A LATIN NEVEK KIEJTÉSÉRŐL

         Sajnos e látszólag nem fontos téma felvetése újra és újra aktuálissá válik – talán jobban, mint évekkel ezelőtt – mivel egyre furcsább és kifacsartabb kiejtéseket hallhatunk.
         Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a latin nyelv holt nyelvként vált a tudományos nyelv, elsősorban a biológiai fogalmaink nemzetközi kifejező eszközévé.
         Ma már általában nem készülnek a tudományos közlemények latinul, viszont kötelező a növénytanban egy új faj első leírása ezen a nyelven. Érdekes, hogy az állat- (és embertan?) területén e kötelezettség nem áll fenn, ti. ott franciául is leírhatók az új fajok. Természetes, hogy nemcsak a pontos névleírások, de a megfelelő kiejtések is elengedhetetlenek, hiszen ennek is kötelező nyelvtani szabályai vannak, amelyek a latin nyelv esetében is következetesen használandók és nem változtathatók.
         Az eredeti latin kiejtési módok kismértékben eltértek a maitól, és a kiejtés a ma létező országonként (nyelvekként) is némileg eltér, de nekünk kötelességünk úgy ejteni, ahogy azt előttünk már nyelvészek megállapították, illetve ahogy abban az újkeletű nevek és kifejezések terén megegyeztek.
 

Nézzük tehát részletesen.

         Az egyszerű magánhangzók lehetnek rövidek és hosszúak. Ezeket („a”, „e”, „i”, „o”, „u”) ékezet nélkül írták és hosszan vagy röviden ejtették.
          Ma ezeket az időtartamokat – a nyelvkönyvek kivételével – szintén nem jelöljük, viszont az ejtésük a hangsúlynak megfelelően ma is különböző. (A hangsúlynál kitérek erre is.)

            Az „á” hangot nyílt „á”-nak ejtették. Pl.: pastor, ejtsd: pásztor
Horridocactus armatus, e.: Horridokáktusz ármátusz
Notocactus apricus, e.: Notokáktusz áprikusz
Lobivia taratensis, e.: Lobivia tárátenszisz

Ez a szabály a szóvégi „a”-ra nem vonatkozik!

            Az „é” hang kiejtése nyílt „é” vagy zárt „e”. Pl.: herba, penna
Coryphantha calipensis, e.: Korifánta kálipenszisz
Gymnocalycium denudatum, e.: Gimnokalicium denudátum
Neobesseya cubensis, e.: Néobesszéja kubenszisz

            Az „i” hang megfelelt a magyar „i”-nek, csak a szó elején magánhangzó előtt (ez szóközben is előfordult), sőt még után is, továbbá két magánhangzó között hangzik „j”-nek. Pl.: Gymnocalycium spegazzinii v. major, e.: Gimnokalicium szpegazzinii varietász májor
Cleistocactus ianthinus, e.: Klejsztokáktusz jántinusz
Pfeiffera ianthothele, e.: Pfejfera jántotele
Ezek az „i”-k gyakran „j”-vé változnak át az idők folyamán, így helyes pl. a maior (nagy) melléknév írása major-nak is. (A szó eleji „i” sokszor görög származású.)

            Az „o” és „u” általában úgy hangzik, mint a magyarban. Pl.: Roma, fatum, e.: Róma, fátum
Hamatocactus longihamatus, e.: Hamátokáktusz longihámátusz
Parodia ignorata, e.: Parodia ignoráta
Mammillaria neocrucigera, e.: Mammillária neokrucigera
Epiphyllum crenatum, e.: Epifillum krenátum
Gymnocalycium hybopleurum, e.: Gimnokalicium hibopleurum
Frailea chrysacantha, e.: Frájlea krizákánta

            A görög szavak átírásában használt „y”-t „i”-nek ejtjük.
Pl.: Notocactus tenuicylindricus, e.: Notokáktusz tenuicilindrikusz
Nem indokolt a régies „ü”-nek ejtés, ez főleg a görög eredet kihangsúlyozására vált egyeseknél gyakorlattá.
Pl.: Nyctocereus kiejtése niktocereusz (nem nükto …)
Két magánhangzó között az „y” is „i”-nek, ilyenformán „j”-nek ejtendő.
Pl.: Haageocereus lachayensis, e.: Hageocereusz lakajenszisz
Gymnocalycium uruguayense, e.: Gimnokalicium urugvajensze
Echinopsis eyriesii, e.: Ekhinopszisz ejrieszii
Gymnocalycium eytianum, e.: Gimnokalicium ejcianum

            A „gu”, „qu”, „su” hangcsoportokban tőbeli magánhangzó előtt az „u”, „v”-nek hangzik. Pl.: lingua (e.: lingva annyi mint nyelv)
qualitas (e.: kválitász a. m. minőség).
Suada (e.: szváda a. m. a rábeszélés ereje)
Gymnocactus aguirreanus, e.: Gimnokáktusz agvirreánusz
G. beguinii, e.: G. begvinii
Eriocereus guelichii, e.:  Eriocéreus gvelikii
Mammillaria guillauminiana, e.: Mammillária gvillauminiana
Mammillaria yaquensis, e.: M. jakvenszisz
Gymnocalycium quehlianum, e.: G. kvelianum
Quiabentia pflanzii, e.: Kvijabencia pflanzii

Kettős magánhangzók – „ae”, „au”, „ei”, „eu”, „oe” – írásban kettősek, de kiejtésben egy szótagot alkotnak. Közülük az „au”, „eu”, „ei” úgy hangzik, mint a magyarban pl.: Aurora am. hajnalpír, Európa stb.

            Ha az „eu” után magánhangzó jön, ejthető „ev”-nek.
Pl.: Euonymus, e.: Evonimusz (Kecskerágó latin genus neve)

            Az „ae” kiejtése „é” (mivel görög származású, s eredetileg „ai” volt).
Pl.: Mammillaria louisae, e.: M. loujzé
Haageocereus achaetus, e.: H. akhétusz

            Az „oe” kiejétse „ö”, olykor „é” (eredendően ez is görög hang: „oi”). Nem helytelenül, viszont éppen azért, hogy a germán „ö” erős hatását kikerüljük, gyakrabban „é”-nek kell ejteni.
Pl.: Gymnocalycium oenanthemum, e.: G. önántémum vagy G. énántémum
Oehmea nelsonii, e.: Öméa v. Éméa nelszonii
Morawetzia doelziana, e.: Moravetzia dölziána vagy M. délziána
Echinocereus amoenus, e.: Ekhinocéreus amönusz vagy E. aménusz
Helyesebb az ékológia ejtés is.

            Az „aé” és az „oe” kétjegyű magánhangzók hangjait néha külön kell ejteni (ez is görög eredetükre vall), ilyenkor a második betű, az „e” fölé két pontot vagy hosszúsági jelet teszünk.
Pl.: Neochilenia aerocarpa, e.: Neokhilénia aerokarpa

            A latin mássalhangzók közül az „s” kiejtése mindenkor „sz”-nek hangzott.
Pl.: Echinocactus ingens, e.: Ekhinokáktusz ingensz
Cephalocereus senilis, e.: Cefalocéreusz szenilisz
Ha az „s” két magánhangzó között szerepel „z”-nek ejtendő.
Pl.: Mammillaria plumosa, e.: M. plumoza
Parodia roseoalba, e.: P. rozeoalba

            Részben eltér a magyartól a latin „c” olvasása. (Eredetileg minden helyzetben „k”-nak hangzott, ez is görög hatás.)
Ma a latin „c” kiejtése mássalhangzók és mély magánhangzók (ezek az „a”, „o”, „u”) előtt, továbbá a szó végén „k”-nak hangzik.
Pl.: Echinocereus pectinatus, e.: Ekhinocéreusz pektinátusz
Erdisia erecta, e.: Erdizia erekta
Horridocactus calderanus, e.: Horridokáktusz kálderánusz
H. andicolus, e.: H. ándikolusz
Neochilenia occulta, e.: Neokhilénia okkulta
Parodia culpinensis, e.: P. kulpinenszisz

            A magas magánhangzók („e”, „i”, „ea”, „oe”, „e” vagy „ő”), valamint az „y” előtt megfelel a magyar „c” kiejtésének. (Még akkor is, ha ez görögösen „k”-nak lenne ejtendő!
Pl.: cephalium, e.: cefalium.
Cylindropuntia ciribe, e.: Cilindropuncia ciribe
Blossfeldia cyathiformis, e.: Blosszfeldia ciatiformisz
Rebutia poecilantha, e.: Rebucia pöcilánta v. pécilánta
Cereus caesius, e.: Céreusz céziusz
Eriosyce ceratistes, e.: Eriozice cerátisztesz
Lobivia caespitosa, e.: Lobivia cészpitoza
Copiapoa cinerea, e.: Kopiápoa cinerea

             A „h” kiejtése a latinban olyan halk lehetett, hogy a szó elején sokszor írásban is elhagyták.
Pl.: Hadria – Adria, harena – arena, stb.
Mammillaria hahniana, e.: M. haniána
M. rhodantha, e.: M. rodánta

            A „k” és „z” betűk a latinban szintén idegen – sokszor görög – eredetűek és magyar kiejtésének megfelelően ejtjük.
Pl.: Rebutia kariusiana, e.: Rebucia kariuziána
Mammillaria karwinskiana, e.: M. kárvinszkiána
Lobivia korethroides, e.: L. koretroidesz
Haageocereus zonatus, e.: H. zonátusz
Zygocacatus truncatus, e.: Zigokáktusz trunkátusz

            A görög eredetű mássalhangzó csoportok kiejtése a latinban: ch = kh, ph = f, rh = r, th =th(t).
Pl.: Chamaecereus silvestrii, e.: Khamecéreusz szilvesztrii
Acanthocereus chiapensis, e.: Ákanthocéreusz khiápenszisz
Mammillaria chionocephala, e.: M. khionocéfala
M. phymatothele, e.: M. fimátothéle
Lophophora williamsii, e.: Lofofóra williámszii
Phyllocactus chiapensis, e.: Fillokáktusz khiápénszisz
Rhipsalidopsis rosea, e.: Ripszálidopszisz rozea
Rhipsalis rhombea, e.: Ripszálisz rombéa
Rhodocactus cubensis, e.: Rodokáktusz kubenszisz
Thelocactus beguinii, e.: Thelokáktusz (v. Telokáktusz) begvinii
Parodia thionantha. e.: P. thionántha (v. tionánta)
Thrixanthocereus senilis, e.: Thrixánthocéreusz (v. Truxántocéreusz) szenilisz

            A „cc” mássalhangzócsoport első „c”-je mindig „k”, s a „c”-vel kapcsolatos kiejtési szabály vonatkozik erre a második „c”-vel egyetemben.
Pl.: accuratus, e.: akkurátusz, ecce, e.: ekce
Echinocereus coccineus, e.: E. kokcineusz
Eccremocactus bradei, e.: Ekkrémokáktusz brádei
Mammillaria occidentalis, e.: M. okcidentálisz
Gymnocalycium occultum, e.: G. okkultum
Mammillaria zuccariniana, e.: M. zukkariniána

            A „ti” hangcsoport eredetileg mindenkor „ti”-nek hangzott. Ma a „ti” szótagot magánhangzó előtt „ci”-nek ejtjük.
Pl.: Opuntia vulgaris, e.: Opuncia vulgárisz
Rebutia senilis, e.: Rebucia senilis
Weingartia lanata, e.: Vejngarcia lanáta
Ha a„ti” hangcsoport előtt „s”, „t” vagy „x” betű áll, akkor kiejtése „ti”-nek hangzik.
Lobivia mistiensis, e.: L. misztienszisz
Loxanthocereus faustianus, e.: Loxáthocéreusz fausztiánusz
Neoabbottia paniculata, e.: Neoabbottia panikuláta

            A görög szavakban és akkor ha a „ti” szótag hosszú, szintén „ti”-nek ejtendő.
Pl.: syncitium, e.: sincitium
Tiara, e.: tiára
Totius, e.: totiusz

            A görög eredetű „x” egykori kiejtése is megegyezik a maival.
Pl.: Rebutia xanthocarpa, e.: R. xánthokárpa
Thrixanthocereus senilis (lásd előbb!)

            Nem utolsósorban a hangsúlyról is szeretnék írni.

            Míg anyanyelvünkben a szó első szótagja kap hangsúlyt, a latin nyelvben a hangsúly helye a szótagok számától és hosszúságától függ.

            Az egytagú szavak egyetlen szótagjukon hordják a hangsúlyt. A kéttagú szónak az első szótagján van a hangsúly, akár rövid, akár hosszú a kezdő szótag!
Echinocactus minax
Mila breviseta
Neochilenia mitis

            A többtagú szavak hangsúlyát az utolsó előtti szótag hordozza, ha az hosszú.
Pl.: magnitudo
Melocactus unguispinus
Parodia echinus
Cereus peruvianus
Echinopsis tubiflora
           
            Ha az utolsó előtti szótag rövid, a szó végétől számított harmadik szótag válik hangsúlyossá.
Pl. vacatio, Pannonia
Melocactus neryi
Cumarinia odorata
Echinopsis silvatica

A „-que, -ve, -ne, ce-, pte, -met” simuló szócskák használata mindig a közvetlenül előttük álló szótagot, vagyis az eredeti szó utolsó szótagját teszi hangsúlyossá. Pl.: populusque
Végezetül az idegen eredetű szavakról írnék.

Minden fajnevekként (v. egyéb rendszertani és más biológiai tudományterületi névként) használatos idegen nevet, illetve kifejezést szigorúan a latin kiejtésnek megfelelően kell ejteni. Hiszen azt nagyon sokszor nem tudjuk, hogy pl. egy angol kutató nevét hogy ejtette, viszont azt mindenképpen, hogy latinul hogyan kell ejtenünk. Ez természetesen vonatkozik az amerikai (de minden más) hely- és földrajzi nevekre is!
Pl.: Lemairocereus hollianus, e.: Lemajrocéreusz holliánusz
Melocactus acunai, e.: Melokáktusz akunái
Coryphantha schwarziana, e.: C. szkhvarziána
Echinocereus salm-dyckianus, e.: E. szalmdikkiánusz
Sclerocactus whipplei, e.: Szklerokáktusz vipplei
S. wrightiae, e.: S. vrigtié (v. vrigcié)
Chiapasia nelsonii, e.: C. nelszonii
Gymnocalycium ochoterenai, e.: G. okhoterenai
Escobaria chihuahuensis, e.: Eszkobária khihuahuenszisz

Bízom abban, hogy az ismeretek ilyen irányú felfrissítése mindegyikünk számára építőleg hat!

PAPP LÁSZLÓ
Debreceni Agrártudományi Egyetem
Növénytani Tanszék
Debrecen, Böszörményi út
4032

Megjelent a Kaktusz-Világ 1985. 1. számában

Feltette és aktualizálta: Kiss Csaba obregonia@freemail.hu
Érd, 2007. augusztus 16.