A pajzstetvek az egyenlőszárnyú rovarok (Homoptera) egyik csoportja. Kis, vagy apró termetű (10 mm-nél kisebb), viaszkiválasztó, szipókás rovarok. Általában ivarosan szaporodnak, de egyes fajoknál szűznemzés is előfordul. A legtöbb pajzstetű petéket rak, de vannak elevenszülők is. Évente több nemzedékük van. Kétségtelen, hogy az összes szipókás rovarok között a legkülönösebb formájuk a pajzstetveknek van. Gyakran már nem is látszanak állatoknak, legalábbis a nőstényeik. Ezeket a háti mirigyeikből kiválasztott kemény viaszpajzs fedi. Ez alatt rakják le petéiket és ennek védelme alatt kelnek ki a lárvák. Az egyedeken kialakult fedőpajzsok, ha összeérnek, valóságos kérget képezhetnek a növényen, amelynek színe szürkésfehér, vagy barnás. Ha ez a bevonat egy kis hegyes fácskával letolható akkor biztos, hogy pajzstetűnk van, ha nem tolható le, akkor csak valami bőrdudor, ami túlzott forróság vagy hideg hatására keletkezett, de anyagcserezavar is lehet. A fiatal pajzstetvek kezdetben csaknem olyanok, mintha parányi atkák volnának, s eleinte még elég mozgékonyak, lassan mászkálnak hat rövid lábacskájukkal. A hím lárvákat mindig viaszburok veszi körül, a kész hímek végül ebből vergődnek ki. A hímek törékeny, kétszárnyú, szájszerv nélküli lények, amelyek rövid életük során ide-oda röpdösnek. A nőstényeknek sohasem nő szárnyuk, tehát a felnőtt állatok gyakran a lárvákhoz hasonlók. Számos faj megtartja lábait, a táplálkozási helyen ide-oda vándorol. A legtöbb pajzstetű nőstény azonban sohasem hagyja el azt a helyet, amelyen egyszer szívását megkezdte. Párzás után alaktalan tömeggé duzzadnak, végtagjaikat levedlik, testüket viaszburokkal veszik körül. Ugyancsak a pajzstetvek családjába tartoznak az úgynevezett viaszos pajzstetvek (Pseudococcoidae fajok). A nőstények testét lágy, fehér viaszszemölcsök vagy sűrű szálakból álló fehér viaszváladék borítja, ami tulajdonképpen a pajzsot helyettesíti. Egyesével vagy csoportosan telepszenek meg, főként a szártagok elágazásainál és a szemölcsök tövénél. Kedvezőtlen környezeti feltételek esetén (+ 2oC alatti hőmérsékleten) a lárvák lehúzódnak a talajba, és a gyökereken, főleg azok elágazásaiban telepszenek meg. A pajzstetvek szúró-szívó szájszervükkel átszúrják a szöveteket, és sejtnedvvel táplálkoznak. A zöld növényi részeken világos szívásfoltok keletkeznek. A megtámadott növény gyengén fejlődik, nem nő, összeaszalódik, nem virágzik, súlyosabb esetekben el is szárad. A fertőzött részeken a pajzstetvek által kiválasztott, cukorban gazdag "mézharmat"-ra korompenész telepszik. A megtámadott növény könnyen felismerhető a fehér, gyapjas, vattacsomókhoz hasonló védő viaszburokról - amely alatt a tetvek szívogatnak - és a fekete, koromszínű rétegről. Mivel a pajzstetű-nőstények helyben élők, önálló mozgásra képtelenek, hátukat viaszgyapjú vagy pajzs fedi, rovarokra egyáltalán nem hasonlító élőlények. Ezért a tapasztalatlan személyek nem is ismerik fel a nőstény pajzstetűben a rovart. Találkoztam egy kaktuszkedvelővel, aki büszkén mutatta, hogy mennyire szép az Aporocactus flagelliformis-a, mennyire mutat a zöld alapon a sok vattaszerű pamacs, és még csak nem is sejtette, hogy azok szívogató tetvek. A növény már alig élt. A gyűjteményekben gyakrabban előforduló pajzstetű fajok az alábbiak:

• Apró kaktuszpajzstetű (Diaspis echino-cacti):
  Üvegházi kaktuszok kártevője. A kaktuszok törzsén és az ágakon elhelyezkedő, mintegy 2 mm átmérőjű fehér pajzsok tömege alatt sárgás, körte alakú tetvek szívogatnak.
• Gyapjastetű (Planococcus citri):
  A korompenészes növényen elrejtőzve, rendszerint csoportosan megtalálhatók e fehéren viaszos pajzstetvek is. Ha a növény nem korompenészes, a fehér vattaszerű csomók akkor is feltűnőek.
• Viaszos gyökérpajzstetű (Rhizoecus falcifer):
  kaktusz és pálmafélék gyökerein és szárrészein élősködő, fehér színű pajzstetű. Ha a növényt a cserépből óvatosan kiütjük, a gyökérlabda felszínén és a cserép falán fehér, penészszerű foltokat vagy bevonatot találunk.
• Hosszúfarkú kósza pajzstetű (Pseudococcus adonium):
  Csoportosan szívogató, 3-5 mm nagyságú, ellipszis alakú rovar. Teste pirosas színű, fehér viaszszemölcsökkel borított. Testének peremén 17 pár nyúlvány van. Testvégi páros nyúlványa olyan hosszú, mint a teste. Helyváltoztató. A növény törzsén fényes mézharmat és korompenész bevonat látható.
• Rövidfarkú kósza pajzstetű (Pseudococcus citri):
  A rovar leírása megegyezik a hosszúfarkú kósza pajzstetűnél leírtakkal, de testének színe világossárga vagy sárgásbarna, testvégi nyúlványai pedig rövidek.
• Gyapjas kaktuszpajzstetű (Erinococcus cactarum):
  Eléggé nagy faj, teste ovális, 3 mm hosszú és 1,4-1,6 mm széles. Testének szélén számtalan tüske alakú viaszkiválasztó mirigy van, amelyek finom gyapjúszálakhoz hasonló váladéka főleg a test hasi és háti részét fedi be. A test színe pirosas vagy lilás. A pajzstetű a kaktuszok húsos szárán csoportosan szívogat.

Életmódjukból eredően a pajzstetvek meghatározása nem könnyű, és a kisebb fajoknál csak mikroszkóppal lehet a fajt megközelíteni. A gyakorlatban nem is annyira fontos a fajok meghatározása, mivel azonos módon támadják és károsítják a növényeket, ezért azonos módon kell védekeznünk ellenük. Sokkal fontosabb, hogy felismerjük a jelenlétüket a szabad szemmel is látható jellegzetességeik alapján. Fontos a növények állandó figyelése és szükség esetén a sürgős védekezés.