Ki ő?

Dr. Gyúró Zoltán képe
Fórum: yy

Egy szép hógolyó.


Varga Zoltán képe

Mexikónak ezen a felén februárban jártunk. Az elmondások, tapasztaltak és leírások szerint: hajnalban hűvös, 5-10 fok, nappal hirtelen felmelegszik a hőmérséklet, ahogy a nap felkel. Nap közben a 30 fok sem ritka. Nyáron ezek a hőmérsékletek még emelkednek. Februárban kora nyári idő volt, az itteni májushoz tudnám hasonlítani. A növényzet nem a hideg, hanem a vízhiány miatt áll le. Április-május körül megjön a csapadék és nyáron is van még valamennyi. Ritkán esik, de akkor nagy mennyiségben. A kaktuszok többsége olyan helyen nő, ahonnan gyorsan elfolyik a csapadék (azért vannak kivételek). Ezen felül van még olyan is, hogy rendszertelen időbe jön egy-egy nagyobb eső. A köd és pára is jelentős helyenként, erre utalnak a mindenhol megtelepedő Tillandsiák és egyéb növények. Fagy ritkán van, de a magasabb hegyeken azért előfordul. Inkább a napi hőingás a jelentős. A nap erős, sok kaktusz más növény tövében, kövek védelmében nő. Szerintem itt a növények akkor fejlődnek, ha van csapadék - mert a hőmérséklet egész évben ideális.

Köszönöm a részletes kiegészítést. Ezzel szerintem teljessé vált ezen élőhely megismertetése.
A leírtakból azt vontam le, hogy itt gyakorlatilag nem a hőmérséklet, hanem elsődlegesen a pára és csapadékviszonyok szabályozzák a növényfejlődést.

alias: garas

Az utolsó 10 fórumtéma

Szerző, cím Válaszok Legutolsó tartalomnövekvő sorrend
Dr. Gyúró Zoltán Az idegenhonos, invazív szukkulens fajokról 14 2023.05.06-21:46
Dr. Gyúró Zoltán
Dr. Gyúró Zoltán Nyílt nap Vecsésen (2023) 1 2023.04.30-15:36
Füleki József
Dr. Gyúró Zoltán MKOE online előadások (2023) 4 2023.04.29-19:01
Dr. Gyúró Zoltán
Füleki József 2023 ÁPRILIS 17 2023.04.17-13:36
Füleki József
Siposné Szilágy... Kert Echinocereus 6 2023.04.11-09:14
Siposné Szilágy...
Füleki József Mammillaria 2 2023.03.31-15:39
Füleki József
Dr. Gyúró Zoltán MKOE online előadások (2022) 11 2023.03.01-12:29
Dr. Gyúró Zoltán
Dr. Gyúró Zoltán Maglistánk 2023-as bővülése 1 2023.02.11-09:14
Dr. Gyúró Zoltán
Jokhel Csaba Az Érdi Kern Péter Kaktuszkör honlapjának archiválása 2022.12.26-11:27
Jokhel Csaba
hornyaka Karácsony 2022. 2022.12.23-13:49
hornyaka