|
|
 |
 | A hónap növénye | 
|
2010. június
Fajnév: Echinocereus fendleri kuenzleri
Fotó: Varga István
Gyűjtemény: ismeretlen
Untitled Document
Echinocereus fendleri
3/1. rész
Echinocereus fendleri ENGELMANN var. kuenzleri L. BENSON 1982
Első leírás: 1976 Echinocereus kuenzleri CASTETTER, PIERCE és SCHWERIN 1976
Szinonimák: Echinocereus hempelii, E. fendleri v. hempelii, Echinocereus kuenzleri
Felfedezés, elnevezés: A növényt elsőször az 1937-ben született Horst KUENZLER gyűjtötte 1961-ben az egyesült államokbeli Új-Mexikó szövetségi állam Otero megyéjének területén. Német kereskedőcsaládból származó kaktuszgyűjtő, felfedező, kaktusztermesztő. Rengeteg gyűjtést, felfedezést vitt véghez, gyűjtőkörútjai nemcsak az USA, hanem Mexikó és Kanada területére is kiterjedtek. Magkereskedéssel és növényszaporítással is foglalkozik, melyben fia és lánya is segédkezik. Sok külföldről érkező gyűjtőt segített, kalauzolt el, akár a terepen is, közülük csak pár nevet említenék a teljesség igénye nélkül: DEBRECZY Zsolt, Fritz HOCHSTAETTER. A v. kuenzleri a kertészeti köztudatba E. pseudohempelii néven került be egy 1970-es évekbeli maglista alapján, hiszen nagyon hasonlított az akkoriban mexikói fajnak tartott E. hempelii re. A leírást 1976-ban CASTETTER, PIERCE és SCHWERIN készített el és a felfedező KUENZLER tiszteletére róla is nevezték el.
História, taxonómia: A kuenzleri megítélése erősen vitatott a mai napig. A legújabb nézet szerint az Echinocereus fendleri szinonimája és sem alfaji, változat vagy formai rangot nem ér el. Bár élőhelye elkülöníthető, jól körülhatárolható, tövisezettsége is jelentős eltérést mutat mégsem kapta meg a megkülönböztetést.
De hogy a teljes történetet megismerjük, vissza kell utaznunk egészen az 1800-as évek végére, egész pontosan 1897-be. FOBE ekkor leírta az Echinocereus hempelii fajt (Monatsschr. Kakteenk. 7:187. 1897), a növényt George HEMPEL-ről (1847-1904) nevezte el, aki Mexikóban és Dél-Afrikában gyűjtött. Típus lelőhelyként Mexikót jelölte meg. A faj elterjedési területe ismeretlen volt és csak kultúrába vont egyedekről volt ismeretes. 1912-ben mikor Dr. Joseph Nelson ROSE a növényt Berlinben tanulmányozta, megállapította, hogy nagyon hasonlít az E. fendleri-re és annak valami változta lehet, észrevette a középtövisek hiányát is, valamint a virágban látott eltéréseket. A rendelkezésére álló leírás elég hiányos volt. A növény elterjedt a termesztésben és az Echinocereus hempelii néven vált ismeretessé. 1961-ben KUENZLER egy új kaktuszt fedezett fel, mely a 60-as évek közepétől a New Mexico Cactus Research révén először az Echinocereus pseudohempelii néven került forgalomba. Ekkor ez egy fantázia név volt, KUENZLER kölcsönözte ezt a nevet, utalva a hasonlóságra. 1976-ban megtörtént az Echincereus kuenzleri leírása CASTETTER, P. PIECE és F. H. SCHWERIN által (ex E. pseudohempelii). Ekkortájt a két taxont különbözőnek tartották. A következő mérföldkő Lyman BENSON 1982-es munkája, ahol a kuenzleri-t, mint változatot említi meg és megjegyzi, hogy a taxon észak-Mexikóban is előfordul Chihuahua tartományban (E. hempelii). 1991-ben Rod és Ken PRESTON-MAFHAM könyve szerint az Echinocereus hempelii a kuenzleri szinonimája és a fendleri változataként tartja számon. BLUM 1998-ban a nemzetséggel foglalkozó monográfiájában az Echinocereus hempelii-t alfaji rangra helyezi, az Echinocereus fendleri ssp. hempelii néven. A kuenzleri-t a fendleri szinonimájaként kezeli. A The New Cactus Lexicon-ban 2006-ban D. R. HUNT és csapata mindkét elnevezést, taxonnevet elveti, sőt a kuenzleri-t meg sem említi. Habár a képeket tartalmazó kötetben az egyik fendleri kép mellett a (E. hempelii) dőltbetűs megjegyzés olvasható!
Érdekes tény és mindenképpen megjegyzést követel az, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is változatként kezeli (2005-ös állásfoglalás), így képes fenntartani és a védettségét kiterjeszteni erre a növényre, hiszen ha egybeolvasztanák a fendleri-vel, akkor megszűnne a védettség jogi alapja.
Véleményem szerint a kuenzleri megérdemelne egy változati rangot, bár a The New Cactus Lexicon (a lexikon áttekinthetősége és kezelhetősége végett) nem alkalmazza sem a változat, sem a forma rangokat, továbbá a hempleii és kuenzleri közé egyenlőség jel tehető, avval a kitétellel, hogy az egyik név új-mexikói míg a másik chihuahuai élőhelyeket takar. A két taxon között olyan minimális eltérések tapasztalhatók, melyeket a határok elbírnak.
Elterjedés, élőhely: Az Egyesült Államok területén két lelőhelyről ismeretes Új Mexikó állam Chaves, Lincoln és Otero megyéiben, e populációk egyedszáma kevesebb mint 200-500 db, írja az 1985-ös megőrzési terv, melyet a növény veszélyeztetettsége miatt készítettek. A nyolcvanas évek óta rengeteg új lelőhelyet fedeztek fel intenzív terepkutatások során. A legjelentősebb felfedezés 1993-ban volt, amikor a Sacramento-hegység keleti felén a Gaudalupe-hegység területén fedeztek fel egy 3000-4500 egyedet számláló populációt. A legfrissebb adatok szerint (2005-ös felülvizsgálat) a veszélyeztetettségi skálán is alacsonyabb szintet kapott, mivel a jelenleg ismert 11 populáció feltételezett egyedszáma kb. 13200 példányból áll. Nem zárják ki az újabb populációk felfedezését sem. A tipikus kuenzleri egyedeket a Zuni és Sandia-hegységek területén találhatjuk. A hempelii-ről kevesebb információ áll rendelkezésünkre, két fő populációja Chihuahua tartományban található Buenaventura és Santa Clara közelében. Ezen élőhelyek nagyon hasonlóak az egyesült államokbeliekhez.
Élőhelye a fenyő-borókaerdők alsóbb régióiban található, ( Juniperus monosperma, J. deppeana, Pinus edulis, Baccharis pternoides, Bouteloua gracilis, Eragrostis intermedia, Eridonum havardii, Mammillaria heyderi, Salvia earlei növényfajok társultságában ) 1770-1950 m magasságban, mészkőtörmelékes vékony váztalajon, dombokon, enyhe lejtőkön. A száraz fűtengerben csak virágzási időben könnyű kiszúrni, a hatalmas magenta színű virágokat. Az északi kitettséget kivéve mindenhol megtalálhatók, de leggyakrabban a dombok csúcsain és déli lejtőkön.
Gyűjtőszámok:
HK 267, 1119, 1267, 1489
FH 1023.1, 1023.2 TL
GL 522
L 1380
LZ 124, 842
PP 732
REP 1554b
SB 187.2, 193, 353 TL
Leírás: A szár hengeres, zöld-sötétzöld, élőhelyén tipikusan a talajba süllyedt, lapított tojásdad alakú, az alap felé szélesedik. Hossza 10-15 cm, átmérője 7-10 cm. Ritkán sarjad, maximum pár fejből álló telepeket alkot. Bordái szemölcsökre osztottak, a bordák száma 7-12 db. Kultúrában teste inkább hengeres, zöld, jobban sarjad és kevésbé lapított. A tövisek lapítottak, élezettek, egy areolában 3-8 db található. Középtövise általában nincsen, ritkán viszont megjelenhet 1 db, ez sötétebb színű felálló barnás-fekete színű kb. 2-2,5 cm hosszú és 1-2 mm széles. Peremtövisei fehérek, néha barnán csíkosak, 1-2 mm szélesek és kb 0,6-2 cm hosszúak, lapítottak szerte állók, többnyire a testre lapulnak. A fiatal tövisek színesek, vörösek, barnák, sárgák. A mexikói élőhelyről származó egyedeken gyakrabban fordul elő középtövis. A tövisek később megszürkülnek, az alsók akár le is hullhatnak.
A bimbók a bőrszövetet áttörve bújnak elő, kívülről erősen és gazdagon tövisesek, a növény csúcsán jelennek meg. Általában kevés számú virágot hoz egy szár, száranként 1-3 db. A virág sokszor eltakarja az egész növényt. Hossza kb. 7-10 cm, szélessége 6-12 cm. A külső virágrészek bordók-barnásak, középen sötétebb sávval, a belsők fényes vagy mély magenta színűek, szélesek. A virág tölcsér vagy kehely alakú. Virágzási ideje május-kora június, termésérése júliusban következik be általában. A bibe kinyúlik a sárga porzók közül, a bibefej nagy, sokágú és zöld. A termés tövises, gömbölyded kb 3-5 cm hosszú éretten vöröses színt vesz fel, hosszirányban felreped és a tövisek érintésre könnyen lehullanak, húsos. A magok gömbölydedek, feketék, finoman dudoros felületűek, mattak, köldökük fehér alapi állású, méretük 1,5mm.
Gondozás: A nemzetségre jellemző tartásmód mellett minden további nélkül virágzik és fejlődik. Ültető közeg szempontjából nem kényes, de mindenképpen jó vízáteresztő, laza szerkezetű közeget adjunk neki, kevés humusztartalommal. Élőhelyén, mészköves alapkőzeten nő, ezt vegyük figyelembe. Az öntözésre nem kényes, de a pangó vizet nem tűri. Bőséges öntözés és mérsékelt tápanyag-utánpótlás mellett kultúrában hengeres alakot vesz fel és sarjadhat is. Ínségesebben tartva megőrzi enyhén lapított alakját. Teste java része télen a talajba húzódhat, tehát szélesebb edényt válasszunk számára. Fagytűrése jó, de ez az adott populációtól és a tartástól is függ. Az edzettebb egyedek szabadban is kitelelnek szárazon, keményebb teleken fagykárral számolni kell, de jó regenerációs képességük van. Fűtetlenül fólia alatt minden további nélkül tartható, talán még szebb alakja és bőségesebb virágzása is van, mint fűtött helyen. Szép, vastag lapított és jellegzetes tövisei alapján egyértelműen elkülöníthető a fendleri-től. Virágja, magja nagyjából megegyezik az alapfajéval.
Megjegyzés: Virág nélkül is mutatós kaktusz, de már viszonylag kis korában is képes hatalmas akár 10-12 cm átmérőjű magenta színű virágokat hozni.
Érdemes a mexikói és az egyesült államokbeli populációból is tartani a gyűjteményekben, még ha olyan nagy eltérések nem is adódnak közöttük.
A természetes élőhelyén bozóttüzek és az illegális gyűjtések tizedelik, bár a természetvédelmi őrök beszámolói alapján az illegális gyűjtés okozta károk elhanyagolhatóak annak köszönhetően, hogy a faj széles körben elterjedt a gyűjtők körében és magot vagy növényt is viszonylag könnyen lehet szerezni. Az egyik új-mexikói populációt autóút építés semmisítette meg.
A növény magról 4-5 év alatt éri el a virágzóképes kort természetes élőhelyén.
A növényt felfedező Horst Künzler úr hazai viszonylatban sokak számára ismeretlen, a nevet bár mindek ismeri "kuenzleri"; de az emberről szinte semmit sem tudni. A hazai szakirodalomban sem találni információkat, habár életútja izgalmas, igazi hobbijának élő ember, így egy kis ismeretterjesztőként álljon ez a pár sor.
Horst KÜNZLER (1937-)
Horst Künzler 1937. április 14-én született a németországi Mannheim városában, német származású kereskedőcsaládban 2 testvérével együtt. Apja a második világháború alatt Oroszországban szolgált, majd Norvégiába került és a háború végéig ott is maradt. A család, mikor szülővárosukat bombázták, először vidékre menekültek a Fekete Erdő melletti Alsace-be majd később Nürnbergbe. Mannheimbe 1945-ben tértek vissza. A kaktuszok iránti vonzódása fiatal kora óta kíséri, melyet ő így fogalmazott meg: "m ár fiatal koromban elkapott egy betegség, melyet gyógyszerrel sem lehet gyógyítani, ez a kaktuszok iránti szerelem". Az első növényeit a helyi Woolworth-nál vette, melyek jól ismert fajok voltak, úgy mint Opuntia microdaysis, Eriocactus leninghausii. 12 éves korában lépett be a helyi kaktuszgyűjtők klubjába, akkor 800 darabot számláló gyűjteménye volt. Tanára, Mr. ESSING lenyűgözte, aki a Gymnocalycium-ok gyűjtésére specializálódott 1950 környékén. Neki nem volt saját kertje, így egy 8 mérföldre bérelt kertben nevelte növényeit. A tél beálltával a növények egy részét dézsákba ültették, a másik részét, kb. 2000 db-ot újságpapírba csomagolták és kerékpárral szállították a cipőboltjába, ahol a növények a polcokon teleltek át.
Horst üzleti iskolát végzett, majd három évet tanult egy kereskedelmi banknál. Utána két évre a Heidelberg féle Angol Alapítványhoz, utána pedig újra egy évet Frankfurtban dolgozott. Szeretett volna már egy állandó állást, miközben erős késztetést érzett arra is, hogy a kaktuszokat természetes élőhelyükön a vadonban is tanulmányozhassa. Ezért egy éves munkát tervezett Kanadában, miközben bejárja az Egyesült Államok délnyugati részét és Mexikót. Felesége, akivel már évekkel ezelőtt házasságot kötött, osztotta a kaktuszok iránti szeretetét. 1961. április 10-én Mannheimből vonattal Rotterdamba utaztak és onnan a Ryndam nevezetű hajóval a Nyugat Indiába és csatlakozó területeire utaztak. Egy hét múlva vonattal Torontóba utaztak. 1962 végén elegendő pénz állt rendelkezésükre, igaz még mindig elég szűkösen, hogy megkezdhessék kalandos életüket. Vettek egy bogárhátú autót, amit egy kis kiegészítéssel "lakókocsivá" tudtak alakítani, az üléseket hátrahajtva pedig ággyá. Minden poggyászukat az utóban tároltak, így az nem csak hálószoba, de néha konyhaként is szolgált. Kb. 800 dollárt spóroltak. Élelemre, üzemanyagra és kis komfortra volt pénzük, a kocsi fenntartására vagy javítására semmi. Szerencsére a kis bogárhátú sose hagyta őket cserben. Az első kaktuszukat Ontarióban (Kanada) találták, ez az Opuntia compressa (humifusa) volt, Point Peelenél, ami a HK0001-es gyűjtőszámot kapta. Ez nem volt túl messze a másodiktól, ami Detroit (Michigan, USA) melletti Coryphantha vivipara (ma Escobaria vivipara) volt nyugat Kanadában. Vancuvert elhagyva átléptek az Egyesült Államokba. Washington, Oregon, Idaho, Utah, Colorado, Új-Mexikó, Arizona, Kalifornia államok és utána Mexikó: Baja Kalifornia, Sonora, Sinaola egészen át Mexikó városon, Acapulcóban ahol egy hónapot töltöttek el, majd keresztül közép Mexikón Big Bendbe, ami még egy hónapot vett igénybe. Készleteik már majdnem nullára csökkentek de, megállás nélkül hajtottak Dél-Karolinába, ahol rokonokat látogattak meg, majd északra fordultak és végre visszaérkeztek Torontóba, ahol pénz nélkül maradtak. Künzler nagynénjét segítették egy kicsit, néhány hétig a lakásában éltek és pár hónapon át a németországi hazaútra gyűjtöttek és dolgoztak. Új-Mexikóban meglátogatták Denis COWPER-t, aki a New Mexico Cactus Research (a továbbiakban NMCR) alapítója volt, ami 1950 óta működött. Röviddel azután, hogy hazaérkeztek Németországba, levelet kaptak Cowper-től, amiben meghívja őket az NMCR-be társulásába. Élvezték az állandómunka nélküli kalandos utat. 1963-ban Belen-be költöztek, ahol David EPPELEM-mel is találkoztak, aki később társ és jó barátjuk lett a NMCR-ben. Aki most az arizonai Bisbee-ben él és egy nonprofit arizonai kaktusz és pozsgásokat tanulmányozó szervezetnek dolgozik.
Egyik útjuk során, ahol a Sacramento-hegység melletti útnál megálltak, dél Új-Mexikóban, felfedezték az Echinocereus kuenzelrii-t. Jól ismerte már akkor is az amerikai délnyugat kaktuszait, de ezt a formáját a fendleri-nek jelentősen különbözőnek ítélte. Néhány növényét az NMCR-ből az Albuquerquei herbáriumba vitték. A fajt 1976-ban írták le a herbáriumi anyag alapján és későbbi terepi tanulmányozás után. Így emlékezik: "Az 1963-as NMCR-i belépésük óta eltelt 37 év alatt a mi közbeavatkozásunknak köszönhetően kezdtünk el magokat terjeszteni az egész világ számára, melyet ritka és a gyűjtök körében nem gyakori növényekkel kezdtünk." A magról felnevelt sok növény mellett két gyermeket is felneveltek, Steven-t sz. 1965 és Susan-t sz. 1975, ők is osztoznak a természet iránti szenvedélyükben. Manapság csak egy moderáltabb gyűjteményük van a kültéri kertből, fóliából és üvegházból. A kielégíthetetlen vágyuk a túrákra, felfedezésekre, a növények, ásványok, fossziliák kutatására még mindig megvan, még ha már nyugdíjasak is.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Télálló kaktuszok, agávék és pálmaliliomok - Debreczy Zsolt, 1976
The Cacti of the United States and Canada - Lyman Benson, 1982
Mrazuvzdorné kaktusy severnej ameriky - Gabriel Veres, 2003
The New Cactus Lexicon - Dr. David R. Hunt, 2006
http://nmrareplants.unm.edu/ - New Mexico Rare Plants
A cikk írója a szerzői jogokat fenntartja!
2010. június 14-30.
Írta:Varga Zoltán
|
|
|
