|
|
 |
Ismertető
Röviden a Lithops nemzetségről
A Lithops nemzetség fajai Afrika déli-délnyugati sivatagos területein, Namibiában és a Dél-
Afrikai Köztársaság területén élnek. Rendszertanilag a kristályvirágfélék családjába
tartoznak, levélsucculens növények, vagyis leveleik a víz tárolásása módosultak. Testük
tulajdonképpen egy többé-kevésbé összeforrt levélpár, mely magyobb részt a föld felszíne alá
húzódik. A levelek talajszint fölé emelkedő felső felületén kisebb-nagyobb áttetsző felületek,
'ablakok' láthatók, melyek lehetővé teszik, hogy a fény a növény belsejébe juthasson. Igy a
fotoszintézis jelentős mértékben a levelek belső felületén, a földfelszín alatt megy végbe.
Felületükön az ablakokon kívül igen változatos megjelenésű és színű foltok, vonalak,
esetenként szemölcsök, illetve azok bonyolult mintázata látható. Tenyészcsúcsuk mélyen a
növény belsejében található, innen fejlődnek ki évről évre az új levelek és a virág is. A
talajba dúsan elágazó, néha répaszrűen megvastagodó főgyökérrendszert fejlesztenek.
Kis méretük és rendkivül változatos megjelenésük miatt kiváló hobbynövények. Egy-két
koranyáron virágzó faj kivételével az augusztus végétől december elejéig terjedő időszakban
örvendeztetnek meg pompás sárga vagy fehér, ritkán vöröses árnyalatú virágaikkal.
Gyakorlati tanácsok:
Talaj
A talaj összeállításánál fontos szempont, hogy kellően levegős, vízáteresztő legyen.
Ugyanakkor a túl laza talaj sem jó, mert ebben az esetben a növénynek nincs ideje megfelelő
mennyiségű vizet felvenni. Az ideális talaj egy alapos öntözés után kb. 2-3 napig tartja a
nedvességet. A közel semleges, vagy enyhén savas pH-jú keverékben a növények jól fejlődnek. Az
általam használt keverék a következő:
40% erdei lombföld (akác vagy bükk), 30% síkláptőzeg (a kereskedelemben kapható közel semleges
pH-jú fekete tőzegféleségek megfelelőek), 30% mosott durvaszemcsés homok vagy finomra szitált
sóder.
A növényeket célszerű 3-4 évenként átültetni. Ekkor semmilyen tápanyagutánpótlás nem
szükséges.
Hőmérséklet, fény
A Lithopsok egyes élőhelyein kisebb éjszakai fagyok is előfordulnak, ennek ellenére télen se
tartsuk a növényeinket +5 fok alatt. Ha folyamatosan alacsony hőmérsékleten (5-10 fok) tudjuk
teleltetni őket, akkor gyengébb szórt fény is elegendő, magasabb hőmérsékleten minél jobb
megvilágításra kell törekedni. Nyáron, ha lehetőség van rá, szellős napos helyen a szabadban
tartsuk a Lithopsokat. Teleltetés után azonban a fényhez fokozatosan kell szoktatni őket.
Szabadtéri elhelyezés esetén óvni kell a növényeket a túlzott nedvességtől és a madarak
estleges csipkedéseitől.
Öntözés
Az öntözést üvegházi körülmények között, valamint lakásban március-áprilisban, egyébként a
teleltetés befejeztével kezdhetjük, havi egy-két alkalommal. Nyáron hetente-kéthetente adjunk
vizet a növényeinknek. Szeptembertől október végéig fokozatosan ritkitsuk az öntözéseket,
novembertől februárig pedig csak rendkívüli esetben (hosszú napsütéses periódus, amikor az
üvegházban tartósan 20 fok feletti a hőmérséklet) öntözzünk. Lakásban, ahol általában
rosszabbak a fényviszonyok és kisebb a hőingadozás, csak április-májusban adjunk először
vizet, és nyáron is elegendő kéthetente. Itt viszont legfeljebb havonta egy alkalommal, kis
vízadaggal télen is öntözhetünk (csak akkor, ha a növény erősen ráncosodik, láthatóan
vízhiányos). Öntözésre legjobb az esővíz, a kemény csapvíz beszennyezi a növényeket egyhangú,
szürkévé téve azokat. Csapvíz használatakor ezért ügyeljünk arra, hogy a Lithopsok felszínére
ne kerüljön belőle.
LITHOPS MAGVETÉS
Ahogyan én csinálom.
Vetés ideje: Eddig kizárólag tavasszal, április-májusban vetettem, 2002-ben először megpróbálkoztam az őszi vetéssel,
közepes eredménnyel.Talaj: kb. 40% finomra rostált erdei lombföld (lehetőleg bükk vagy lucfenyő),
30% finomra rostált pötrétei tőzeg 30% finom szemcsés mosott sóder. A keveréket egy órán keresztül 110 fokon hevítem.
Vetés: A magokat szárazon csávázom (Topsin-Metil, Fundazol vagy Orthocid), majd a talaj felszínére szórom és valami sima
felületű eszközzel finoman benyomkodom.Öntözés: Lehetőleg forralt és lehűtött esővízzel (ha a csapvíz nagyon kemény)
az edényeket tálcára állítva felszívatom. A csírázás megindulásáig (3-4 nap) üveglappal letakarom, némi szellőzést
azért biztosítva.Fény, hőmérséklet: A magvetést világos, de nem napos helyre teszem, 20-25 fok nappali,
15-18 fok éjjeli hőmérséklet ideális. További gondozás: Miután megindult a csírázás, rendszeresen kell szellőztetni.
Az öntözés, ha szükséges, alulról történjen. Később, ha a magoncok már bekapaszkodtak a talajba (1-2 hónap)
az üveglap végleg lekerülhet. Az öntözés ekkor már lehet finom permet időnként gombaölő szerrel.Ha nem túl sűrű
a magvetés, csak két év múlva ültetem szét. ekkor már 5-8 mm-esek a növények.
 | Röviden a Lithops nemzetségről | 
|

Lithops aucampiae ssp. aucampiae C2Fotó: Szabó László |

Lithops aucampiae ssp. eunicaeFotó: Szabó László |

Lithops aucampiae ssp. aucampiaeFotó: Szabó László |

Lithops aucampiae ssp. aucampiae var. koelemaniiFotó: Szabó László |

Lithops aucampiae ssp. eunicae var. fluminalisFotó: Szabó László |

Lithops bromfieldii var. bromfieldiiFotó: Szabó László |

Lithops bromfieldii var. glaudinaeFotó: Szabó László |

Lithops bromfieldii var. insularisFotó: Szabó László |

Lithops bromfieldii var. mennelliiFotó: Szabó László |

Lithops bromfieldii var. insularis cv. SulphureaFotó: Szabó László |

Lithops gracilidelineata ssp. gracilidelineata var. gracilidelineata C309Fotó: Szabó László |

Lithops dinteri ssp. dinteri var. dinteriFotó: Szabó László |

Lithops dinteri ssp. dinteri var. brevisFotó: Szabó László |

Lithops dinteri ssp. fredericiFotó: Szabó László |

Lithops dinteri ssp. multipunctataFotó: Szabó László |

Lithops gracilidelineata ssp. brandbergensis C383Fotó: Szabó László |

Lithops gracilidelineata ssp. gracilidelineata var. waldroniaeFotó: Szabó László |

Lithops francisci C140Fotó: Szabó László |

Lithops comptonii var. weberiFotó: Szabó László |

Lithops dorotheaeFotó: Szabó László |

Lithops gesinae var. annaeFotó: Szabó László |

Lithops gesinae var. gesinae C207Fotó: Szabó László |

Lithops fulvicepsFotó: Szabó László |

Lithops fulviceps 'lydiae'Fotó: Szabó László |

Lithops fulviceps var. lactineaFotó: Szabó László |

Lithops geyeri C274Fotó: Szabó László |

LIthops divergens var. amethysthina C270Fotó: Szabó László |

Lithops divergens var. divergensFotó: Szabó László |
|
 |
|