időszaka 1997-98-ra tehető, amikor Cole maganyagból történt magvetésből sikerült egy szakgyűjteményt elindítania. Laci jelenleg a debreceni Botanikus Kertben dolgozik, többek közt a kaktuszos üvegház területe is hozzá tartozik.

Ez az előadás is kitér a kaktuszok és pozsgások szakszerű tartására és gondozására is, kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Itt is alkalom adódik, hogy megbeszélhessük, hogy mi a teendő a tavasz során, hogy kedvenceinkbe örömünket leljük.

Mindenkit szeretettel várunk.

Kérném, programunkról tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket, bárkit aki szívesen hallana újdonságokat a kaktuszokról, pozsgásokról, azok tartásával kapcsolatos kérdésekről.

Üdvözlettel,
Kádár I. Csaba
+36 30 9270432
csaba.kadar@kadartech.hu

Későbbi programjaink:

2014. május 8.
Jokhel Csaba
Kaktuszos élet Magyarországon – Kern Péter kaktuszkör, Érd

2014. június 12.
Tóth Norbert
Új kaktuszfajok nyomában Mexikóban

Az utolsó 10 fórumtéma

Szerző, cím Válaszokcsökkenő sorrend Legutolsó tartalom
Dr. Gyúró Zoltán Kaktuszfa ligetek a tengerparton 2014.01.12-12:06
Dr. Gyúró Zoltán
Dr. Gyúró Zoltán Szmájli jelek használata 2014.01.31-10:28
Dr. Gyúró Zoltán
Jokhel Csaba Thelocactus 2014.02.15-18:43
Jokhel Csaba
Dósa Béla Lithops 2014.03.08-20:09
Dósa Béla
Jokhel Csaba Márciusi Érdi program 2014.03.11-19:58
Jokhel Csaba
Jokhel Csaba Érdi kaktuszkiállítás és -vásár 2014 tavasz 2014.03.11-20:00
Jokhel Csaba
Jokhel Csaba Érdi csoport programjai 2014.03.29-07:23
Jokhel Csaba
Füleki József születésnap 2014.03.30-17:48
Füleki József
Szabó Csaba kaktusz 2014.03.30-19:07
Szabó Csaba
Füleki József nyílt nap 2014.03.30-21:43
Füleki József