Vegetatív szaporítás

Dugványozás.  
A kaktuszok szaporításának egyik legelterjedtebb módja. A növény bármely részét felhasználhatjuk dugvány készítésére. Ha a hajtás csúcsát vágjuk le, ezt fejdugványnak nevezzük. A dugványkészítés mindig nagy vágási felülettel párosul. Készítésükhöz éles kést, puha testű növények esetében borotvát vagy pengét használjunk. A dugványokat levágás után mintegy meghegyezzük az edénynyalábtól kifelé eső részen. Ezzel elkerüljük, hogy a metszési felületünk beszáradáskor homorú legyen, és a gyökérképződés ne az edénynyaláb zónájában induljon meg. Az elkészített dugványt néhány napig, szükség esetén tovább is, beszárítjuk. Gyökereztetésre mosott folyami homokba, perlitbe helyezzük, melybe a gombafertőzés megelőzésére fertőtlenítőszert keverünk. A gyökérképződés elősegítésére meleg, párás helyet biztosítunk számukra. A gyökereztetés közegét tartsuk mérsékelten nedvesen. Munkánk eredményét a fejlődésnek induló növények jelzik. Meggyökeresedés után a dugványokat földkeverékbe ültessük át. Népszerű vegetatív szaporítási mód a sarjak leválasztása és felnevelése. Egyes fajok bőségesen nevelnek olyan sarjat, amely már az anyanövényen gyökérszálat fejleszt. Ilyen pl. néhány Lobivia faj és az Echinopsisok. Kis felületen kapcsolódnak az anyanövényhez, leválasztásuk könnyű, nem keletkezik nagy sebfelület. Más fajokon és fajcsoportokon a kapcsolódás oly mértékű, hogy a sarjak elkülönítésekor keletkező sebfelület az anyanövény pusztulásához vezet. Ezeken a növényeken igyekezzünk a lehető legkisebb sebzést okozni. Az előidézett sebeket fertőtlenítsük. Ismerünk olyan fajokat, amelyek a gyökérzónában sarjadzanak. Ezeket legcélszerűbb az átültetéskor eltávolítani, ilyenkor kereshetjük meg azt a részt, ahol a sarj az anyától a legkisebb sebfelület okozásával választható le. Ha az okozott sebfelület kismértékű és a leszedett sarjakon gyökérkezdemények vannak, úgy kezeljük ezeket, mintha átültetnénk. Gyakoribb azonban ennek az ellenkezője. Ebben az esetben a sarjakat gyökereztetnünk kell. Ismert módja még a vegetatív szaporításnak a tőosztás. Ezzel a móddal tövükről sarjadó fajokat szaporíthatunk. Gyakran a helyüket kinőtt kaktusztöveket átültetéskor egyszerűen többfelé osztjuk, és külön-külön beültetjük (pl. Chamaecereus silvestrii, Mammillaria prolifera). A tőosztást a meleg nyári hónapokban végezzük, s az újonnan beültetett töveket mérsékelten öntözzük. Ha a növényeket erőszakkal kell szétszednünk, akkor a szétvágást éles késsel végezzük. A sebfelületet faszénporral vagy faszénporba kevert gombaölő szerrel fertőtlenítsük. Az említett szaporításokra legalkalmasabb időszak: a nyár, júniustól augusztusig. A gyökereztetésre váró növényeket megfelelő ideig beszárítjuk. A gyökereztetőközegbe, melyet előzőleg gombaölő szerrel kezeltünk, 1-2 cm mélyen, sűrűn betűzdeljük növényeinket. A betűzdelt növények nagy része néhány hét alatt meggyökeresedik, ekkor végleges helyükre ültethetők.

Oltás.
Kaktuszaink szaporításának, felnevelésének és megtartásának egyik eredményes módszere az oltás. Vannak kedvelői, de akadnak ellenzői is. Ez személyes ügy. A gyakorlat bizonyítja, hogy alkalmazása sok esetben szükséges, sőt pótolhatatlan lehet. Segítségével szaporíthatunk ritka, nehezen hozzáférhető fajokat, esetleg pusztulásra ítélt példányokat menthetünk meg. Az oltás két különböző növény összeforrasztása. Vannak kényes kaktuszfajok, amelyeket saját gyökerükön több éven át nehezen lehet megtartani (pl. Ariocarpusok, Neogomesia, Solisia, Islaya stb.). Ezeket a fajokat, fajcsoportokat oltva eredményesen nevelhetjük. A kényes kaktuszokat rendszerint igénytelen alanyokra szokták oltani. Kényszerűségből oltanak azok is, akik az oltást mint szaporítási módot elvetik. Ha egy növény fejlődése huzamosabb ideig megáll, akkor valamilyen kártevő vagy betegség támadta meg. Az oltással ilyen esetben is eredményt érhetünk el. Az oltáshoz két növény szükséges: az alany és a "nemes". Milyen legyen az alany, amire oltunk? Alanyként jó erőben levő, edényekbe egyenként beültetett növényeket használhatunk. Kisebb növények oltására nagyon jól megfelelnek a 2-3 éves Echinopsisok. Fontos követelmény, hogy az alany jó gyökérzetű legyen. Ritka és fejletlen gyökérzetű alany egy idő után az oltványt nem tudja táplálni. A legyengült alanyok a különböző betegségek iránt fogékonyak. Erősebb növények számára jó alanyok a Trichocereusok (T. bridgesi, T. macrogonus, T. pachanoi, T. schickendantzii, T. spachianus stb.), továbbá a Cereus peruvianus, C. jamacaru, Helianthocereus poco. Előnyük, hogy a rájuk oltott résszel együtt vastagodnak. Használható alany még a Marginatocereus marginatus, a Myrtillocactus geometrizans, a Hylocereus triangularis és az Eriocereusok. Ez utóbbiak túl hűvös, 6-8 °C alatti telelési körülmények közé nem ajánlhatók. Opuntia-félék alanyául alkalmas az Opuntia inermis, az 0. ficus indica stb. Az Opuntia robusta nagy szártagját függőleges irányban fel lehet darabolni. Kellő beszárítás után eredeti állásuk szerinti alsó végükön meg lehet gyökereztetni. Egy-egy O. robusta -szártagból sok oltásra alkalmas dugvány készíthető. Szükség szerint bármikor olthatunk, ha az oltványok részére 20-25 °C körüli hőmérsékletet tudunk biztosítani. Ha forró, napos nyári időszakban oltunk, célszerű a friss oltványokat árnyékolni. Az oltáshoz használjunk éles kést. Puha testű és apró növények átvágására talán a borotvapenge a legalkalmasabb. Minden vágás után ajánlatos a kés vagy a penge fertőtlenítése. Erre a célra a tiszta alkohol megfelelő. Az alanyon vízszintes metszlapot vágunk, és ezt az edénynyalábgyűrű körül kihegyezzük. Ha a kihegyezést elmulasztjuk, akkor a beszáradó felület homorú lesz, a "nemes" rész nem tud kellő mértékben és helyen megtapadni. Echinopsis alanyon a metszlapot ne vágjuk túl magasan, mert a vágáslap alatt maradt osztódó szövetből új csúcs fejlődhet, s ez a "nemest" felemelheti, letolhatja. Az alany metszlapján tisztán kirajzolódó edénynyalábgyűrű a helyesen végzett vágást bizonyítja. A "nemest" ott igyekezzünk vágni, ahol a teste a legszélesebb. Vigyázzunk, hogy se az alany, se a "nemes" friss metszlapjára ne kerüljön szennyeződés. Az előkészítet "nemest" gyors, de határozott mozdulattal az alany közepére nyomjuk, majd gumigyűrűvel vagy súlyozással rögzítjük. Rögzíthetjük a növény mellé kellő mélységre letűzött, derékszögben meghajlított lemezcsíkkal is. A "nemest" úgy helyezzük el az alanyon, hogy edény-nyalábjaik legalább egy ponton találkozzanak. A rögzítést kisebb oltványokon néhány napig, nagyobbakon egy-két hétig hagyjuk fenn. A jól összeforrt oltvány néhány hét múlva növekedni kezd. Ha a "nemes" csúcsa az oltás után néhány héttel nem növekszik, nézzük meg, hogy az összeforradás hézagmentesen sikerült-e. Sikertelen kísérlet után olthatunk újra, mert a rosszul sikerült oltásnak legtöbbször mindkét része újból oltható. Az Opuntia-féléket ék alakban is olthatjuk. Az alanyt V alakban bevágjuk, s ebbe szorítjuk a pontosan megfelelően kialakított "nemes" részt. A tejnedvet tartalmazó Mammillaria fajok oltásakor zavar a kicsurgó tejnedv. Ezeket a növényeket az oltáshoz szükséges formára vágjuk, majd néhány órára vízbe helyezzük. A vízből kiszedve már csak egészen vékony felületet kell levágnunk, és zavartalanul olthatunk. A kézben oltás esetében a "nemest" a frissen vágott, gyökértelen alanyra oltjuk. Az alany alsó végét faszénporba vagy gipszporba mártsuk. A "nemes" részt ez esetben is gumival az alanyhoz rögzítjük. Az így elkészített oltványt dugványként gyökereztetjük. A kaktuszok oltásának kedvelt módja a Peireski opsisra történő oltás. A Peireskiopsis alany a téli lehűléseket nem tűri. Ha a levegő száraz, ha huzamosabb ideig öntözetlenül hagyjuk, ledobja leve-leit. Alanynak legjobban a Peireskiopsis velutina és a Peireskiopsis spathulata vált be. A Peireskiopsis apró magoncok oltására és gyors felnevelésére alkalmas. A jó erőben levő alanyokat pengével kb. 10 cm magasan levágjuk, majd ráhelyezzük a fiatal magoncokat. Erre az alanyra a szakirodalom és a gyakorlati tapasztalat szerint már néhány hetes magoncok is olthatók. Itt is érvényes a szabály, hogy az alany és a nemes edénynyalábjainak találkozniuk kell. Ez azt jelenti, hogy a kis magoncokat az alanynak nem pontosan a közepére helyezzük el. Peireskiopsisra oltáskor derékszögbe hajlított, vagy pl. fapálcikára erősített fémcsíkot tűzünk a friss oltvány mellé, és megfelelő súllyal megterheljük, összeforrásig így rögzítünk. Nyári melegben és párás környezetben végezzük el az oltást, a friss oltványokat árnyékolással védjük. Az így készített oltványt csak átmeneti jellegűnek tekinthetjük. Egy-két év elteltével át kell oltani, vagy meg kell gyökereztetni.

A leírtakból látható, hogy az oltás egyszerű művelet, de jó eredményt csak körültekintő munkával és gyakorlattal érhetünk el.    

 Pecás
 Forrás: Dr. Nemes Lajos  - Szabó Dezső Kaktuszok című könyve /1981/