Kövess minket:

Kaktusz-Világ

A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete 1971. évi megalakulása óta - néhány év megszakítással - adja ki szakmai folyóiratát, a Kaktusz-Világ-ot. A kiadvány B/5 formátumú, évi négy alkalommal jelenik meg, alkalmanként 60 oldalon. Az újság ma már teljesen színes. Ugyancsak a lap része az egyesület rendszeres információs kiadványa, a Közlemények is. Szerzőink között a legkiválóbb hazai és külföldi szakemberek is megtalálhatók. Rendszeresen közlünk fajleírásokat kaktuszokról és pozsgásnövényekről, növénynemzetségek teljes körű ismertetését, gondozással, szaporítással, növényvédelemmel kapcsolatos ismereteket, élőhelyi megfigyeléseket, történeti tárgyú írásokat, gyűjtők és gyűjtemények bemutatását, szakirodalom ismertetését.
A Kaktusz-Világ az egyesületi tagsághoz jár, melyre ezen az űrlapon jelenkezhet, valamint a Kaktusz-Világ korábbi számait is itt rendelheti meg.








A táblázat jobb felső sarkában levő kereső mezővel látványosan megkönnyíthetjük a keresést, bármilyen szöveg- vagy számrészletet elfogad.

A Kaktusz-Világ magazin tartalomjegyzéke 1971-től
Évszám Lapszám Oldal Szerző(k) Cím
19711971/1. szám3Kern PéterBevezető
19711971/1. szám4Kovács ÁrpádParodia mairanana Card.
19711971/1. szám5Körmendi ZoltánBeszámoló a II. közgyűlésről
19711971/1. szám6Szabó DávidGymnocalycium asterium Y. Ito
19711971/1. szám6SpinosissimusSpinosissimus levele
19711971/1. szám7Kern PéterEzt olvassa el!
19711971/1. szám7SzerkesztőségHírek
19711971/1. szám8AnonimTanácsok augusztusra
19711971/2. szám3Körmendi ZoltánSajnáljuk-e a kaktuszgyűjtőket?
19711971/2. szám5Esztergályos FerencMammillaria zeilmanniana Boed.
19711971/2. szám6Szabó DávidCoryphantha andreae I. A. Purp. et Boed.
19711971/2. szám6SpinosissimusSpinosissimus levele
19711971/2. szám6AnonimTanácsok szeptemberre
19711971/2. szám7Filippovits OttóChamaecereus silvestrii fa. crassicaulis crist. Backeb.
19711971/2. szám7Gaál JózsefBarátaink leveleiből
19711971/2. szám8SzerkesztőségHírek
19711971/2. szám9SzerkesztőségÚj tagjaink
19711971/2. szám10Kern PéterEzt olvassa el!
19711971/2. szám10SzerkesztőségFényképpályázat
19711971/2. szám11Részvétnyilvánítás - Dr. Valló Ede
19711971/2. szám11Tiszteletbeli tagság - Maróti István
19711971/2. szám11Dr. Willy CullmannÜdvözlet barátainktól
19711971/3. szám2Dr. Willy CullmannHírünk a világban
19711971/3. szám2SzerkesztőségLevelező tagjaink
19711971/3. szám3Kern péterÚtibeszámoló
19711971/3. szám4Dr. Bohumil SchützAz Astrophytum-ok
19711971/3. szám5Kovács ÁrpádParodia schwebsiana (Werd. & Backbg.
19711971/3. szám6Gali JánosNövényház barkácsolással
19711971/3. szám8SpinosissimusSpinosissimus levele, avagy a kakukk is madár!
19711971/4. szám2Körmendi ZoltánTestvérlapunk üdvözlete
19711971/4. szám3Szabó DávidMammillaria boolii Lindl.
19711971/4. szám3Klaus NeumannMiért ne essék szó a Frailea-król?
19711971/4. szám4SpinosissimusSpinosissimus levele
19711971/4. szám5Werner PaetzoldA dugványok gyökereztetése
19711971/4. szám6SzerkesztőségHírek
19711971/4. szám8AnonimTanácsok novemberre, decemberre
19711971/4. szám9Kern PéterEzt olvassa el!
19711971/4. szám10Dr. Bohumil SchützAstrophytum ornatum (DC.) Web.
19711971/5. szám2Körmendi ZoltánMegtett "tövises" utunk
19711971/5. szám3Konrad KlüglingMaihuenia poeppigii (Otto) Weber non Speg. termesztési problémái
19711971/5. szám5Bujdosó LajosParodia buenekeri Buin.
19711971/5. szám5Gordon RowleyAFRIKA - 1971 (I. rész)
19711971/5. szám6SzerkesztőségHírek
19711971/5. szám7Kern PéterEzt olvassa el!
19711971/5. szám7SpinosissimusSpinosissimus levele
19721972/1. szám3Körmendi ZoltánBeszámoló a II. közgyűlésről
19721972/1. szám4Hans E. KniesSaját készítésű villamosfűtésű magvető tál
19721972/1. szám5Szabó DávidMammillaria pectinifera
19721972/1. szám5Gali JánosÖrömmel köszöntjük 2. vidéki szervezetünket!
19721972/1. szám6Szűcs LajosKedves Tagtársak, kaktuszgyűjtők, kaktuszkedvelők!
19721972/1. szám7Rapavi TiborTéli fényben
19721972/1. szám8Gordon RowleyAFRIKA - 1971 (Folytatás)
19721972/1. szám9AnonimTanácsok januárra, februárra
19721972/1. szám10Szabó DávidHargitai - Nagy: Dísznövények talajai és közegei
19721972/1. szám10Dr. Schlothauer LászlóMészáros Zoltán - Szabó Dezső: Törpe kaktuszok
19721972/1. szám11Kern PéterEzt olvassa el!
19721972/1. szám13Bíró TamásKaktuszmagok porciózásának meggyorsítása
19721972/1. szám14Kern PéterTeendőink ebben a "nagy tavaszban"
19721972/1. szám14Gyömörei MagdolnaKönyvtárunk jelenlegi állománya
19721972/1. szám15SzerkesztőségHírek
19721972/2. szám3Kern PéterGondolatok az MKOE I. Országos Kaktuszkiállításához
19721972/2. szám4Dr. Schlothauer LászlóA kaktuszvirágok mesterséges beporzása
19721972/2. szám7Dr. Szabó ÁrpádA kaktuszok tavaszi indítása
19721972/2. szám9Szűcs LajosKaktuszkiállításunk elé
19721972/2. szám9Kern PéterNincs új a nap alatt
19721972/2. szám11Körmendi ZoltánNem az Ön bűne …
19721972/2. szám11Bernd HofmannOpuntia (szin. Cylindropuntia) bigelowii Eng. & Knuth
19721972/2. szám12Bernd HofmannEchinocactus polycephalus Eng. & Big.
19721972/2. szám13Kern PéterEzt olvassa el!
19721972/2. szám14SzerkesztőségHírek
19721972/3. szám3Gali JánosAz MKOE I. országos kiállítása
19721972/3. szám6Kern PéterXII. Sjezd Ceskoslovenskych kaktusáru
19721972/3. szám7Szabó DávidEchinocereus viridiflorus v. davisii (A. D. Houghton) Marsh
19721972/3. szám7SzerkesztőségNem epilógus
19721972/3. szám8Szűcs LajosMérföldkő
19721972/3. szám9Dr. Bohumil SchützAstrophytum myriostigma és coahuilense
19721972/3. szám11SzerkesztőségKöszönetet mondunk
19721972/3. szám11Dr. Bálint GyörgyEgy vérbeli kaktuszkertész
19721972/3. szám12Kern PéterRitka jelenség
19721972/3. szám13Richard MatthesA Parodia nemzetség
19721972/3. szám14Dr. Schlothauer LászlóA növénymutációkról
19721972/3. szám16Kern PéterReflexiók
19721972/3. szám17Bernd HofmannOpuntia basilaris Eng. & Big.
19721972/3. szám18Kern PéterEzt olvassa el!
19721972/3. szám20SzerkesztőségHírek
19721972/3. szám21Szűcs LajosMűanyag diadoboz kaktuszvetéshez
19721972/4. szám3Dr. Szabó ÁrpádAstrophytum hibridek
19721972/4. szám4Papp ZoltánKaktuszok a szentendrei virágkiállításon
19721972/4. szám5Szűcs LajosKaktuszkiállítás a Szombathely-Kámoni arborétumban
19721972/4. szám6Kern PéterEzt olvassa el!
19721972/4. szám6Kovács lászlóEgy látogatás margójára
19721972/4. szám7Gerhard SchönfeldÉlet a sivatag szigorú törvényei között
19721972/5. szám3Kern PéterMammillaria melanocentra Poselger
19721972/5. szám3Dr. Bohumil SchützAstrophytum capricorne
19721972/5. szám4-r -óNedvszívó élősdiek pusztítása
19721972/5. szám5Fodor LászlónéHogyan lettem kaktuszos?
19721972/5. szám6SzerkesztőségEzt olvassa el!
19721972/5. szám7Szabó DávidTanácsok kezdőknek
19721972/5. szám8-r -óKészítsük elő kaktuszainkat teleltetésre!
19721972/6. szám3Kern PéterHylocereus undatus (Haw.) Br. & R.
19721972/6. szám4Singhoffer EdénéHobby a hobbyért
19721972/6. szám5Bodó JánosnéKaktuszok tápoldatos nevelése
19721972/6. szám6SzerkesztőségReflexiók
19721972/6. szám6SzerkesztőségHelyesbítések
19721972/6. szám6SzerkesztőségKözlemények!
19721972/6. szám6-r -óKészítsük elő kaktuszainkat teleltetésre!
19721972/6. szám8Szűcs LajosLithops dorotheae Nel.
19721972/7. szám2SzerkesztőségReflexiók
19721972/7. szám3Kern PéterKaktuszkörúton
19721972/7. szám4Szabó DávidKiállítás Kiskunfélegyházán
19721972/7. szám6Dávidovics IstvánOlvasson többet
19721972/7. szám6SzerkesztőségEzt olvassa el!
19721972/7. szám7SzerkesztőségTanácsok kezdőknek
19721972/8. szám3Kern PéterKaktuszkörúton
19721972/8. szám4Dr. Schummel RezsőNeoporteria multicolor Ritt.
19721972/8. szám4SzerkesztőségEzt olvassa el!
19721972/8. szám5Jiři ElsnerNotocactus-ok lelőhelyei
19721972/8. szám6SzerkesztőségHírek
19721972/8. szám7Szabó DávidTanácsok kezdőknek (III. rész)
19721972/8. szám8Kovács LászlóEchinopsis eyriesii (Turp.) Zucc. (T.)
19731973/1. szám3Kern PéterAz egység útján
19731973/1. szám4MKOE elnökségHírek
19731973/1. szám5Kern PéterKaktuszkörúton
19731973/1. szám6Gaál JózsefKísérlet Pereskiopsis-ra oltással
19731973/1. szám9SzerkesztőségEzt írják ők …
19731973/1. szám12Dr. Schummel RezsőEuphorbia hottentotta Marl.
19731973/1. szám12Kovács ÁrpádParodia penicillata Fechs. & V. D. Steeg.
19731973/1. szám13Molnár LászlóDalmáciában élő kaktuszok
19731973/1. szám14Bernd HofmannDél-Kaliforniai kaktuszok - Ferocactus acanthodes
19731973/1. szám16Konrad KlüglingOltott Echinopsis kratochviliana
19731973/1. szám16Kovács László92 éves a Kossuth-kaktusz
19731973/1. szám17Werner PaetzoldGymnocalycium Pfeiffer
19731973/2. szám3Kern PéterAz egység jegyében
19731973/2. szám4SzerkesztőségÜvegházépítők figyelmébe!
19731973/2. szám5Jerzy TimmelMini üvegház
19731973/2. szám6Gaál JózsefKaktuszmagoncok gyors felnevelése Pereskiopsis-ra oltással
19731973/2. szám8Kovács LászlóTavaszvárás
19731973/2. szám9Kern PéterEzt írják ők …
19731973/2. szám11Dr. Kiss józsefA Parodia-k csoportosításának újabb lehetőségei
19731973/2. szám15Dr. Nemes LajosCopiapoa cinerea (Phil.) Br: & R.
19731973/2. szám16Szabó DávidTanácsok kezdőknek
19731973/2. szám18Dr. Schummel RezsőRebutia (sectio Aylostera) heliosa Rausch
19731973/2. szám18SzerkesztőségHírek
19731973/2. szám19N. Szentirmay TerézStapelia gigantea N. E. Br. "Óriásvirágú zápcsillag"
19731973/3. szám3Kern PéterBúcsúztatás
19731973/3. szám3Epresi LászlóMammillaria candida (Mammilloydia Buxb.)
19731973/3. szám4Dr. Mészáros ZoltánTudhat-e egymásról két Echinopsis?
19731973/3. szám6Kemenes ErnőOrtegocactus macdougallii Alex.
19731973/3. szám7Dr. Agócsy PálGondolatok egy füstös kaktusz előtt
19731973/3. szám8Dr. Schummel RezsőMammillaria plumosa Web.
19731973/3. szám8SzerkesztőségHírek
19731973/3. szám9Agócs JózsefA pozsgásnövényekről
19731973/3. szám14Klaus NeumannFrailea-k
19731973/3. szám15SzerkesztőségHírek helyi szervezeteink életéből
19731973/3. szám16Dr. Nemes LajosSeticereus humboldtii (HBK.) Backbg.
19731973/3. szám16Dr. Szabó ÁrpádEchinocactus grusonii Hildm.
19731973/3. szám18SzerkesztőségMagadományozók névsora
19731973/3. szám19SzerkesztőségLapszemle
19731973/4. szám3Epresi LászlóParodia chrysacanthion (K. Sch.) Backbg.
19731973/4. szám3Epresi LászlóParodia ayopayana Card.
19731973/4. szám5Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség I.
19731973/4. szám8SzerkesztőségA tövises - tüskés kérdések megoldása szerkesztő módra
19731973/4. szám9Kemenes ErnőKözönséges kaktuszok (1) Chamecereus silvestrii (Speg.) Br. & R.
19731973/4. szám10Kemenes ErnőWeingartia heidiana Backbg.
19731973/4. szám11Dr. Schummel RezsőParodia gibbulosa Ritt.
19731973/4. szám11MKOE elnökségElőzetes a kaktuszkiállításról
19731973/4. szám12SzerkesztőségKözönséges kaktuszok (2) Gymnocalycium bruchii (Speg.) Hoss.
19731973/4. szám13SzerkesztőségSajtószemle
19731973/4. szám13SzerkesztőségÖrömmel jelentjük
19731973/4. szám14Libnár AntalHogyan tartsam, miben neveljem kaktuszaimat?
19731973/4. szám16SzerkesztőségKözönséges kaktuszok (3) Echinopsis eyriesii
19731973/4. szám17SzerkesztőségKözönséges kaktuszok (4) Aporocactus flagelliformis
19731973/4. szám18Dr. Agócsy PálFelhívás
19731973/4. szám19SzerkesztőségGondolatok az Egyesületről, a lapról és még sok mindenről …
19731973/5. szám2SzerkesztőségAz MKOE II. Országos Kiállítása 1973.
19731973/5. szám3Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség II.
19731973/5. szám5Megyerdi MáriaGaál József gyűjtőtársunk 80 éves
19731973/5. szám8SzerkesztőségHelyreigazítás
19731973/5. szám9SzerkesztőségHírek
19731973/5. szám10SzerkesztőségAz MKOE II. Országos Kiállítása 1973. Képekben
19731973/5. szám13Dr. Agócsy PálKaktuszok rendszerezése
19731973/5. szám16Gyarmati SándorKomárom megyei helyi szervezetünk bemutatkozik
19731973/5. szám19SzerkesztőségHazai sajtószemle
19731973/6. szám2Kemenes ErnőAztekium ritteri Boedecker
19731973/6. szám3Kovács LászlóA hasznos út reményében …
19731973/6. szám5Lejtovitz LászlóA fonálférgekről
19731973/6. szám9Dr. Agócsy PálA föld imája Setiechinopsis mirabilis (Speg.) De Haag
19731973/6. szám9Gaál JánosKaktuszok cserépben - szabadban
19731973/6. szám11SzerkesztőségA Dolichothele nemzetség
19731973/6. szám12SzerkesztőségSajtószemle
19731973/6. szám13-PE-Kaktuszok palettája
19731973/6. szám15SzerkesztőségKözönséges kaktuszok (5) Mammillaria bocasana Pos
19731973/6. szám16SzerkesztőségKözönséges kaktuszok (6) Mammillaria prolifera Haw.
19731973/6. szám17SzerkesztőségKözönséges kaktuszok (7) Hamatocactus setispinus Br. & R.
19731973/6. szám18Kern PéterKaktuszok, napfény, műfény I.
19731973/7. szám2Kemenes ErnőMammillaria theresae Cutak
19731973/7. szám3Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség III.
19731973/7. szám6Esztergályos FerencSzárazság és a kövek világa
19731973/7. szám7Kern PéterKaktuszok, napfény, műfény II.
19731973/7. szám8Dr. Agócsy Pál - Kern PéterA kaktusz és a fizikokémia
19731973/7. szám9Kovács LászlóFurcsaságok
19731973/7. szám10Kemenes ErnőApró mesterfogások - Mentsük ami menthető
19731973/7. szám11Kern PéterEgy magyar vonatkozású kaktusz - Mammillaria saboae
19731973/7. szám11SzerkesztőségMexikói útiélmények
19731973/7. szám12Epresi LászlóParodia elegans Fechs. Nom. nud. és Parodia mairanana Card.
19731973/7. szám13F SiebertTaréjforma (Cristata) a természet csodája
19731973/7. szám15-PE-Vízfelvétel a töviseken át
19731973/7. szám17Kern PéterA közgyűlésről
19731973/8. szám2Kemenes Ernő… hogy meg is maradjon!
19731973/8. szám3Szűcs LajosA kaktuszok különleges vízgazdálkodása
19731973/8. szám10Kemenes ErnőApró mesterfogások - Az öntözővíz savanyításáról
19731973/8. szám11Gali JánosJelentjük, hogy …
19731973/8. szám14AnomimApróságok
19731973/8. szám15Kern PéterAz IOS XII. kongresszusa az angliai Readingben
19731973/8. szám19Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség IV.
19731973/8. szám21Libnár AntalGymnocalycium denudatum (Link & Otto) Pfeiffer
19731973/8. szám22Vígh GyulaTagságunké a szó …
19731973/8. szám23N. Szentirmay TerézEuphorbia bupleurifolia Jacq.
19731973/8. szám24N. Szentirmay TerézLithops karasmontana var. mickbergensis
19731973/8. szám25N. Szentirmay TerézTitanopsis schwantesii
19731973/8. szám25N. Szentirmay TerézTitanopsis calcarea
19731973/8. szám27Jürgen FalkenbergDiscocactus horstii
19731973/8. szám28Libnár AntalGymnocalycium quehlianum (F. Haage) Berg
19731973/8. szám29Mézer AntalParodia saint-pieana Backeberg
19731973/8. szám30Szabó DezsőFényképen bemutatott rendellenes virágú Sulcorebutia
19731973/8. szám31Kemenes Ernő és Kern PéterSajtószemle
19731973/8. szám35Mile LajosA Pereskiopsis oltásról (I.)
19731973/8. szám37SzerkesztőségGyakran előforduló idegen kifejezések
19731973/8. szám38Dr. Nemes LajosÉrdekes virágképződés
19731973/8. szám39SzerkesztőségHírek
19731973/8. szám39AnonimMeztelen kaktuszok
19731973/8. szám42Kemenes ErnőApró mesterfogások - Így is lehet …
19731973/8. szám44Kemenes ErnőMammillaria solisioides Backeberg
19731973/8. szám44Kemenes ErnőObregonia denegrii Frič
19731973/8. szám46Szabó DezsőGymnocalycium cardenasianum Ritter
19731973/8. szám46Libnár AntalGymnocalycium és lelőhelye
19731973/8. szám50SzerkesztőségLaptársunk írja
19731973/9. szám2SzerkesztőségIn Memoriam Alfred Gräser (1896-1974)
19731973/9. szám2SzerkesztőségIn Memoriam prof. dr. Martin Cardenas (1890?-1973)
19731973/9. szám3Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség VI.
19731973/9. szám7Kemenes ErnőParodia setifera Backeberg
19731973/9. szám8N. Szentirmay TerézGibbaeum-ok
19731973/9. szám9Kemenes ErnőTephrocactus articulatus v. papyracanthus
19731973/9. szám10Dr. Agócsy PálRebutia-k
19731973/9. szám13Kemenes ErnőMagvetéshez időszerű
19731973/9. szám14Kemenes ErnőSajtószemle
19731973/9. szám15SzerkesztőségIn Memoriam Karl Gielsdorf (1888-1973)
19741974/1. szám2SzerkesztőségIn Memoriam Kunkli Ferenc
19741974/1. szám3Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség VI.
19741974/1. szám10Fehér IstvánKaptuk a levelet …
19741974/1. szám12N. Szentirmay TerézAeonium arboreum (L.) Webb. & Berth.
19741974/1. szám13Kovács LászlóKaktuszok kesergője
19741974/1. szám14Kemenes ErnőTurbinicarpus roseiflorus Backeberg
19741974/1. szám15Kemenes ErnőSajtószemle
19741974/1. szám17Dr. Nemes LajosMammillaria roseocentra Boed. et Ritt.
19741974/1. szám18Kemenes ErnőPilocanthus paradinei Benson & Backeberg
19741974/2. szám2SzerkesztőségHírek
19741974/2. szám3Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség VII.
19741974/2. szám6SzerkesztőségHírek
19741974/2. szám7Szűcs LajosKaktuszok magvetése
19741974/2. szám13Kemenes ErnőHamarosan időszerű
19741974/2. szám16Kemenes ErnőSajtószemle
19741974/2. szám17Kern PéterIOS Bulletin, January 1974
19741974/2. szám18Kemenes ErnőAfrika apró csodái - "Élő kavicsok" gondozásáról
19741974/2. szám19Kemenes ErnőApró mesterfogások - Öntözzek? Ne öntözzek?
19741974/3. szám2SzerkesztőségHírek
19741974/3. szám3Szűcs LajosKaktuszkiállítás a Szombathely-Kámoni arborétumban
19741974/3. szám7Dr. Agócsy PálKaktuszfenológiai megfigyelések
19741974/3. szám9Epresi LászlóGymnocalycium denudatum (Link & Otto) Pfeiffer
19741974/3. szám9Szűcs LajosKönyvismertetés
19741974/3. szám10L. E. NewtonAz "afrikai" kaktusz - Rhipsalis baccifera
19741974/3. szám12Dr. Agócsy PálKubai híradás
19741974/3. szám13Kemenes ErnőKrainz: Die Kakteen
19741974/3. szám14Jürgen Falkenberg - Klaus NeumannAz "új" törpe Mammillaria-k gyökereztetése
19741974/3. szám16Gali JánosKiállítás
19741974/3. szám16SzerkesztőségHírek
19741974/3. szám17Kemenes ErnőSajtószemle
19741974/3. szám18SzerkesztőségA szerkesztőség válaszol
19741974/4. szám3Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség VIII.
19741974/4. szám8Szűcs LajosKépek a Jénai Botanikus Kertből
19741974/4. szám10Kern PéterMatucana aurantiaca
19741974/4. szám11Megyerdi MáriaTanácsok kezdőknek
19741974/4. szám13SzerkesztőségLevelező tagjaink - folytatás
19741974/4. szám13Kemenes ErnőNotocactus ottonis v. uruguayensis
19741974/4. szám14Dr. Nemes LajosFelhívás
19741974/4. szám14Volker DorningA kaktuszok és egyéb pozsgások növényi és állati kártevőik elleni védekezés
19741974/4. szám16AnonimA pozsgáskutatás története I.
19741974/4. szám17N. Szentirmay TerézMeddig nevezik "Majomkenyérfának" a Crassula portulacea-t?
19741974/4. szám18Rokolya Zoltán, Kovács LászlóOlvasóink írják
19741974/4. szám19AnonimA pozsgáskutatás története II.
19741974/4. szám20SzerkesztőségHírek
19741974/4. szám21Kemenes ErnőParodia aureicantha Backeberg
19741974/4. szám21Dr. Agócsy PálHatározzunk kaktuszokat!
19741974/4. szám23AnonimA pozsgáskutatás története III.
19741974/4. szám25Kemenes Ernő, Kern PéterSajtószemle
19741974/4. szám28Simay Endre IstvánAstrophytum asterias (Zucc.) Lem.
19741974/4. szám29Kemenes ErnőValóban optimális?
19741974/4. szám30Kovács LászlóPiaci élmény
19741974/4. szám30Kern PéterKiállításról - kiállításra
19741974/5. szám3Dr. Nemes LajosBeszámoló az MKOE III. Országos Kiállításáról
19741974/5. szám6Dr. Szabó ÁrpádBimbó vagy sarj?
19741974/5. szám8Dr. Nemes LajosA Lobivia nemzetség IX.
19741974/5. szám11Mézer AntalParodia subterrannea Ritter
19741974/5. szám12Megyerdi MáriaNe teleltessük át a kártevőket!
19741974/5. szám12SzerkesztőségHírek
19741974/5. szám13Nagysurányi MiklósAmiről eddig keveset hallottunk - A Kaliforniai-félsziget
19741974/5. szám22Kern PéterRebutia K. Schumann emend Buining et Donald
19741974/5. szám25Kemenes ErnőSajtószemle
19741974/5. szám26N. Szentirmay TerézRovarcsapdák
19741974/5. szám29Libnár AntalSárga virágú Gymnocalycium-ok
19741974/5. szám35Kern Péter és a küldöttségÚti élmény - A német kaktuszgyűjtők II. központi összejövetelén Merseburgban
19751975/1. szám2SzerkesztőségHírek
19751975/1. szám3Dr. Mészáros ZoltánKaktuszos szemmel Kubában
19751975/1. szám4Rostás JenőApró fogások - Névtáblázás
19751975/1. szám5Fred H. BrandtParodia legitima Brandt, sp. nova (első leírás)
19751975/1. szám8Fred H. BrandtParodia columnaris Card.
19751975/1. szám9Karl ZöpfAusztriából. . . - 10 éves a Steirische Kakteenfreunde
19751975/1. szám9Dr. Heimo FriedrichAz I.O.S. XIII. kongresszosa Kaliforniában
19751975/1. szám11Alfred B. LauAz újra fellelt kincsek Rayones-től nyugatra
19751975/1. szám13Dr. Schlothauer LászlóA kaktuszok tartóedényeiről
19751975/1. szám15Kemenes ErnőSajtószemle
19751975/1. szám17Gerhardt SchönfeldTavaszi feladatok.
19751975/1. szám18Vigh GyulaOlvasók írják, olvasók kérdezik . . . - Melyik a legmegfelelőbb alany a "rubra"-k oltására?
19751975/1. szám19Simay Endre IstvánBolivicereus samaipatanus Card.
19751975/1. szám19Epresi LászlóParányi rablók! Veszélyben a magtermés!
19751975/1. szám20SzerkesztőségTélálló kaktusz
19751975/1. szám21Lejtovicz LászlóTájékoztató a IV. országos kiállításhoz
19751975/1. szám21Konrad KlüglingEchinocactus grusonii Hildm.
19751975/1. szám23SzerkesztőségNövényeink nyári elhelyezése
19771977/1. szám3SzerkesztőségKedves tagtársaink!
19771977/1. szám4SzerkesztőségSzakismeret - Milyen növényt ábrázol ez a kép?
19771977/1. szám5Kern PéterVisszapillantás az MKOE V. országos kaktuszkiállításra
19771977/1. szám6David R. HuntA környezetvédelem
19771977/1. szám9SzerkesztőségA kaktuszkutatás nagy halottai
19771977/1. szám10Fred H. BrandtParodia stereospina Brandt, spec. nova. UG-Protoparodia, serie Brachyspermae - (ELSŐ LEÍRÁS !)
19771977/1. szám12SzerkesztőségHírek
19771977/1. szám12SzerkesztőségMagadományozók
19771977/1. szám13SzerkesztőségAki keres talál!
19771977/1. szám13SzerkesztőségKönyvismertetéseink
19771977/1. szám14Helmuth BrooghFájdalmas tapasztalatok Euphorbia-nedvvel
19771977/2. szám18SzerkesztőségSzakismeret - Milyen növényt ábrázol ez a kép?
19771977/2. szám19SzerkesztőségKedves tagtársaink!
19771977/2. szám20Megyerdi MáriaVárjuk a tavaszt!
19771977/2. szám21Georg ViedtWeingartia lanata Ritter (1961. Fr. 814)
19771977/2. szám22Fred H. BrandtParodia spanisa Brandt spec. nova - (Első leírás! )
19771977/2. szám24Georg ViedtMelocactus unguispinus Backebg. (1932)
19771977/2. szám25SzerkesztőségHazai ritkaság - Virágzó Agavék
19771977/2. szám26Kern PéterKönyvespolcunk
19771977/2. szám28SzerkesztőségHíreink
19771977/2. szám29Georg ViedtEuphorbia obesa Hook. Fil. 1903
19771977/2. szám31SzerkesztőségAki keres talál! - Kaktusz utca Magyarországon Érden
19771977/2. szám32SzerkesztőségAz MKOE VI. országos kaktuszkiállítása
19771977/2. szám32SzerkesztőségFöld és tőzegakció
19771977/3. szám35SzerkesztőségKét közgyűlés között. . .
19771977/3. szám38SzerkesztőségHíreink
19771977/3. szám39Dr. Nemes LajosA kaktuszok tápanyagutánpótlásáról
19771977/3. szám44Dr. Nemesné Szentirmay TerézBemutatjuk a Huernia zebrina N. E. Br.-t
19771977/3. szám45Kemenes ErnőÉkszerek a kaktuszcsalád kincstárból - Gymnocalycium vatteri Buining
19771977/3. szám45SzerkesztőségLapzárta után érkezett
19771977/3. szám46SzerkesztőségSzakismeret
19771977/4. szám51Fred H. BrandtParodia capillitaensis Brandt, spec. nova - ELSŐ LEÍRÁS
19771977/4. szám52SzerkesztőségLevelezni szeretne ...
19771977/4. szám53Urbán SándorMammillaria vagy Mamillaria?
19771977/4. szám55W. KauschTudott róla? . .
19771977/4. szám56Andej Petrovics SzokolovLevél Alma-Atából
19771977/4. szám57Kemenes ErnőSajtószemle
19771977/4. szám58Kemenes ErnőNéhány szó az Eriocactus-okról
19771977/4. szám60Gali JánosKeresztrejtvény
19771977/4. szám61SzerkesztőségSzakismeret
19771977/4. szám62Kemenes ErnőHaageocereus zehnderi Rauh et Backeberg
19771977/4. szám62BarthlottAzt olvastuk. . .
19781978/1. szám3SzerkesztőségOlvasóinkhoz
19781978/1. szám5Dr. Mészáros ZoltánGyűjtőúton Közép-Kubában (I. rész.)
19781978/1. szám11Feszt GyörgyAcanthocalycium violaceum (Werd.) Backbg.
19781978/1. szám12Dr. Schummel RezsőGymnocactus gielsdorfianus (Werd.) Backbg.
19781978/1. szám13Dr. Nemes LajosA Parodia nemzetség rendszertani felosztása
19781978/1. szám21Dr. Nemes LajosKaktuszok - Copiapoa barquitensis Ritt. - Acanthocalycium glaucum Ritt.
19781978/1. szám22Dr. Nemesné Szentirmay Teréz. . . és pozsgások - Crassula falcata Wendl. - Graptopetalum paraguayense (N.E.Br.) E. Walth.
19781978/1. szám23SzerkesztőségIrodalmi tájékoztató: Szűcs Lajos - A növénykedvelő kislexikona (Gondolat kiadó 1977)
19781978/2. szám25Dr. Mészáros ZoltánGyűjtőúton Közép-Kubában (II. rész.)
19781978/2. szám29Kemenes ErnőAz Epithelantha (Web.) Br. & R. nemzetség
19781978/2. szám33Dr. Nemesné Szentirmay TerézAblakos növények
19781978/2. szám35Fred H. BrandtA Parodia nemzetség rendszertani felosztása
19781978/2. szám42Dr. Nemes LajosBemutatjuk a . . . Frailea castanea Backbg.-t
19781978/3. szám43Dr. Mészáros ZoltánBotanika kaktuszosoknak I.
19781978/3. szám49N. Szentirmay Teréz, dr. Nemes LajosBemutatjuk. . .
19781978/3. szám52Kemenes ErnőKét Parodia vagy csak egy?
19781978/3. szám53Szabó ÁrpádA Neoraimondia nemzetség
19781978/3. szám54Dr. Nemes LajosMelyik a valódi Lobivia famatinensis
19781978/3. szám56Karl Heinz MüllerHárom hét Mexikóban - I.
19781978/3. szám60Papp LászlóPilocanthus paradinei (E. Benson) B. W. Benson et Backbg.
19781978/4. szám65Dr. Mészáros ZoltánBotanika kaktuszosoknak II.
19781978/4. szám68Dr. Nemesné Szentirmay TerézCeropegia haygartii N. E. Br.
19781978/4. szám69Karl Heinz MüllerHárom hét Mexikóban - II.
19781978/4. szám72Balogh LászlóTélálló kaktuszok
19781978/4. szám75Kemenes ErnőÉrdekes meglepetés
19781978/4. szám75Dr. Nemes LajosCereus hexagonus (L.) Mill.
19791979/1. szám1Tamás GyulaTüske vagy tövis?
19791979/1. szám4Dr. Agócsy PálCsak kezdő gyűjtő tarthat Rebutia-t?
19791979/1. szám6Dr. Nemesné Szentirmay TerézDecabelone elegans Decne
19791979/1. szám6Kemenes ErnőMammillaria trichacantha K. Sch.
19791979/1. szám7Kemenes ErnőHaageocereus vagy Pygmaeocereus?
19791979/1. szám8Dr. Debreczy ZsoltA szukkulens életforma kialakulása - I.
19791979/1. szám11Dr. Nemesné Szentirmay TerézStapelia discolor Tod
19791979/1. szám11Dr. Nemes LajosParodia sanguiniflora Frič ex Backbg.
19791979/2. szám13Szutorisz GyulaA Melocactus nemzetség gondozása
19791979/2. szám16Szerkesztőség1979. évi magakciónk
19791979/2. szám17Nagysurányi MiklósA Mammillaria nemzetség alaktani jellemzői és rendszertani áttekintésük
19791979/2. szám29Karl Heinz MüllerHárom hét Mexikóban - III. Befejező rész
19791979/2. szám32Szűcs LajosDelosperma cooperi (Hook f.) L. Bol.
19791979/3. szám35Dr. Mészáros ZoltánA Leptocereus (Berg.) Br. et R. nemzetség
19791979/3. szám39Dr. Nemesné Szentirmay TerézEcheveria setosa Rose et Purp.
19791979/3. szám41Incze FerencRégi szukkulentaleltár
19791979/3. szám52Augusztinyi BélaAz alanyok
19791979/4. szám58Dr. Debreczy ZsoltA szukkulens életforma kialakulása II.
19791979/4. szám65Kemenes ErnőHárom fehér törpe (Mammillaria denudata, M. lasiacantha, M. magallanii, M. magallanii var. hamatispina)
19791979/4. szám67Kemenes ErnőAlsó-Kalifornia szépei (Mammillaria schumannii, Mammillaria boolii, Mammillaria insularis)
19791979/4. szám69Kemenes ErnőÉrdekes, hézagpótló, tanulságos - Friedrich Ritter: Kaktuszok Dél-Amerikában 1. Kötet
19801980/1. szám1Libnár AntalGymnocalycium fajnevek, [társnevek], elsőleírásaik
19801980/1. szám23Werner HoffmannPerui napló
19801980/1. szám29N. Szentirmay TerézBemutatjuk a . . .
19801980/2. szám32Dr. Nemes LajosKaktuszos élőhelyek éghajlati adatai
19801980/2. szám58N. Szentirmay TerézBemutatjuk a . . . 5 Aeonium faj
19801980/2. szám60Kemenes ErnőMammillaria schiedeane Ehrenberg
19801980/2. szám61Werner HoffmannPerui napló II.
19801980/3. szám67Gaál JózsefKaktuszok szabdföldbe kiültetve
19801980/3. szám69Werner HoffmannPerui napló III.
19801980/3. szám73Dr. Priszter SzaniszlóAz első szukkulens növények magyarországi közgyűjteményekben - I. rész: 1785-1817
19801980/3. szám82Herald TopelAz apróvirágú horgastövisü Mammillaria-k formaköre
19801980/3. szám89Kemenes ErnőBrasiliparodia Ritter gen. nov.
19801980/3. szám94Tomory JuditA műtrágyázás és virágzás összefüggésének vizsgálata gömbkaktuszoknál
19801980/3. szám104SzerkesztőségKaktusznevek szerzői és neves kaktuszkutatók
19811981/1. szám1Dr. Ludmány GyulaBúcsúzunk - Bartalis Imre
19811981/1. szám2Augusztinyi BélaA perlit mint kaktusztalaj
19811981/1. szám7Kemenes ErnőColoradoa mesae-verdae
19811981/1. szám8Kemenes ErnőEncephalocarpus strobiliformis
19811981/1. szám10Kemenes ErnőOpuntia albata
19811981/1. szám10Kemenes ErnőHorridocactus robustus
19811981/1. szám12Werner HoffmannPerui napló IV.
19811981/1. szám17J. D. DonaldA Rebutia nemzetség
19811981/1. szám24SzerkesztőségGondozási naptár
19821982/1. szám1Kern PéterMexikói útibeszámoló - I. rész
19821982/1. szám8Dr. Tolnai PálFagytűrő-e valamennyi USA-beli kaktusz?
19821982/1. szám13Kemenes ErnőIsmerkedjünk az Escobaria nemzetséggel
19821982/1. szám15Simay Endre IstvánKaktuszok és más pozsgások helye a növényvilágban
19821982/1. szám18Dr. Kiss JózsefKönyvismertetés: Dr. Nemes Lajos - Szabó Dezső: KAKTUSZOK
19821982/1. szám20Papp LászlóKönyvismertetés - Walter Haage: KAKTEEN VON A BIS Z.
19821982/1. szám22SzerkesztőségSajtószemle
19821982/2. szám1Papp LászlóMammillopsis senilis (Lodd.) Web.
19821982/2. szám5Kemenes ErnőThelocactus bicolor, - var. tricolor, T. hexaedrophorus, - var. decipiens, - var. droegeanus, - var. fossulatus
19821982/2. szám7Papp LászlóEgy praktikus beporzási mód
19821982/2. szám13SzerkesztőségSajtószemle
19831983-1984/1. szám1Lejtovitz LászlóA Peireskiopsis-ra oltás új módszere
19831983-1984/1. szám5Nagy KárolyA Pediocactus nemzetség áttekíntése
19831983-1984/1. szám17Dr. Kiss JózsefÚj Parodia-k
19831983-1984/1. szám19Mánfai GyulaMag- és pollengyűjtemény összeállítása a Gymnocalycium nemzetség rendszerezéséhez
19831983-1984/1. szám21Libnár AntalMonotipikus kaktuszok
19831983-1984/1. szám26Vékony MihályAgave-k a kertben
19831983-1984/1. szám28Dr. Nemes LajosSzabó Dezső (1926-1984)
19851985/1. szám5Dr. Kiss JózsefÚj formák a Parodia-knál
19851985/1. szám17Simay Endre IstvánA xerofita életmód - szukkulencia
19851985/1. szám19N. Szentirmay TerézFaucaria acutipetala
19851985/1. szám20Papp LászlóMég egyszer a latin nevek kiejtéséről
19851985/1. szám26Kern PéterMexikói útibeszámoló II. rész
19851985/1. szám33Dr. Pásztor LajosKedves Kaktuszbarát!
19851985/1. szám37Dr. Nemes LajosMammillaria mistax
19851985/1. szám38Dr. Nemes LajosSzakirodalom
19851985/1. szám42AnonimKeresztrejtvény
19851985/2. szám43Dr. Mészáros ZoltánMexikói kaktuszgyűjtéseim jegyzéke
19851985/2. szám58Pintér PéterSzukkulens növények steril magvetése
19851985/2. szám65Dr. Pásztor LajosSempervivum-ok II. Rendszertan - nomenclatura
19851985/2. szám72Pintér PéterA faj fennmaradásának problémái a magok csírázásának tükrében
19851985/2. szám79Agusztinyi BélaTöprengések a magvetésről
19851985/3. szám79Szutorisz GyulaKaktuszok - 23 ˚C-on
19851985/3. szám84Dr. Mészáros ZoltánMelocactus harlowii (fotó)
19851985/3. szám85Nagy ImreFagytűrő Mammillaria-k
19851985/3. szám86Agócs JózsefHuernia zebrina
19851985/3. szám87Szentirmay TiborTradescantia navicularis (fotó)
19851985/3. szám88Agócs JózsefCynanchum marnierianum
19851985/3. szám89Pintér PéterA Gymnocalycium nemzetség rendszerezése
19851985/3. szám93Dr. Nemes LajosGlandulicactus uncinatus (fotó)
19851985/3. szám94Dr. Pásztor LajosSempervivum-ok III.
19851985/4. szám101Dr. Szabó ÁrpádA Discocactus nemzetség újabb növényei
19851985/4. szám106Agusztinyi BélaEriocereus jusbertii
19851985/4. szám109Pintér PéterA Gymnocalycium nemzetség tagolása F. Buxbaum szerint
19851985/4. szám115Dr. Pásztor LajosA kövirózsák alaktana (Sempervivum-ok IV.)
19851985/4. szám130Feszt GyörgyKönyvismertetés
19861986/1. szám3Dr. Kiss JózsefÖsszeállítás a gyűjteményemben jelenleg meglévő Frailea-król
19861986/1. szám7Agócs JózsefBemutatjuk . . . Piaranthus pulcher N. E. Br.-t
19861986/1. szám7Agócs JózsefBemutatjuk . . . Huernia keniensis R. E. Fries-t
19861986/1. szám8N. Szentirmay TerézBemutatjuk . . . Kalanchoe uniflora (Stapf) Hamet-et
19861986/1. szám9Dr. Pásztor LajosSempervivum-ok - VI - Sempervivum biológia
19861986/1. szám18Kovács LászlóKaktuszkiállítás Nyíregyházán
19861986/1. szám19Dr. Pásztor LajosPótlás - Sempervivum-ok sorozat egyik részéhez
19861986/1. szám20Cserháti GyörgyOrszágos értekezlet az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalban
19861986/1. szám21SzerkesztőségKözlemény
19861986/2. szám27Dr. Szabó ÁrpádA XIX. I.O.S. Kongresszus Argentínában
19861986/2. szám30Pintér PéterGymnocalycium mesopotamicum Kiesling
19861986/2. szám32Dr. Pásztor LajosSempervivum-ok a kertben
19861986/2. szám43Pintér PéterFriedrich Ritter 88 éves
19861986/3. szám49Dr. Szabó ÁrpádÚTLEÍRÁS Terepkirándulások … 1. rész
19861986/3. szám53Dr. Franz BuxbaumA Trichocereae nemzetségcsoport (tribus) tagolásának egy új megközelítése, különös tekintettel a Borzicactinae alnemzetség-csoportra I. rész
19861986/3. szám62SzerkesztőségHírünk a nagyvilágban
19861986/3. szám63Szutorisz GyulaAz Echinocereus nemzetség I. rész
19861986/3. szám67SzerkesztőségEgyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről
19861986/3. szám71Simay Endre IstvánTünetmentes Chamaecereus silvestrii hajtásokon előforduló mikroszkopikus gombák
19861986/3. szám78SzerkesztőségLevelezőink írják
19861986/3. szám79Dr. Pásztor LajosSempervivum - VII. Részletes rendszertan
19861986/3. szám84Balogh LászlóFagytűrő és fagyálló kaktuszok
19861986/3. szám89Ernst SchulterTélálló?
19861986/3. szám93Georg ViedtCaralluma vaga
19861986/3. szám95Volker DorningÜvegház villamosfűtése minimális energiaráfordítással.
19871987/1. szám3Dr. Szabó ÁrpádÚTLEÍRÁS Terepkirándulások … 2. rész
19871987/1. szám5Dr. Franz BuxbaumA Trichocereae nemzetségcsoport (tribus) tagolásának egy új megközelítése, különös tekintettel a Borzicactinae alnemzetség-csoportra II. rész
19871987/1. szám7Nagysurányi MiklósMammillaria seitziana Martius 1837
19871987/1. szám8Sajgó CsanádFolyóiratszemle
19871987/1. szám9Farkas JánosKaktuszok alagcsöves öntözése
19871987/1. szám10Farsang FerencTapasztalatok perlittel, mint kaktusztalajjal
19871987/1. szám11Dr. Pásztor LajosSempervivum - VIII. Részletes rendszertan
19871987/1. szám11Szutorisz GyulaTanácsok kezdőknek …
19871987/1. szám14Szutorisz GyulaAz Echinocereus nemzetség II. rész
19871987/1. szám15Pintér PéterFolyóiratszemle
19871987/1. szám16Szutorisz GyulaHazánk jelentős kaktuszgyűjteményei 1. Farkas János kaktuszgyűjteménye Izsákon
19871987/1. szám16Pintér PéterRégi német mértékegységek
19871987/1. szám19Georg Viedt… és egyéb pozsgások Pachypodium lamerei Drake
19871987/1. szám20Szutorisz GyulaKaktuszok … Pyrrhocactus neohankeanus Ritter 1980
19871987/2. szám23Dr. Mészáros ZoltánÚTLEÍRÁS Egy év Mexikóban (1.rész)
19871987/2. szám26Georg ViedtParodia penicillata var. fulviceps
19871987/2. szám27Dr. Pásztor LajosSempervivum - IX. részletes rendszertan 2.
19871987/2. szám30Szutorisz GyulaBarátok közt Nyíregyházán
19871987/2. szám31Simay Endre IstvánA szürkepenész
19871987/2. szám34Szutorisz GyulaAz Echinocereus nemzetség III. rész
19871987/2. szám37Dr. Tolnai PálFagytűrő kaktuszokról szerzett teleltetési tapasztalataim az elmúlt hat év során
19871987/2. szám39Szutorisz GyulaTanácsok kezdőknek …
19871987/2. szám40Nagysurányi MiklósLétezik-e a Mammillaria elegans DC.?
19871987/2. szám43Bajkó ZoltánTanácsok kezdőknek …
19871987/2. szám43Szutorisz GyulaTanácsok kezdőknek …
19871987/2. szám43Pintér PéterFolyóiratszemle
19871987/2. szám44Georg ViedtSzobai nevelésre különösen alkalmasak a Hawothia-k
19871987/2. szám47Georg Viedt… és egyéb pozsgások Haworthia margaritifera (L.) Duval
19871987/2. szám48Pintér PéterKaktuszok …Gymnocactus horripilus (Lem.) Backeberg
19871987/3. szám51Dr. Szabó ÁrpádÚTLEÍRÁS Terepkirándulások … 3. rész
19871987/3. szám53Simay Endre IstvánHerbárium … beteg pozsgásokból
19871987/3. szám55Pintér PéterFolyóiratszemle
19871987/3. szám56Nagy ImreMammillaria duwei
19871987/3. szám56Szutorisz GyulaTanácsok kezdőknek …
19871987/3. szám57Dr. Pásztor LajosSempervivum - X. részletes rendszertan 3.
19871987/3. szám60Libnár AntalMenyhárd János (1938-1987)
19871987/3. szám61Hódi Tóth JózsefTélállóság - túl a divaton
19871987/3. szám63Nagysurányi MiklósMammillaria phymatothele Berg és a var. trohartii Craig
19871987/3. szám64Ujréti EndreSchlumbergera opuntioides (Löfgren et Dusen) Hunt
19871987/3. szám64Megyerdi MáriaKözmondások kaktuszosoknak
19871987/3. szám65Megyerdi MáriaOrostachys
19871987/3. szám67Kaiser AndrásTúristaúton Arizónában
19871987/3. szám67Pintér PéterFolyóiratszemle
19871987/3. szám68Szutorisz Gyula… és egyéb pozsgások
19871987/3. szám68Pintér PéterFolyóiratszemle
19871987/3. szám72Gerhardt SchönfeldKaktuszok …
19871987/4. szám75Alfred MeiningerAcapulco-tól a Rio Balsasig
19871987/4. szám77Ujréti EndreEpiphyllum oxipetalum (De Candolle) Haworth
19871987/4. szám78Dr. Pásztor LajosKaktuszok a sziklakertben
19871987/4. szám81Gonda IstvánKezdő gyűjtőknek ajánlom - Gymnocalycium cardenasianum, G. saglionis
19871987/4. szám82Dr. Tolnai PálMekkora vízveszteséget viselnek el a kaktuszok?
19871987/4. szám84Kovács LászlóPróbafűtés
19871987/4. szám85Budai FerencOpuntia basilaris var. brachyclada
19871987/4. szám85Szutorisz GyulaSclerocactus whipplei
19871987/4. szám86Szutorisz GyulaOpuntia basilaris var. aurea roseiflora
19871987/4. szám86Nagysurányi MiklósMammillaria crocidata Lameire 1838
19871987/4. szám88Gerhardt SchönfeldHamatocactus setispinus
19871987/4. szám88Ponty Magdolna és Pintér PéterEdward F. Anderson: A Thelocactus nemzetség felülvizsgálata
19871987/4. szám89Lejtovitz LászlóTapasztalatcsere - Az átültetésről
19871987/4. szám91Gerhardt SchönfeldMinden gyűjtemény ékei a Thelocactus-ok
19871987/4. szám99Szutorisz GyulaThelocactus conothelos (Reg. et Klein) Knuth
19871987/4. szám100Szutorisz GyulaNananthus aloides (Haw.) Schwant.
19881988/1. szám3Dr. Szabó ÁrpádÚTLEÍRÁS Terepkirándulások … 4. bef. rész
19881988/1. szám5Dr. Pásztor LajosVirágokat a kaktuszok közé
19881988/1. szám8Ujréti EndreÚj kaktusz Costa Rica-ból: Nopalxochia horichii
19881988/1. szám9Hámori ZoltánEgy jó ötlet mindenkinek!
19881988/1. szám10Simay Endre IstvánOospórás gombák (Oomycetes) a vetésekben, szerepük a gyökérbetegségekben
19881988/1. szám12Fritz SiebertKarl Schumann: Paraguay kaktuszai (szemelvények Anisits J. Dánielről közölt írásaiból)
19881988/1. szám14Megyerdi MáriaA kiállításon árusítók felelőssége
19881988/1. szám15Vígh GyulaÉn így gondozom a növényeimet
19881988/1. szám19Szutorisz Gyula… és egyéb pozsgások Glottiphyllum davisii L. Bol.
19881988/1. szám20Pintér PéterKaktuszok … Gymnocalycium hamatum Ritter 1980
19881988/2. szám23Dr. Mészáros ZoltánÚTLEÍRÁS Egy év Mexikóban (2.rész)
19881988/2. szám26Dr. Pásztor LajosSempervivum - XI. Részletes rendszertan 4.
19881988/2. szám29Jorge MeyránMammillaria centricirrha Lemaire? var. neumanniana (Lem.) Schelle
19881988/2. szám30Gerhardt SchönfeldNagyvirágú Mammillaria-k
19881988/2. szám31Georg SydowSzabadföldi Opuntia-k és nevük
19881988/2. szám33Vígh GyulaÉrdekesség a gyűjteményemben
19881988/2. szám34Simay Endre IstvánMyrothecium-os rothadás előfordulása Echinopsis Zuccarini hibriden
19881988/2. szám35Gerhardt SchönfeldÉlet a sivatag szigorú törvényei között
19881988/2. szám36Nagysurányi MiklósHa valaki még nem tudná … Mammillaria vagy mamillária
19881988/2. szám39Kern PéterOpuntia verschaffeltii Cels
19881988/2. szám40Gerhardt SchönfeldKaktuszok .. Mammillaria beneckei Ehrenberg 1844
19881988/2. számmell.Nagysurányi MiklósPolyedra 1989/1
19881988/2. számmell.Nagysurányi MiklósDr. Robert T. Craig
19881988/2. számmell.Nagysurányi MiklósAugust Pyramus DeCandolle
19881988/3. szám43Dr. Mészáros ZoltánÚTLEÍRÁS Egy év Mexikóban (3. Befejező rész)
19881988/3. szám45Nagysurányi MiklósHáború vagy béke a Mammillaria nemzetségben
19881988/3. szám46Szutorisz GyulaTANÁCSOK KEZDŐKNEK - A földkeverékekről
19881988/3. szám47Vígh GyulaMammillaria theresae CUTAK (1967)
19881988/3. szám48Dr. Pásztor LajosSempervivum - XII. Részletes rendszertan 5.
19881988/3. szám51Dr. Kiss JózsefKönyvismertetés - W. Weskamp: Die Gattung Parodia
19881988/3. szám52Dr. Kiss JózsefNotocactus ottonis (Lehm.) A. Berger ex Backeb. var. schuldtii Kreuzinger
19881988/3. szám53Nagysurányi MiklósCarl August Ehrenberg (1801-1849)
19881988/3. szám54Libnár AntalPinya de Rosa: Látogatás egy egzotikus botanikus kertben
19881988/3. szám55Simay Endre IstvánKaktuszok mag-kórtana
19881988/3. számmell.Nagysurányi MiklósPolyedra 1989/2
19881988/3. számmell.Nagysurányi MiklósFürst Josef von Salm-Reifferscheid-Dyck (SD) (1773-1861)
19881988/4. szám63Léia ScheinvarCactus triangularis, Cereus ocamponis, Cereus undatus, Cereus trigonus
19881988/4. szám70SzerkesztőségWalter Rausch 60 éves
19881988/4. szám71Radim HavličekA Notocactus Fric1928 nemzetség összefoglalása a fajoknak alnemzetségekbe és fajsorokba rendezve
19881988/4. szám84Pintér PéterGymnocalycium stellatum Spegazzini 1925
19891989/1. szám3Wilhelm BarthlottA kaktuszok családjának rendszertani felosztása
19891989/1. szám33Norbert GerloffA Notocactus nemzetség Malacocarpus alnemzetségéhez tartozó kaktuszok élőhelyükön és kultúrában
19891989/1. szám41Mánfai GyulaLyukak a backebergista menyországon (1. rész)
19891989/1. szám45Dr. Pásztor LajosSempervivum - XIII.
19891989/1. szám48Simay Endre IstvánOpuntia fajok vizsgálatának néhány újabb eredménye
19891989/1. szám52Georg ViedtAz Astrophytum nemzetségről - röviden
19891989/1. szám58Vígh GyulaAustrocylindropuntia BACKEBERG (1938)
19891989/1. szám59Vlagyimir SzalauhinKaktuszok - Vers
19891989/1. szám60SzerkesztőségA taxonómiai randfokozatok hierarchiája, képzése és használata a kaktuszokra vonatkozó példákkal
19901990/1. szám3Mánfai GyulaA Gymnocalycium nemzetség fajainak csoportosítása - Buxbaum szerint - különös tekintettel a mag és a virág sajátosságaira (2. rész)
19901990/1. szám25Pintér PéterFolyóiratszemle
19901990/1. szám26Simay Endre IstvánRothadó részeken előforduló néhány gomba(faj)
19901990/1. szám30Szutorisz GyulaGórcső alá véve …: Melocactus zehnteri és formaköre
19901990/1. szám32Szutorisz GyulaEchinocactus horizonthalonius Lemaire
19901990/1. szám33Virág GyulaLoxanthocereus gracilis
19901990/1. szám33SzerkesztőségElső leírások: KuaS - 1988.
19901990/1. szám34Szutorisz GyulaSenecio haworthii
19901990/1. szám34Szutorisz GyulaCylindrophyllum comptonii
19901990/1. szám35Pintér PéterSphalmanthus dinteri
19901990/1. szám36Janakidisz DemeterHoodia gordonii
19901990/1. szám37Dr. Pásztor LajosSempervivum - XIV-XV. Részletes rendszertan 7-8.
19901990/1. szám43Pintér PéterVissza a gyökerekhez: Charles Lemaire (1801-1871)
19901990/1. szám44Pintér PéterFolyóiratszemle: KuaS - 1989. és 1990.
19901990/1. szám47Szutorisz GyulaHozzászólás: Nagysurányi Miklós: Mammillaria phymatothele és a var. trohartii c. cikkéhez
19901990/1. szám48Charles LemaireAz amatőr kaktuszbarát kézikönyve
19901990/1. szám63SzerkesztőségElső leírások: KuaS - 1989. és 1990.
19901990/1. szám67Nagysurányi MiklósPolyedra 1990/1
19901990/1. szám69Nagysurányi MiklósPolyedra 1990/2
19911991/1. szám3Dr. Pásztor LajosSempervivum - XVI-XVII. Részletes rendszertan 9-10.
19911991/1. szám9Priszter SzaniszlóÚj kövirózsa a Kaukázusból Sempervivum gurgenidzeae spec. nova
19911991/1. szám13Miroslav VeverkaEligazodás a Parodia nemzetségben
19911991/1. szám17Ujréti EndreDiscocactus lankesteri Kimnach
19911991/1. szám17Simay Endre IstvánAdatok a kaktuszokon és más pozsgásokon előforduló betegségekhez
19911991/1. szám18Szutorisz GyulaTanácsok kezdőknek
19911991/1. szám19Végvári ÁgnesA kaktuszok magvetéses szaporítása
19911991/1. szám25Szendrák ErikaKaktuszok steril magvetése
19911991/1. szám30Agócs JózsefLithops magok vetése
19911991/1. szám31Venekey IstvánA szukkulensek szárazságtűréseinek biokémiai alapja - a krasszulasav-anyagcsere
19911991/1. szám37Mánfai GyulaLyukak a backebergista mennyországon II. rész. Variációk egy témára, avagy a faj és fogalma az ókortól napjainkig
19911991/1. szám47Pintér PéterCurt Backeberg (1894. augusztus 2. - 1966. január 14. Megemlékezés halálának 25. évfordulója alkalmából
19911991/1. szám50Balogh LászlóMexikói útiképek
19911991/1. szám58Gonda IstvánLátogatás Zólyomban
19911991/1. szám59Urbán SándorHűtlenség
19911991/1. szám61Elhart Zsolt - Lukoczki ZoltánEgyesületi hírek
19961996/1. szám2Elhart Zsolt - Lukoczki ZoltánAz Olvasóhoz
19961996/1. szám3Elhart ZsoltRitka télálló kaktuszok
19961996/1. szám6Elhart ZsoltMexikó 1995
19961996/1. szám8Kern PéterAz MKOE 25 éve
19961996/1. szám10Elhart ZsoltTurbinicarpus valdezianus
19961996/2. szám3Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19961996/2. szám4Gonda IstvánCaudexes növények szaporítása magról
19961996/2. szám6Lukoczki ZoltánNövényhatározó
19961996/2. szám9Elhart ZsoltAz elmúlt évtized szenzációs új kaktuszai
19961996/2. szám11Magyar FerencKaktuszkedvelő szakkör alakult Győrben
19961996/2. szám12Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19961996/2. szám13Elhart ZsoltKönyvismertetés
19961996/2. szám14Péter LászlóEpitelantha
19971997/1. szám3Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/1. szám3Szutorisz GyulaElhunyt Werner Reppenhagen
19971997/1. szám4Szutorisz GyulaHidalgo államban előforduló kaktuszok I. rész
19971997/1. szám8Sas IstvánA Selenicereus-okról
19971997/1. szám9Elhart ZsoltElső leírások a CSJ 1993/65. első évfolyamában
19971997/1. szám10Ábrányi JózsefAz Egyetemi kaktuszkör Debrecenben
19971997/1. szám11Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/1. szám13Elhart ZsoltDecemberi kitekintés
19971997/1. szám14Kis LajosÍgy gondozom a Crassula ovata-t
19971997/2. szám3Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/2. szám3Elhart ZsoltW. Reppenhagen
19971997/2. szám4Tóth Dániel GerzsonGyűjtőszámok - Frailea-k
19971997/2. szám5Szutorisz GyulaHidalgo államban előforduló kaktuszok II. rész
19971997/2. szám7Gonda IstvánMonadenium-ok gondozása
19971997/2. szám7Kis LajosVirágzó Echinocereus brandegeei
19971997/2. szám8Farkas JánosA Pachypodium-ok
19971997/2. szám10Budai FerencTippek, trükkök
19971997/2. szám11Elhart ZsoltKönyvismertetés
19971997/2. szám12Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/2. szám14Nagy ImreNagybányai kaktuszkiállításon
19971997/3. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/3. szám3Sas István15 év
19971997/3. szám4Dr. Mészáros Zoltán - Elhart Zsolt - Dr. Forró EditKaktuszélőhelyek talajainak vizsgálata
19971997/3. szám5Elhart ZsoltKönyvismertetés
19971997/3. szám6Szutorisz GyulaHidalgo államban előforduló kaktuszok III. rész
19971997/3. szám7Kis LajosÍgy gondozom a Pachypodium lamerei-t
19971997/3. szám8Gonda IstvánMagvetés és pikírozás
19971997/3. szám9Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség I. rész
19971997/3. szám10Farkas JánosNolina és Beucarnea
19971997/3. szám11Tamás GyulaA kaktusz varázsa
19971997/3. szám12Nagy ImreEuphorbia I. rész
19971997/3. szám13Tóth Dániel GerzsonEgy új kaktusz-szakcsoport németnyelv-területen
19971997/3. szám14Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/3. szám16Lukoczki Zoltán - Ferenczi Zoltán - Visnyei BalázsTallózás a külföldi szakirodalomban
19971997/4. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/4. szám3Nagy KálmánÍgy gondozom a Lithops-okat
19971997/4. szám4Kern PéterGondolatok a kaktuszokkal kapcsolatban
19971997/4. szám7Csuha LászlóA Turbinicarpus-okról
19971997/4. szám9Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség II. rész
19971997/4. szám10Nagy ImreEuphorbia II. rész
19971997/4. szám11Kádár I. CsabaInternet - kaktuszos szemmel
19971997/4. szám12Péter LászlóAz Ariocarpus-ok
19971997/4. szám13Elhart ZsoltEgy gazdag élőhely Mexikóban
19971997/4. szám15Tóth Dániel GerzsonKaktuszok a lakásban
19971997/4. szám15Ábrányi JózsefKiadványok 1996-ban
19971997/4. szám17Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/5. szám2Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/5. szám3Elhart ZsoltA Turbinicarpus alonsoi élőhelye
19971997/5. szám5Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség III. rész
19971997/5. szám6Mánfai GyulaHibridizáció
19971997/5. szám7Augusztinyi BélaA magvetésről
19971997/5. szám10Csuha LászlóA rebuciák másodvirágzásáról
19971997/5. szám11Mánfai GyulaTippek, trükkök
19971997/5. szám12Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/5. szám14Tóth Dániel GerzsonKönyvismertetés
19971997/6. szám2Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/6. szám3Elhart ZsoltThelocactus tulensis var. matudae az élőhelyén
19971997/6. szám5Libnár AntalA Gymnocalycium nemzetség I. rész
19971997/6. szám8Tamás GyulaA kaktuszokról általában
19971997/6. szám9Csuha LászlóBemutatom a gyűjteményemet
19971997/6. szám10Budai FerencGondolatok a Melocactus-ok tartásáról
19971997/6. szám11Csuha LászlóÚjabb taxonok a Gymnocalycium Pfeiffer nemzetség VIII. Quehliana F. Buxbaum fajsorban
19971997/6. szám13Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség IV. rész
19971997/6. szám14Tóth Dániel GerzsonA Notocactus-kutatás legújabb eredményei
19971997/6. szám14Budai FerencTippek, trükkök
19971997/6. szám15Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/7. szám2Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/7. szám3Horváth FerencA növénygyűjtemények ékszerei: a Tillandsia-k I. rész
19971997/7. szám4Elhart ZsoltEchinocactus grusonii a Barranca de Rio
19971997/7. szám6Lukoczki ZoltánEuphorbia III. rész
19971997/7. szám8Libnár AntalA Gymnocalycium nemzetség II. rész
19971997/7. szám10Epresi LászlóHiba a kromoszómaszámban
19971997/7. szám12Tóth Dániel GerzsonBiokertészeti módszerek kaktuszoknál
19971997/7. szám12Epresi LászlóParányi rablók! Veszélyben a magtermés!
19971997/7. szám13Visnyei BalázsTallózás a külföldi szakirodalomban
19971997/7. szám14Gonda IstvánÜvegházak téli hőszigetelése
19971997/7. szám15Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/8. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19971997/8. szám3Dósa BélaBúcsúzunk
19971997/8. szám3Ujréti EndreHozzászólás
19971997/8. szám6Elhart ZsoltEgy geofiton Euphorbia Mexikóból
19971997/8. szám7Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség V. rész
19971997/8. szám9Gonda István27 év
19971997/8. szám10Elhart ZsoltMég egyszer az Echinocactus grusonii élőhelyéről
19971997/8. szám11Libnár AntalA Gymnocalycium nemzetség III. rész
19971997/8. szám12Epresi LászlóNem mindegy, hová teszem!
19971997/8. szám13Horváth FerencA növénygyűjtemények ékszerei: a Tillandsia-k II. rész
19971997/8. szám14Kováts PéterBemutatom a növénygyűjteményemet
19971997/8. szám15Varga ZoltánNövényhatározó
19971997/8. szám17Visnyei Balázs - Ferenczi ZoltánTallózás a külföldi szakirodalomban
19971997/8. szám18Elhart Zsolt - Lukoczki ZoltánKönyvajánló
19971997/8. szám20Kováts PéterTippek, trükkök
19971997/8. szám20Epresi LászlóStapelia grandiflora
19981998/1. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19981998/1. szám4Elhart ZsoltCITES és a fajok védelme? 1. rész
19981998/1. szám6Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség VI. rész
19981998/1. szám7Epresi LászlóBemutatkozom
19981998/1. szám8Elhart ZsoltKaktuszok a fóliasátorban
19981998/1. szám9Szutorisz GyulaA Mammillaria albicans
19981998/1. szám10Epresi LászlóBrachychiton - a palackfák nemzetsége
19981998/1. szám11Kern PéterMagvetés - A magok begyűjtésétől a tűzdelésig 1. rész
19981998/1. szám15Libnár AntalA Gymnocalycium nemzetség IV. rész
19981998/1. szám19Tóth Dániel GerzsonElhunyt Prof. Dr. Mag. Helmut Antesberger
19981998/1. szám20Szutorisz GyulaNövényhatározó
19981998/1. szám22Augusztinyi BélaTephrocactus-ok, Pediocactus-ok és Sclerocactus-ok magvetése
19981998/1. szám23Lukoczki Zoltán - Visnyei BalázsTallózás a külföldi szakirodalomban
19981998/2. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19981998/2. szám3Gonda IstvánTörpe Agave-k
19981998/2. szám6Libnár AntalA Gymnocalycium nemzetség V. rész
19981998/2. szám9Epresi LászlóVirágpor a hűtőszekrényben
19981998/2. szám10Kern PéterMagvetés - A magok begyűjtésétől a tűzdelésig 2. rész
19981998/2. szám13Elhart ZsoltAz Echinocactus horizonthalonius élőhelye
19981998/2. szám16Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség VII. rész
19981998/2. szám16Daphne Pritchard - Albrecht PritchardTovábbi feljegyzések az Euphorbia polycephala-ról
19981998/2. szám18Elhart Zsolt - Ferenczi ZoltánTallózás a külföldi szakirodalomban
19981998/2. szám19Varga ZoltánNövényhatározó
19981998/2. szám21Szutorisz GyulaPolyedra
19981998/2. szám32Libnár AntalBemutatom gyűjteményemet
19981998/3. szám2Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19981998/3. szám3Daphne PritchardJegyzetek néhány Euphorbia-ról élőhelyen és kultúrában
19981998/3. szám6Libnár AntalA Gymnocalycium nemzetség VI. rész
19981998/3. szám9Szutorisz GyulaMexikói terepjegyzetek
19981998/3. szám11Kern PéterMagvetés - A magok begyűjtésétől a tűzdelésig 3. rész
19981998/3. szám14Dósa BélaAz Astrophytum nemzetség VIII. rész
19981998/3. szám16Lukoczki Zoltán- Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19981998/3. szám17Varga ZoltánAnisitsianum - melléklet
19981998/3. szám27Varga ZoltánNövényhatározó
19981998/3. szám28Ábrányi JózsefKönyvajánló
19981998/3. szám31Elhart ZsoltCharles Glass (1934-1998)
19981998/4. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19981998/4. szám3Frank SüpplieRhipsalis-ok a trópusokról
19981998/4. szám5Dr. Neugebauer JenőPozsgások a kristályvirágfélék köréből 1. rész
19981998/4. szám9Augusztinyi BélaVannak még csodák?
19981998/4. szám10Horváth FerencTapasztalataim a Melocactus-ok tartásáról
19981998/4. szám11Albrecht PritchardMonadenium stapelioides Pax. kultúrában
19981998/4. szám12Farkasné Kovács M. RebekaKét levél Érdről
19981998/4. szám13Varga ZoltánNövényhatározó
19981998/4. szám15Lukoczki ZoltánAz 1998. évi Anisits-díjas: Kocsis Ferenc
19981998/4. szám16Visnyei Balázs - Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19981998/4. szám16Elhart ZsoltKönyvajánló
19981998/4. szám17Dr. Neugebauer JenőPolyedra
19981998/5. szám3Dr. Neugebauer JenőPozsgások a kristályvirágfélék köréből 2. rész
19981998/5. szám8Csuha LászlóA Turbinicarpus fajok rövid áttekintése
19981998/5. szám9Kis LajosAz Adenium obesum önporzása
19981998/5. szám10Tóth Dániel GerzsonMegörzésre érdemes módszerek
19981998/5. szám11Nagy ImreDidierea madagascariensis
19981998/5. szám12Libnárné Herceg IlonaMég egy levél Érdről
19981998/5. szám12Kovács ImreEgy ceglédi kiállítás apropóján
19981998/5. szám13Nagy ImreEgy kirándulás története
19981998/5. szám14Farkas JánosBemutatkozom
19981998/5. szám15Varga ZoltánNövényhatározó Neoporteria paucicostata, N. subgibbosa, Rebutia heliosa, Sclerocactus polyancistrus
19981998/5. szám17Ferenczi Zoltán - Elhart Zsolt - Lukoczki ZoltánTallózás a külföldi szakirodalomban
19981998/5. szám18Elhart Zsolt - Ábrányi JózsefKönyvajánló
19981998/5. szám19Kern PéterA kaktuszok és a folyékony műtrágya
19981998/5. szám20Augusztinyi BélaUtahia sileri (Engelmann 1896) Br. & R. 1922
19981998/5. szám21Mánfai GyulaAnisitsianum
19981998/5. szám32Augusztinyi BélaPilocopiapoa solaris Ritter 1957
19981998/5. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19981998/6. szám2Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19981998/6. szám3Dr. Neugebauer JenőPozsgások a kristályvirágfélék köréből 3. rész
19981998/6. szám5Elhart ZsoltCITES és a fajok védelme? 2. rész
19981998/6. szám8Fakas JánosGondolatok egy 22 évvel ezelőtt kiadott könyvről
19981998/6. szám9Szolnoki ImreBemutatom más gyűjteményét
19981998/6. szám10Gerzsenyi IstvánEcheveria laui
19981998/6. szám11Elhart ZsoltKönyvajánló
19981998/6. szám12Varga ZoltánNövényhatározó
19981998/6. szám14Visnyei Balázs - Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19981998/6. szám15Bodri KárolyBemutatom a gyűjteményemet
19981998/6. szám17Farkas JánosA növények helytelen megnevezése
19981998/6. szám18Augusztinyi BélaNeogomesia agavoides
19981998/6. szám19Szutorisz GyulaPolyedra
19981998/6. szám2Pintér PéterKözlemények 1998/4
19991999/1. szám2Lukoczki Zoltán - Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19991999/1. szám3Elhart Zsolt - Budai FerencMéregdrága fotók
19991999/1. szám5Szutorisz GyulaA Dryas mosolya
19991999/1. szám8Lukoczki ZoltánEgy rövid látogatás Karl-Heinz Prestlénél
19991999/1. szám9Nagy ImreBemutatom a gyűjteményemet
19991999/1. szám11Szolnoki ImreA Lithops - 1. rész
19991999/1. szám13Kassai IstvánWittia K. Sch., a kékvirágú kaktusz
19991999/1. szám15Varga ZoltánNövényhatározó
19991999/1. szám17Kalocsai Antal - Elhart ZsoltKönyvajánló
19991999/1. szám17Visnyei Balázs - Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19991999/1. szám19Mánfai László - Csuha LászlóAnisitsianum - melléklet
19991999/1. szám29Pintér PéterKözlemények 1999/1
19991999/2. szám2Lukoczki Zoltán - Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19991999/2. szám3Szolnoki ImreA Lithops - 2. rész
19991999/2. szám6Gonda IstvánHelianthocereus-ok
19991999/2. szám7Fakas JánosA Brasilicactus
19991999/2. szám8Lendvai TiborGuayllabamba kaktuszai
19991999/2. szám10Sándor LászlóBemutatom gyűjteményemet
19991999/2. szám12Horváth AndrásBemutatkozom
19991999/2. szám13Krzysztof WiktorowskiHölgyek és kaktuszok
19991999/2. szám17Dr. Nemes LajosHozzászólás
19991999/2. szám18Varga ZoltánNövényhatározó
19991999/2. szám19Szutorisz Gyula - † Nagysurányi MiklósPolyedra - melléklet
19991999/2. szám24Pintér PéterFranz Buxbaum (1900. 02. 25. - 1979. 02. 07.)
19991999/2. szám29Pintér PéterKözlemények 1999/2
19991999/2. szám31Bocsi RóbertRejtvény
19991999/3. szám2Lukoczki Zoltán - Elhart ZsoltA Tisztelt Olvasóhoz
19991999/3. szám3Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - I. rész
19991999/3. szám6Szolnoki ImreA Lithops - 3. rész
19991999/3. szám9Virág ImreVirágzó kaktuszok a panelban
19991999/3. szám10Varga ZoltánAz Andok gömbkaktusz nemzetségeinek nevelési tapasztalatai
19991999/3. szám11Augusztinyi Béla - Csuha LászlóHozzászólás
19991999/3. szám13Visnyei Balázs - Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19991999/3. szám15Varga ZoltánNövényhatározó
19991999/3. szám16Kern PéterMexikó - egyszer másképpen
19991999/3. szám19Augusztinyi BélaRitkaságok a gyűjteményekben
19991999/3. szám21Mánfai GyulaGondolatok Nagyszigethi Szili Kálmán halálának 75. évfordulóján, avagy merre kellene haladnia a mai magyar kaktológiának.
19991999/3. szám23Libnár AntalGymnocalycium gibbosum
19991999/3. szám25Mánfai GyulaGymnocalycium striglianum
19991999/3. szám27Csuha LászlóA Neowerdermannia nemzetség
19991999/4. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19991999/4. szám3Budai FerencA Selyemkórófélékről
19991999/4. szám4Gerzsényi IstvánNemcsak a kaktuszoké a pozsgás-világ (Huernia zebrina)
19991999/4. szám6Szolnoki ImreA Lithops - 4. rész
19991999/4. szám9Kalocsai AntalEgy érdekes madagaszkári növény: Uncarina grandidieri
19991999/4. szám10Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - II. rész
19991999/4. szám12Varga ZoltánAz Islaya Backeberg nemzetség
19991999/4. szám15Farkasné Kovács M. RebekaIndulás Spanyolországba!
19991999/4. szám16Barna János - Kern PéterKönyvajánló
19991999/4. szám17Pintér PéterKözlemények 1999/3
19991999/4. szám23Szutorisz GyulaPolyedra - melléklet
19991999/4. szám31Bocsi RóbertRejtvény
19991999/5. szám2Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
19991999/5. szám3Barna JánosTeleltetési tapasztalatok fűtetlen fóliaházban
19991999/5. szám4Csuha LászlóTél az üvegházban
19991999/5. szám7Gonda IstvánMini télállós sziklakert
19991999/5. szám9Hódi Tóth JózsefJukkák a kaktuszkertben - 1. rész
19991999/5. szám11Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - III. rész
19991999/5. szám13Varga ZoltánAz Eriosyce Philippi nemzetség (1872)
19991999/5. szám15Pintér PéterKözlemények 1999/4
19991999/5. szám16Zelenka MagdalenaPozsgáskiállítás Palicson
19991999/5. szám19Dr. Mészáros ZoltánAnisitsianum - melléklet Kuba Melocactus fajai
19991999/6. szám2Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
19991999/6. szám3Hódi Tóth JózsefJukkák a kaktuszkertben - 2. rész
19991999/6. szám6Libnár AntalA szakirodalom ellentmondásai a Ferocactus-ok elnevezésében
19991999/6. szám11Varga Zoltán - Dósa BélaAz Oroya nemzetség
19991999/6. szám13Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - IV. rész
19991999/6. szám15Berecz JózsefAz Escobaria leei virágzása a sziklakertben
19991999/6. szám18Gerzsényi IstvánBemutatom a barátomat és a gyűjteményét
19991999/6. szám19Ferenczi Zoltán - Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
19991999/6. szám20Kalocsai AntalKönyvajánló
19991999/6. szám20Horváth FerencA növények tápanyagfelvétele, mesterséges tápanyag-utánpótlás I. rész
19991999/6. szám21Kern PéterAz edények
19991999/6. szám22Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 1. rész
19991999/6. szám26Elhart ZsoltKülföldi szakcsoportok
19991999/6. szám27Pintér PéterKözlemények 1999/5
19991999/6. szám29Kis LajosHalottaink: Dr. Kiss József ( 1916-1999)
19991999/6. szám29Nagy ImreHalottaink: Tóth József ( 1926-1999)
19991999/6. szám30Gerzsényi IstvánEmlékezzünk: Szabó Dezső (1926-1984)
19991999/6. szám31Bocsi RóbertRejtvény
20002000/1. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20002000/1. szám5Nevezi JánosBemutatom gyűjteményem
20002000/1. szám5Sas IstvánNéhány szó Ceropegia-k tartásáról
20002000/1. szám6A. G. Szljuszárenko - V. A. RuminyinKaktuszok szaporítása szövetkultúrában
20002000/1. szám8Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - V. rész
20002000/1. szám10Horváth FerencA növények tápanyagfelvétele, mesterséges tápanyag-utánpótlás II. rész
20002000/1. szám11Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 2. rész
20002000/1. szám13Lukoczki ZoltánTallózás a külföldi szakirodalomban
20002000/1. szám14Kern PéterHol és milyen körülmények között élnek a kaktuszok?
20002000/1. szám16Varga ZoltánA Pyrrhocactus nemzetség
20002000/1. szám18Libnár AntalFerocactus stainesii
20002000/1. szám19Gonda István - Dr. Nemes LajosHozzászólás Libnár Antal "A szakirodalom ellentmondásai a Ferocactus-ok elnevezésében c. közleményhez
20002000/1. szám21Virág ImreTélálló Opuntia-k és egyéb kaktuszok 1. rész
20002000/1. szám23Szutorisz GyulaA Cactaceae család Mammillaria nemzetségének evolúciós modellje 5. fejezet
20002000/1. szám25Szutorisz GyulaKényes Mammillaria-k gondozása
20002000/1. szám27Szutorisz GyulaA Mammillaria nemzetség tágabb rokonsági köre
20002000/1. szám30Pintér PéterCoriphantha cornifera
20002000/1. szám31Pintér PéterKözlemények 2000/1
20002000/2. szám4Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
20002000/2. szám5Mánfai GyulaAz Ariocarpus nemzetség
20002000/2. szám9Varga ZoltánA Matucana nemzetség 1. rész
20002000/2. szám11Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - VI. rész
20002000/2. szám13Szabó FerencHozzászólás
20002000/2. szám14Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 3. rész
20002000/2. szám17Virág ImreTélálló Opuntia-k és egyéb kaktuszok 2. rész
20002000/2. szám18Augusztinyi BélaEgy fél tipp …
20002000/2. szám19Ferenczi Zoltán - Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
20002000/2. szám20Gonda István - Lukoczki ZoltánKönyvajánló
20002000/2. szám21Farkas JánosMég egyszer az Agave-król
20002000/2. szám21Szabó GáborBemutatkozás és köszönetnyilvánítás
20002000/2. szám22Bocsi RóbertRejtvény
20002000/2. szám23Mánfai GyulaBerger Gymnocalycium-jai
20002000/2. szám31Pintér PéterKözlemények 2000/2.
20002000/3. szám4Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
20002000/3. szám5Varga ZoltánA Matucana nemzetség 2. rész
20002000/3. szám7Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - VII. rész
20002000/3. szám10Elhart ZsoltMexikói Útinapló - A Mammillaria pectinifera egy új élőhelyen
20002000/3. szám11Libnár AntalEcheveria
20002000/3. szám12Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 4. rész
20002000/3. szám15Virág ImreTélálló Opuntia-k és egyéb kaktuszok 3. rész
20002000/3. szám17Szabó GyulaA kaktusztartás elemei: Az öntözés
20002000/3. szám18Budai FerencA kaktuszok talajának takarása kővel?
20002000/3. szám19Varga Zoltán - Farkas JánosNövényhatározó
20002000/3. szám21Ujréti MiklósHozzászólás Dr. Nemes Lajos: Anisits János Dániel emlékére" c. életrajzi dolgozatához
20002000/3. szám22Mánfai Gyula - Pintér Péter - Lukoczki ZoltánKönyvajánló
20002000/3. szám25Kern PéterRendszer-elnevezések
20002000/3. szám26Libnár AntalTudja, hogy mit jelent?
20002000/3. szám27Szutorisz GyulaA Cactaceae család Mammillaria nemzetségének evolúciós modellje 6. fejezet 1. rész
20002000/3. szám30Pintér PéterMammillaria (Cochemiea)
20002000/4. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20002000/4. szám5Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 5. rész
20002000/4. szám10Ujréti MiklósHozzászólás
20002000/4. szám13Virág ImreTélálló Opuntia-k és egyéb kaktuszok 4. rész
20002000/4. szám14Varga ZoltánNövényhatározó
20002000/4. szám15Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - VIII. rész
20002000/4. szám17Varga ZoltánA Matucana nemzetség 3. rész
20002000/4. szám22Bocsi RóbertRejtvény
20002000/4. szám23Csuha László - Libnár Antal - Mánfai Gyula - Pintér PéterA Gymnocalycium bruchii - lafaldense probléma mai állása
20002000/4. szám29Csuha LászlóEgy szép dinnyekaktusz - Melocactus matanzanus Leon 1934
20002000/4. szám30Pacsi IstvánNyílt levél
20002000/4. szám31Pintér PéterKözlemények 2000/3.
20002000/4. szám33Bocsi RóbertnéKiállításunk a budapesti Füvészkertben
20002000/5. szám4Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
20002000/5. szám5Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 6. rész
20002000/5. szám8Virág ImreTélálló Opuntia-k és egyéb kaktuszok 5. rész
20002000/5. szám9Varga ZoltánA Matucana nemzetség 4. rész
20002000/5. szám11Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - IX. rész
20002000/5. szám14Varga ZoltánNövényhatározó
20002000/5. szám15Fáskerti ImreKönyvismertetés
20002000/5. szám16Lukoczki ZoltánHétvége Triesztben
20002000/5. szám18Balogh LászlóA Copiapoa-k földjén
20002000/5. szám21Szutorisz GyulaA Cactaceae család Mammillaria nemzetségének evolúciós modellje 6. fejezet 1. rész
20002000/5. szám25AnonimMammillaria tetrancistra
20002000/5. szám27AnonimLepidocoryphantha
20002000/5. szám29AnonimMammillaria chionocephala
20002000/5. szám31Pintér PéterKözlemények 2000/4.
20002000/6. szám4Lukoczki ZoltánA Tisztelt Olvasóhoz
20002000/6. szám5Szabó GáborA kaktuszok betegségei és kártevői 7. rész
20002000/6. szám7Varga ZoltánA Matucana nemzetség 5. rész
20002000/6. szám10Libnár AntalHozzászólás
20002000/6. szám11Libnár AntalTudja, hogy mit jelent?
20002000/6. szám14Virág ImreTélálló Opuntia-k és egyéb kaktuszok 6. rész
20002000/6. szám16Elhart ZsoltMexikói útinapló - Vadászat a ritka Mammillaria napina-ra
20002000/6. szám18Balogh LászlóA Copiapoa-k földjén
20002000/6. szám20Bocsi RóbertRejtvény
20002000/6. szám21Varga ZoltánNövényhatározó
20002000/6. szám22Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - X. rész
20002000/6. szám24Tóth Dániel GerzsonKaktuszteleltetés a lakásban
20002000/6. szám25Mánfai GyulaGimnocalycium erinaceum
20002000/6. szám31Pintér PéterKözlemények 2000/5.
20002000/6. szám33Lukoczki ZoltánA 2000. év Anisits-díjasa: Augusztinyi Béla
20002000/6. szám34Szabó GyulaGondolatok egy találkozórol
20012001/1. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20012001/1. szám5Elhart ZsoltUncarina roeoesliana
20012001/1. szám5Libnár AntalCeglédiek Izsákon Farkas Jánosnál
20012001/1. szám6Farkas JánosA Hamatocactus nemzetség
20012001/1. szám7Horváth FerencPozsgásnövényekkel társítható Tillandsia fajok, és azok rövid leírása
20012001/1. szám8J. Sinkarenko (Moszkva)Új kaktusznemzetség - a Pierrebraunia
20012001/1. szám9Sándor LászlóAz én télálló sziklakertem
20012001/1. szám11Varga ZoltánA Neoporteria nemzetség 1. rész
20012001/1. szám13Szutorisz GyulaÉpítsünk élőhelyet
20012001/1. szám15Varga ZoltánNövényhatározó
20012001/1. szám18Balogh LászlóA Copiapoa-k földjén
20012001/1. szám21Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XI. rész
20012001/1. szám23Virág ImreTélálló Opuntia-k és és egyéb kaktuszok 7. rész
20012001/1. szám25Szutorisz GyulaPolyedra
20012001/1. szám31Pintér PéterKözlemények 2001/1.
20012001/2. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20012001/2. szám5Varga Zoltán - Lukoczki ZoltánNövényismeret
20012001/2. szám7J. Sinkarenko (Moszkva)A Pseudolithos és Whitesloane nemzetségek
20012001/2. szám10Csuha LászlóA mezei zsurló alkalmazhatósága a kaktuszok nevelésében
20012001/2. szám13Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
20012001/2. szám14Szutorisz GyulaÜltessünk örömmel
20012001/2. szám15Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
20012001/2. szám16Varga ZoltánA Neoporteria nemzetség 2. rész
20012001/2. szám17Balogh LászlóA Copiapoa-k földjén
20012001/2. szám18Bocsi RóbertRejtvény
20012001/2. szám21Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XII. rész
20012001/2. szám22Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
20012001/2. szám23Csuha LászlóGymnocalycium riojense
20012001/2. szám31Lukoczki ZoltánKözlemények 2001/2.
20012001/2. szám32Horváth AndrásTisztelt Gyűjtőtársak!
20012001/3. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20012001/3. szám5Elhart ZsoltMammillaria aureilanata Backeberg 1938
20012001/3. szám5Elhart Zsolt - Szolnoki ImreKaktuszok és más pozsgások május - június hónapban
20012001/3. szám6Gonda IstvánCarnegiea gigantea
20012001/3. szám8Szutorisz GyulaÉletmentő lelemények
20012001/3. szám9AnonimKisérletezzünk! Csávázás meleg vízzel
20012001/3. szám10Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XIII. rész
20012001/3. szám12Kassai IstvánKaktusz a magyar zenetörténetben
20012001/3. szám13Füleki JózsefEchinocactus grusonii
20012001/3. szám14Virág ImreTélálló Opuntia-k és és egyéb kaktuszok 8. rész
20012001/3. szám15Pintér Péter - Lukoczki ZoltánOpuntia canterae
20012001/3. szám16Farkas JánosPortulacaria afra
20012001/3. szám16Farkas JánosDatura
20012001/3. szám18Balogh LászlóA Copiapoa-k földjén
20012001/3. szám21Varga ZoltánA Neoporteria nemzetség 3. rész
20012001/3. szám23Varga ZoltánNövényismeret: Echinocereus fajok
20012001/3. szám25Szutorisz GyulaPolyedra
20012001/3. szám31Göntér PéterTamás Gyula emlékezete
20012001/3. szám31Lukoczki ZoltánKözlemények 2001/3.
20012001/4. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20012001/4. szám5Elhart ZsoltMammillaria sanchez-mejoradae R. González 1992
20012001/4. szám5Elhart Zsolt - Szolnoki ImreKaktuszok és más pozsgások július - augusztus hónapban
20012001/4. szám6Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XIV. rész
20012001/4. szám9Szabó GyulaA Soehrensia Backeberg nemzetség
20012001/4. szám10Elhart ZsoltTallózás a külföldi szakirodalomban
20012001/4. szám11Rigerszki ZoltánCsodagumó - Sauromatum venostum
20012001/4. szám13Augusztinyi BélaGyűjteményekbe ajánlom: I. rész
20012001/4. szám16Bocsi RóbertRejtvény
20012001/4. szám17Farkas JánosEz is, az is Mexikóból, Mexikóról I. rész
20012001/4. szám21Varga Zoltán - Farkas JánosNövényismeret: 9 kaktuszfaj és 1 agavé
20012001/4. szám23Elhart ZsoltAz Ariocarpus bravoanus subsp. hintonii
20012001/4. szám24Kern PéterA kaktuszok első megemlítése Magyarországon
20012001/4. szám27Amerhauser HelmutGymnocalycium chacoense, egy figyelemre méltó új faj Délkelet-Bolíviából
20012001/4. szám31Lukoczki ZoltánKözlemények 2001/4.
20012001/5. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20012001/5. szám5Szolnoki ImreA címlapon: Lithops hallii de Boer 1957
20012001/5. szám5Elhart Zsolt - Szolnoki ImreKaktuszok és más pozsgások szeptember - december hónapokban
20012001/5. szám6Vajda PálVitassuk meg! Az öntermékenyüléssel kapcsolatban
20012001/5. szám6Mánfai GyulaTapasztalataim az öntermékenyüléssel kapcsolatban
20012001/5. szám8Szabó GyulaA Lophophora Coulter nemzetség
20012001/5. szám10Mánfai GyulaTallózás a külföldi szakirodalomban
20012001/5. szám13Sas IstvánHozzászólás Rigerszki Zoltán Csodagumó - Sauromatum venostum cikkéhez
20012001/5. szám14Kern PéterIn memoriam Edward F. Anderson
20012001/5. szám16Libnár AntalVannak még rejtett tartalékok
20012001/5. szám16Meloné Urbán MáriaKaktuszkiállítás Tápiószelén
20012001/5. szám17Farkas JánosEz is, az is Mexikóból, Mexikóról II. rész
20012001/5. szám21Varga ZoltánNeoporteria taltalensis Hutchinson aggregát species fajsorai
20012001/5. szám23Varga Zoltán - Mánfai GyulaNövényismeret: Mammillaria, Echinocereus fajok és Gymnocalycium vatteri
20012001/5. szám25Szutorisz GyulaMammillaria microcarpa
20012001/5. szám31Lukoczki ZoltánKözlemények 2001/5.
20012001/6. szám4Bocsi RóbertRejtvény
20012001/6. szám5Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20012001/6. szám8Kern PéterA magyarországi kaktuszgyűjtés és -kutatás rövid története, az MKOE 30 éve
20012001/6. szám9Pintér Péter30 éves az MKOE …
20012001/6. szám12Farkas JánosA székesfehérvári szakkör rövid története
20012001/6. szám13Debreczy ZsoltA szukkulens életforma kialakulása
20012001/6. szám17Dr. Agócsy PálHatározzunk kaktuszokat
20012001/6. szám19Pintér PéterA faj fennmaradásának problémái magok csírázásának tükrében
20012001/6. szám21Lejtovicz LászlóAz átültetésről
20012001/6. szám23Dr. Nemes LajosA kaktuszok tápanyag-utánpótlásáról
20012001/6. szám25Augusztinyi BélaAz alanyok
20012001/6. szám28Dr. Mészáros ZoltánMexikói kaktuszgyűjtéseim jegyzéke
20012001/6. szám30Lukoczki ZoltánKözlemények 2001/6.
20022002/1. szám4Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20022002/1. szám7P. Victor Sencindiver, M. D.A Hoya-k csodálatos világa
20022002/1. szám8Jean-Marc ChaletMexikó ' 99
20022002/1. szám14Jan KolendoAz Agave 1. Az agávé története
20022002/1. szám17Mánfai GyulaTallózás a külföldi szakirodalomban
20022002/1. szám19Varga ZoltánNövényismeret: Kaktuszfajok
20022002/1. szám20Mánfai Gyula - Libnár Antal - Elhart ZsoltHamarosan időszerű … … a magvetés
20022002/1. szám24Toldy MIklósPostaláda
20022002/1. szám25Szabó GyulaHasznos kaktuszok és más pozsgások
20022002/1. szám26Elhart Zsolt - Szolnoki ImreKaktuszok és más pozsgások január, február hónapokban
20022002/1. szám27Pintér PéterMammillaria humboldtii
20022002/1. szám31Lukoczki ZoltánKözlemények 2002/1.
20022002/2. szám40Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20022002/2. szám43Andreas HofackerUtazás az északi Chapada Diamantinán keresztül ÉK-Brazíliában
20022002/2. szám46Augusztinyi BélaA Pereskiopsis oltások gyökereztetése
20022002/2. szám47Dieter AltEgyes köztes eredmények a különböző nitrogéntrágyázásra vonatkozóan a növekedésre és a virágzásra nézve
20022002/2. szám56Csuha LászlóGondolatok az évforduló kapcsán
20022002/2. szám57SzerkesztőségTallózás a külföldi szakirodalomban
20022002/2. szám58Libnár AntalA Ferocactus echidne bonyodalma!
20022002/2. szám60Gedeon TamásCsak szeresd őket, avagy hogyan lettem kaktuszos
20022002/2. szám60Pintér PéterAmit az Aloe vera-ról egy pozsgásnövény-gyűjtőnek tudni illik
20022002/2. szám62Jan KolendoAz Agave 2. Az agávé felhasználása
20022002/2. szám63Varga ZoltánNövényismeret: Mammillaria goldii, M. mainae, Rebutia albipilosa, Ferocactus glaucescens, Borzicactus aurivillus, Turbinicarpus subterraneus
20022002/2. szám64Mánfai GyulaTallózás a külföldi szakirodalomban
20022002/2. szám65Mánfai GyulaGymnocalycium stuckertii
20022002/2. szám67Varga ZoltánRapavi Tibor (1940-2001)
20022002/2. szám67Lukoczki ZoltánKözlemények 2002/2.
20022002/3. szám76Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20022002/3. szám79Luciano Battaia - Carlo ZanovelloA Gymnocactus ysabelae újbóli megtalálása
20022002/3. szám80Horváth AndrásNéhány ötlet a szabadban való kaktusztartáshoz
20022002/3. szám81Libnár AntalSzabadföldi tartás a tapasztalatom szerint
20022002/3. szám82Vajda PálRöviden a a fagytűrő kaktuszokról
20022002/3. szám84Kaszap SándorTapasztalataim a 2000/2001-es év telén
20022002/3. szám84Libnár AntalA sziklakertem
20022002/3. szám85Szabó GáborA "monstrosa"-k virágzásáról
20022002/3. szám86Csuha LászlóTapasztalataim a Piltz-féle magvak vetésével kapcsolatban
20022002/3. szám87Papp BélaÍgy gondozom a kaktuszaimat
20022002/3. szám89Lukoczki ZoltánKalanchoë synsepala
20022002/3. szám90Gonda IstvánHozzászólások
20022002/3. szám90Farkas JánosZygocactus (karácsonyi kaktusz)
20022002/3. szám91Lukoczki ZoltánTallózás a külföldi szakirodalomban
20022002/3. szám93Varga ZoltánNövényismeret: Cylindropuntia spinosior, Opuntia fajok
20022002/3. szám97Pintér PéterMammillaria polyedra Martius
20022002/3. szám98Pintér PéterCarl Friedrich Philipp von Martius (1794-1868)
20022002/3. szám101Lukoczki ZoltánKözlemények 2002/3.
20022002/4. szám112Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20022002/4. szám115Szutorisz GyulaElsőleírás: Új Opuntia faj az USA-ból, O. debreczyi
20022002/4. szám118Farkas JánosIpomoea platensis
20022002/4. szám118Pintér PéterKiegészítés az Ipomoea platensis c. íráshoz
20022002/4. szám119Toldy MiklósPostaláda
20022002/4. szám120Füleki JózsefBemutatom gyűjteményem
20022002/4. szám121Jan KolendoAz Agave 2. Az agévé felhasználása
20022002/4. szám126Mánfai GyulaTallózás a külföldi szakirodalomban
20022002/4. szám130Elhart ZsoltAloe pillansii
20022002/4. szám131Mánfai GyulaSzerkesztői levél
20022002/4. szám132Amerhauser HelmutA Gymnocalycium pflanzii egy új alfaja a Rio Paichu völgyéből
20022002/4. szám133Csuha LászlóGymnocalycium ragonesei
20022002/4. szám134Mánfai GyulaElőször a Gymnocalycium uruguayense taxonról
20022002/4. szám139Lukoczki ZoltánKözlemények 2002/4.
20022002/5. szám148Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20022002/5. szám151Franziska és Richard WolfFerocactus diguetii
20022002/5. szám152Gordon. D. RowleyA Brit Kaktusz- és Szukkulens Szövetség
20022002/5. szám153Szutorisz GyulaA Retyazát havasi rózsái
20022002/5. szám158Szabó GáborA kaktuszok gyökereinek gombabetegséggel való megfertőződése
20022002/5. szám160Dr. Rapaics RaymundKaktuszélet magyar földön
20022002/5. szám165Horváth AndrásMindennek ára van, avagy együttműködés a rovarok és a kaktuszok között
20022002/5. szám166Jan KolendoAz Agave 2. Az agévé felhasználása 2. rész
20022002/5. szám167Varga ZoltánNövényismeret: Aztekium hintonii, Mammillaria baumii, Geohintonia mexicana, Lobivia famatinensis, Neobesseya similis, Parodia gibbulosoides
20022002/5. szám168Orbánné Varga MáriaPostaláda
20022002/5. szám169SzerkesztőségCikkpályázat
20022002/5. szám171Lukoczki ZoltánKözlemények 2002/5.
20022002/6. szám180Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20022002/6. szám183Gerard DelanoyEgy utazás Kubában
20022002/6. szám187Gonda IstvánPortyázások Kelet-Magyarországon
20022002/6. szám188Libnár AntalMég egyszer a Ferocactus histrix leírásáról
20022002/6. szám189Szabó GáborA kaktusztartó helyiségünkkel kapcsolatos problémák
20022002/6. szám199Wolfgang PapschAz Osztrák Kaktuszgyűjtő Egyesület (GÖK) története
20022002/6. szám201Vajda PálEgy nyíregyházi botanikus kert
20022002/6. szám203Hans TillKutatások a Gymnocalycium quehlianum eredete körül
20022002/6. szám207Pintér PéterPolyedra 2002/3
20022002/6. szám207Pintér PéterReppenhagen, Werner (1911-1996)
20022002/6. szám211Lukoczki ZoltánKözlemények 2002/6.
20022002/6. szám217Varga ZoltánNövényismeret: Matucana ritteri, Neoporteria horrida, Islaya islayensis
20032003/1. szám4Farkas JánosVirágzó Didiera madagascariensis
20032003/1. szám5Jean-Marc ChaletMexikó ' 99 2. rész
20032003/1. szám21Varga ZoltánNövényismeret: Gymnocalycium andreae, bozsingianum, carminanthum, comaparense, denudatum cv. 'Jan Suba', horridispinum
20032003/1. szám24Szabó DávidAnno '73 Tanácsok kezdőknek
20032003/1. szám25SzerkesztőségKérdezzen! - Válaszolunk!
20032003/1. szám27Pintér PéterPolyedra 2003/1
20032003/1. szám31Lukoczki ZoltánKözlemények 2003/1.
20032003/2. szám40Mohácsiné Szabó KrisztinaNéhány kaktuszfaj megjelenése a Cactaceae család elterjedésének északi határán, …
20032003/2. szám46Dr. Nemes LajosMás szemmel nézve …
20032003/2. szám47Andreas HofackerCsak ne takarékoskodjunk a humusszal!
20032003/2. szám50Kemenes ErnőAnno '73 Magvetéshez időszerű
20032003/2. szám51Szabó GáborA kolozsvári botanikus kerthez fűződő emlékeim
20032003/2. szám61Barna JánosKedvenc növényeim I. rész
20032003/2. szám63Ruzsin IstvánPostaláda
20032003/2. szám64SzerkesztőségKérdezzen! - Válaszolunk!
20032003/2. szám67Mánfai GyulaAnisitsianum
20032003/2. szám71Lukoczki ZoltánKözlemények 2003/2.
20032003/3. szám80Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20032003/3. szám81Budai FerencEgy igazságtalanul mellőzött kaktusznemzetség a Discocactus
20032003/3. szám82Havas LászlóIlyenem van!
20032003/3. szám83Jürgen FalkenbergAnno '73 Discocactus horstii
20032003/3. szám84Libnár AntalA kaktuszbarát tízparancsolata
20032003/3. szám85Csuha LászlóA kaktuszmagok csírázóképességéről
20032003/3. szám87Farkas JánosA szerző hozzászólása Pintér Péter korábbi kiegészítéséhez
20032003/3. szám88Ficzere MiklósAz agavék története, avagy részletekben a valóság
20032003/3. szám101SzerkesztőségKérdezzen! - Válaszolunk!
20032003/3. szám102Barna JánosKedvenc növényeim II. rész
20032003/3. szám105Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XV. rész
20032003/3. szám107Pintér PéterPolyedra 2003/2
20032003/3. szám111Lukoczki ZoltánKözlemények 2003/3.
20032003/3. szám115Mánfai GyulaGymnocalycium bozsingianum
20032003/3. szám116Mánfai GyulaIn memoriam Soó Rezső (1903-1980)
20032003/4. szám120Mánfai GyulaA Tisztelt Olvasóhoz
20032003/4. szám121Nagy Z. RóbertA kövirózsák alkalmazkodó képessége
20032003/4. szám123Szabó GyulaTippek a biológiai növényvédelemhez
20032003/4. szám124Budai Ferenc - Elhart ZsoltÚj nemzetségek a kaktuszok világában
20032003/4. szám126Konrad KlüglingMaihuenia poeppigii
20032003/4. szám128Kern Péter - Goda IstvánKönyvismertetés
20032003/4. szám129Agócs JózsefAnno '73 A pozsgásnövényekről
20032003/4. szám135Lukoczki ZoltánOrchideakiállítás a Vajdahunyad-várban
20032003/4. szám136SzerkesztőségRejtvény: Kakukktojás
20032003/4. szám138Dr. Horváth SándorPozsgások - Cikkpályázat különdíja
20032003/4. szám141Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XVI. rész
20032003/4. szám143Kádár I. CsabaGyűjteményünk rendszerezése PC-n
20032003/4. szám146Mánfai GyulaTallózás a külföldi szakirodalomban
20032003/4. szám149Lukoczki ZoltánKözlemények 2003/4.
20032003/5. szám160Gonda IstvánPeniocereus greggii - egy legendás növény
20032003/5. szám161Szabó GyulaA kaktuszvilág ékszerei: a Frailea-k I. rész
20032003/5. szám165Herbert ThieleRitter nyomában - a Parodia rubida élőhelyén, La Torre-nál
20032003/5. szám168Jan KolendoAz Agave-k rendszertana - I. rész
20032003/5. szám171AnonimAnno '73 "Meztelen" kaktuszok
20032003/5. szám181Horváth AndrásAz MKOE 2003-as Anisits-díjasai
20032003/5. szám184Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XVII. Rész
20032003/5. szám186Pintér PéterPolyedra 2003/3
20032003/5. szám187David R. HuntA Mammillaria nemzetség 70 legjellegzetesebb képviselőjének határozókulcsa
20032003/5. szám191Lukoczki ZoltánKözlemények 2003/5.
20032003/5. szám192Berecz JózsefKis Lajos (1938-2003)
20032003/6. szám200Horváth AndrásA túlélés játéka, avagy az ember és a kaktuszok
20032003/6. szám203Herbert ThieleRitter nyomában - A Weingartia pygmea élőhelyén
20032003/6. szám206Farkas JánosEgy elfelejtett növény: a tengerihagyma (Urginea maritima)
20032003/6. szám207Rigerszki ZoltánInformációk és gondolatok külföldi mag, növény és szakirodalom rendeléséhez
20032003/6. szám221Szabó GáborTudnivalók a kaktuszokról
20032003/6. szám229Lukoczki ZoltánKözlemények 2003/6.
20032003/6. szám230Lukoczki Zoltán és Druzsin JózsefKern Péter (1921- 2003)
20032003/6. szám232Horváth AndrásKern Péter emlékére: Elment egy jó barát (vers)
20032003/6. szám234Elhart ZsoltAlba Flora 2003.
20042004/1. szám10Mánfai GyulaLapszemle
20042004/1. szám11Rigerszki ZoltánÚj és újraértékelt Melocactus taxonok ismertetése 1989-2002
20042004/1. szám33Lukoczki ZoltánKözlemények
20042004/1. szám35Dr. Nemes LajosBúcsúzunk: de Zonca Adolfné-tól
20042004/2. szám48Szabó GyulaA kaktuszvilág ékszerei: a Frailea-k II. rész
20042004/2. szám51Szutorisz GyulaCoryphantha-k
20042004/2. szám56Szűcs LajosAnno ' 74 - Kaktuszok magvetése
20042004/2. szám59Pintér PéterAz Aloe vera, végre rendbe téve
20042004/2. szám65Herbert ThieleRitter nyomában - a Parodia subterranea élőhelyén. I. rész
20042004/2. szám69Marticsek JánosKönyvismertetés: A Kiskunság száraz homoki …
20042004/2. szám70Mánfai GyulaLapszemle
20042004/2. szám71Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XVII. rész
20042004/2. szám73Farkas JánosPleiospilos (Kőutánzó-növény) és Faucaria (Tigristorok)
20042004/2. szám74Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Gömbkaktuszok I.
20042004/2. szám75Szabó GáborTudnivalók a kaktuszokról II. rész
20042004/3. szám84Jan KolendoAgavék. A Litteae alnemzetség
20042004/3. szám88Farkas JánosElfelejtett növények: az Echeveria-k
20042004/3. szám89Pintér PéterKönyvismertetés: Subik - Kunte: Kaktuszok enciklopédiája
20042004/3. szám90Nevezi JánosSzomszédolás magyar kaktuszgyűjtő barátoknál
20042004/3. szám92Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XVIII. Rész
20042004/3. szám96Varga ZoltánNövényismeret: Cintia, Frailea, Notocactus, Parodia, Stenocactus, Weingartia
20042004/3. szám105Holló László - Mánfai GyulaBarangolások a Gymnocalycium-ok világában
20042004/3. szám106Mánfai GyulaAnno ' 74
20042004/3. szám109Rigerszki ZoltánRendhagyó könyvismertetés
20042004/3. szám111Szabó GyulaGyűjteményekbe ajánlom: Mammillaria boolii, Notocactus roseoluteus, Neobuxbaumia polylopha, Aztekium ritterii
20042004/3. szám113Szabó GáborTudnivalók a kaktuszokról III. rész
20042004/4. szám84Rigerszki ZoltánSzerkesztői üzenet
20042004/4. szám85Elhart Zsolt - Bodorkós ZsoltA Geohintonia mexicana természetes környezetben; avagy miben gyökerezik a lényeg?
20042004/4. szám87Gérard Ardisson - Gérard DelanoyHarrisia earlei Britton & Rose 1920 az élőhelyén
20042004/4. szám90Szutorisz GyulaMammillaria gaumeri
20042004/4. szám91Elhart ZsoltFolyóiratszemle
20042004/4. szám92Ivana RichterFagyálló Opuntia-k kultúrában
20042004/4. szám95Holló László - Mánfai GyulaBarangolások a Gymnocalycium-ok világában
20042004/4. szám96Farkas JánosA földitök
20042004/4. szám105Herbert ThieleRitter nyomában - a Parodia multicostata élőhelyén
20042004/4. szám108Rigerszki ZoltánRendhagyó könyvismertető
20042004/4. szám110Varga Zoltán - Bodorkós ZsoltNövényismeret: Frailea lepida, Eriosyce ceratistes, Strombocactus disciformis
20042004/4. szám111Bodorkós ZsoltKaktuszos élet a "nyugati végeken"
20042004/4. szám112Elhart ZsoltPozsgás broméliák
20042004/4. szám114Mohácsiné Szabó KrisztinaKern Péter emlékkiállítás
20042004/4. szám115Mohácsiné Szabó Krisztina - Lukoczki ZoltánKözlemények 2004/4.
20042004/5. szám160Békefi JózsefAz Olvasóhoz
20042004/5. szám161Bodorkós ZsoltKönyvismertető: F. Kattermann, D. R. Hunt, N. P. Taylor: Eryosice
20042004/5. szám162Jáger FrigyesBemutatom a sziklakertemet
20042004/5. szám164Rigerszki ZoltánEmberközelben - Riport Nigel P. Taylor-ral
20042004/5. szám167Kiss CsabaTövis vagy tüske?
20042004/5. szám168Pintér PéterKönyvismertető: J. Pilbeam - D. R. Hunt: A Sulco gallery
20042004/5. szám169Ivana RichterA Toumeya papyracantha és a Calochortus nemzetség a természetben az Egyesült Államokban
20042004/5. szám181Lukoczki ZoltánNemzetközi kaktuszos találkozó 2004. augusztus 6-8.
20042004/5. szám184Kassai IstvánA karácsonyi kaktuszokról még egyszer
20042004/5. szám187Pintér PéterFügekaktuszlikör, a máltai szigetek hagyományos itala
20042004/5. szám188Varga Zoltán - Bodorkós ZsoltNövényismeret: Pelechyphora aselliformis, Eriocereus jusbertii, Mammillaria senilis, Turbinicarpus knuthianus, Mammillaria perezdelarosae
20042004/5. szám189Rigerszki Zoltán - Elhart ZsoltOlvasói levelek és szerkesztőségi válaszok
20042004/5. szám191Mohácsiné Szabó KrisztinaKözlemények 2004/5.
20042004/6. szám200K-V szerkesztőségSzerkesztői üzenet
20042004/6. szám201Farkas JánosEgy jó tanács
20042004/6. szám202Rigerszki ZoltánBalázs Dénes (1924-1994) geográfus, világjáró élete és munkássága
20042004/6. szám204Békefi JózsefKi-kicsoda a gyűjteményekben? A Melocactus maxonii
20042004/6. szám208Szutorisz Gyula - Venekei IstvánFagytűrő Cylindropuntia-k I. rész
20042004/6. szám221Békefi JózsefKaktuszvásárlás Németországban
20042004/6. szám223Bodorkós ZsoltKönyvismertető: Grupo San Luis: The Genus Turbinicarpus in San Luis Potosí
20042004/6. szám224Ficzere MiklósMiért bizonytalan az Agave americana vadon élő, természetes alakjának ismerete?
20042004/6. szám226Farkas JánosS.O.S. - Vajon meddig teszik ezt a növények?
20042004/6. szám227MKOEBalogh Lászlóra emlékezünk
20042004/6. szám228Elhart ZsoltA Rhytidocaulon fulleri Lavranos et Mortimer 1970
20042004/6. szám229Barna JánosNövényismeret: Denmoza rhodacantha, Echinocereus triglochidiatus
20042004/6. szám230Kern Péter †Hogyan kell a kaktuszainkat korszerűen beporozni?
20042004/6. szám231Mohácsiné Szabó KrisztinaKözlemények 2004/6.
20042004/6. számmell.Jan KolendoAz Agave nemzetségről - I. rész
20052005/1. szám4Rigerszki ZoltánA Jatropha podagrica Hook virágzatán megfigyelt érdekességek
20052005/1. szám7Pintér PéterKérdezz - felelek: Vajon melyik név az igazi?
20052005/1. szám9Szutorisz Gyula - Venekei IstvánFagytűrő Cylindropuntia-k II. rész
20052005/1. szám16Havas László - Pintér PéterGondolatok a Thelocactus nemzetségről
20052005/1. szám23Bodorkós ZsoltKönyvismertető: Kaktuszok Brazíliában
20052005/1. szám24Elhart ZsoltA Föld imája: Echinopsis mirabilis Spegazzini 1905
20052005/1. szám26Barna JánosNövényismeret: Parodia subterranea, Lophophora williamsii, Ferocactus hamatacanthus
20052005/1. szám28Herbert ThieleRitter nyomában - a Parodia subterranea élőhelyén. II. rész
20052005/1. szám34Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Gömbkaktuszok II.
20052005/1. szám36K-V szerkesztőségLapszemle: Cactus & Co. 2004. évf.
20052005/1. szám38K-V szerkesztőségBrazília kaktuszai - Bevezető
20052005/2. szám48Dr. Fehér MátéA Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje
20052005/2. szám54†Balogh LászlóKaktuszok nyomában az USA-ban
20052005/2. szám60Farkas JánosBemutatom kedves gyűjtőtársamat
20052005/2. szám61Rigerszki ZoltánKönyvismertető: Szokotra, az elveszett sziget
20052005/2. szám63Pintér PéterZamioculcas zamiifolia (Loddiges) Engler 1905
20052005/2. szám65Rigerszki ZoltánKönyvismertető: A Turbinicarpus nemzetség
20052005/2. szám67Pintér PéterKérdezz - felelek
20052005/2. szám68Andreas Hofacker - Gérard DelanoyBrazília kaktuszai - II. rész: Az Arrojadoa nemzetség
20052005/2. szám81Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Mi a különbség az Echinocactus grusonii …
20052005/2. szám83Lőrincz IstvánA Vida Géza kaktuszgyűjtemény története dióhéjban
20052005/2. szám86Holló László - Mánfai GyulaBarangolások a Gymnocalycium-ok világában
20052005/3. szám92Barna JánosAz Olvasóhoz
20052005/3. szám94Werner van HeekBrazília kaktuszai - III. rész: A Micranthocereus nemzetség
20052005/3. szám106K-V szerkesztőségKönyvismertető: Lithops - Virágzó kavicsok
20052005/3. szám108Barna JánosTudomány és hobbi - A növények elnevezésének szabályai
20052005/3. szám110Lukoczki ZoltánA 2005. év Anisits-díjasa: Mánfai Gyula
20052005/3. szám112K-V szerkesztőségKönyvismertető: A Coryphantha - Mexikó és az Egyesült Államok déli területeinek kaktuszai
20052005/3. szám114Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Gömbkaktuszok III.
20052005/3. szám115Farkas JánosNosztalgia - Schummel Rezső és egy Lobivia története
20052005/3. szám116K-V szerkesztőségFotópályázat 2004.
20052005/3. szám118Marticsek JánosMagyarország pozsgásnövényei - I. rész
20052005/3. szám121Barna JánosNövényismeret: Euphorbia horrida, Ferrocactus macrodiscus, Oreocereus trollii, Pyrrhocactus bulbocalyx, Conophytum frutescens
20052005/3. szám124Kiss CsabaDísznövény 2005. szakkiállítás és vásár
20052005/3. szám126Dr. Fehér MátéPécsi kaktuszkiállítás
20052005/3. szám128Elhart ZsoltAlba Flora 2005.
20052005/3. szám130Rigerszki ZoltánKecskeméti kaktuszkiállítás
20052005/4. szám136K-V szerkesztőségKönyvismertető: Télálló kaktuszok nevelése hideg és nedves körülmények között
20052005/4. szám137Rigerszki ZoltánEmberközelben - A riportalany: Steven Brack
20052005/4. szám140Lukoczki ZoltánAz MKOE örökös tiszteletbeli elnöke: Dr. Mészáros Zoltán
20052005/4. szám142Barna JánosTudomány és hobbi - A fotoszintézisről
20052005/4. szám144Gérard DelanoyBrazília kaktuszai - IV. rész: Porto Novo, a kaktuszparadicsom egyik szeglete
20052005/4. szám150Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Gömbkaktuszok IV.
20052005/4. szám152K-V szerkesztőségKönyvismertető: A Haworthia nemzetség felülvizsgálata
20052005/4. szám153Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XIX. rész
20052005/4. szám156Horváth FerencTillandsia-k - a Bromélia család ékszerei
20052005/4. szám163Rigerszki ZoltánTky - Fockea edulis K. Schumann
20052005/4. szám166Holló László és Mánfai GyulaBarangolások a Gymnocalycium-ok világában
20052005/4. szám169K-V szerkesztőségBudapesti Kaktuszkiállítás és -vásár
20052005/4. szám171Agócs GyörgyKiállítás Egerben
20052005/4. szám173Bodorkós ZsoltZala megyei kiállítások
20052005/4. szám174Kósik PéterII. bogácsi kaktuszkiállítás és -vásár
20052005/5. szám179Barna JánosKristályvirágfélék
20052005/6. szám224Farkas JánosEgy kis figyelmet
20052005/6. szám225Havas LászlóPrágában jártam
20052005/6. szám231Gedeon TamásMegalakult a Kecskeméti Kaktuszbarát Klub
20052005/6. szám232Kiss CsabaII. Nemzetközi Kaktuszos Találkozó
20052005/6. szám235Békefi JózsefBudapesti Kaktuszkiállítás és -vásár
20052005/6. szám236Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Új nyereményekkel!!! - Gömbkaktuszok V.
20052005/6. szám238MKOE30 éve hunyt el Kondér István
20052005/6. szám240K-V szerkesztőségKönyvismertető: Kelet-Brazília kaktuszai
20052005/6. szám241Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XX. rész
20052005/6. szám243Berghauer TiborA Pécsbányatelepi Botanikus Kert
20052005/6. szám247Dr. Zsupán IvánLeopárd- , avagy esernyőpálma - Amorphophallus rivierei
20052005/6. szám251Holló László és Mánfai GyulaBarangolások a Gymnocalycium-ok világában
20052005/6. szám253Varga ZoltánKönyvismertető: A dél-afrikai aloe-k ismertetése
20052005/6. szám254Werner van HeekBrazília kaktuszai - V. rész: Az Uebelmannia Buining nemzetség
20052005/6. szám262Kiss CsabaKaktuszok és egyéb pozsgásnövények I. érdi bemutatója és vására
20062006/1. szám4K-V szerkesztőségMKOE kaktusz szépségverseny 2005
20062006/1. szám6Kiss CsabaEhető kaktuszgyümölcsök
20062006/1. szám9Szutorisz GyulaKaktuszok a sziklakertben
20062006/1. szám12K-V szerkesztőségCikkpályázat 2006
20062006/1. szám13Ivana RichterFagy- és télálló pozsgások
20062006/1. szám16Barna JánosTudomány és hobbi
20062006/1. szám18K-V szerkesztőségLapszemle: Cactus & Co. 2005.
20062006/1. szám20Dr. Fehér MátéZürich botanikus kertjei
20062006/1. szám32Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Gömbkaktuszok VI.
20062006/1. szám34Ficzere MiklósNapjaink Melocactus nemzetsége
20062006/2. szám48Békefi JózsefA Melocactus peruvianus újabb élőhelyei és formái Peruban
20062006/2. szám64Barna JánosÚjságismertető: Cactaceae-Review
20062006/2. szám66K-V szerkesztőségLapszemle
20062006/2. szám71Havas LászlóA napjainkban elfogadott Thelocactus fajok és alfajok listája, szinonim elnevezéseik
20062006/2. szám80Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: A sorrend nem mindegy
20062006/2. szám82Rigerszki ZoltánKönyvismertető: John Pilbeam - Mammillaria
20062006/2. szám83Marticsek JánosMagyarország pozsgásnövényei - II. rész
20062006/3. szám92Békefi József1971 tavaszán Kern Péter úgy gondolta …
20062006/3. szám92Biber JózsefEgy a kettő, vagy kettő az egy?
20062006/3. szám94Andreas HofackerBrazília kaktuszai - VI. rész: A Pilosocereus Byles & Rowley nemzetség Brazíliában
20062006/3. szám106Kiss CsabaDísznövény 2006. szakkiállítás és vásár
20062006/3. szám108Kiss CsabaEgy kiállítás margójára
20062006/3. szám110Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: MKOE 1971
20062006/3. szám112Alain ChristofeSzokotra
20062006/3. szám120Barna JánosA magoncoltásról
20062006/3. szám126Szabó GavrilKaktusz-tolvajok
20062006/3. szám128Farkas JánosÉn így csinálom - a Kedrostris nemzetség
20062006/3. szám129Elhart ZsoltAlba Flora 2006
20062006/3. szám129Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XXI. rész
20062006/3. szám131Kiss CsabaKaktusz egyed (vers)
20062006/4. szám138Mohácsiné Szabó Krisztina - Mohácsi GáborTélálló agávék
20062006/4. szám146Farkas JánosA Cissus tuberosa
20062006/4. szám147Kósik PéterIII. bogácsi kaktuszkiállítás és -vásár
20062006/4. szám148Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Turbinicarpus
20062006/4. szám150Ivana RichterKönyvismertető - Fritz Hochstätter (2005): The Genus Sclerocactus
20062006/4. szám152Ficzere MiklósNapjaink Melocactus nemzetsége - Barangolás a tények világában
20062006/4. szám159Szutorisz GyulaDr. Lungu Vasile Josif (1937-2006)
20062006/4. szám160Szutorisz GyulaTélálló kaktuszok Európában II. rész
20062006/4. szám166Békefi József - Bodorkós Zsolt - Varga ZoltánPerui útinapló - I. rész: A köd világában
20062006/4. szám174Bodorkós ZsoltKaktuszkiállítások Zalaegerszegen és Nagykanizsán
20062006/5. szám180Békefi JózsefBarátok közt Erdélyben
20062006/5. szám183Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése - XXII. rész
20062006/5. szám186Havas LászlóEgy titokzatos kaktusz vándorlása, avagy a mandragora útja …
20062006/5. szám194Pintér PéterÚj Kaktusz Lexikon
20062006/5. szám198Kiss CsabaObregonia denegrii
20062006/5. szám204Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: SKANDI
20062006/5. szám206Kiss CsabaLe a cephaliummal!
20062006/5. szám212Békefi József - Bodorkós Zsolt - Varga ZoltánPerui útinapló - II. rész: Matucana-k és Oroya-k földjén
20062006/6. szám224Havas LászlóThelocactus fajok, alfajok, változatok és formák
20062006/6. szám228Barna JánosRendszertani vélemény Havas László: Thelocactus fajok, alfajok, változatok és formák c. cikkéhez
20062006/6. szám230Horváth AndrásMiért vannak a kaktuszokon bordák?
20062006/6. szám234Marticsek JánosMagyarország pozsgásnövényei - III. rész
20062006/6. szám239Mohácsiné Szabó Krisztina - Tillyné dr. Mándy AndreaAz Escobaria nemzetség (Cactaceae) Magyarországon is télálló fajainak magvetése steril és hagyományos körülmények között
20062006/6. szám246Pálvölgyi ÁgnesOrto Botanico - a Padovai Egyetem Botanikus Kertje
20062006/6. szám250Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Nem mindegy
20062006/6. szám252Békefi József - Bodorkós Zsolt - Varga ZoltánPerui útinapló - III. rész: Óriások árnyékában
20062006/6. szám260Kiss CsabaDiscocactus hartmannii
20072007/1. szám4Barna JánosA Rhipsalis-probléma
20072007/1. szám8Katona JózsefA Conophytum
20072007/1. szám12Kiss CsabaKaktusz-kert avatás
20072007/1. szám14Kiss CsabaÉrdekes útiélmények a Wolf-házaspár Kaliforniai-félszigeten tett látogatásáról
20072007/1. szám18Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - I. rész: Hola Habana!
20072007/1. szám24Dr. Nemes LajosA napjainkban ismert Lobivia taxonok áttekintése
20072007/1. szám27Kiss CsabaAstrophytum capricorne
20072007/1. szám33Varga ZoltánPerui útinapló - IV. rész: A Rio Santa mentén
20072007/1. szám39Szutorisz GyulaTélálló kaktuszok Európában III. rész
20072007/2. szám48Ivana RichterPorto Santo szigete és szukkulensei
20072007/2. szám52Bernhard BohleBrazília kaktuszai - VII. rész: A Discocactus Pfeiffer nemzetség
20072007/2. szám59Horváth AndrásErdélyi látogatás - I. rész
20072007/2. szám66Rigerszki ZoltánAz Olvasóhoz …
20072007/2. szám67Rigerszki ZoltánCikkpályázat 2006. Eredményhírdetése
20072007/2. szám68Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: "Magyar" kaktuszok
20072007/2. szám70Kiss CsabaAstrophytum asterias
20072007/2. szám76Kiss CsabaKikeleti kiállítások
20072007/2. szám78Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - II. rész: Esős Matanzas
20072007/3. szám92Rigerszki ZoltánAz Amszterdami Botanikus Kert
20072007/3. szám97Lukoczki ZoltánKönyvismertető: Dr. Mészáros Zoltán - Kaktuszok között
20072007/3. szám98Kiss CsabaAstrophytum ornatum
20072007/3. szám104Varga ZoltánPerui útinapló - V. rész: Trujillo és Sayan között
20072007/3. szám114Kiss CsabaKaktuszvilág a Budai Arborétumban és Érd-Parkvárosban
20072007/3. szám119Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Kaktusz-paradicsom
20072007/3. szám120Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - III. rész: Tű a szénakazalban: Melocactus actinacanthus
20072007/4. szám136Barna JánosKaktusz-teleltetés emberben
20072007/4. szám139Pintér PéterKönyvismertető: Rigerszki Z. - G. Delanoy - Ujréti E. - & A. Viladebro: Melocacti of Cuba
20072007/4. szám141Pintér PéterIn Memoriam Alfred B. Lau (1928-2007)
20072007/4. szám142Kiss CsabaKönyvismertető: E. Manke: Kaktuszok és más pozsgások
20072007/4. szám144Varga ZoltánPerui útinapló - VI. rész: A felföld ékszerei
20072007/4. szám154Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Trilógia 1.
20072007/4. szám155Kiss CsabaKaktuszjuniális a Füvészkertben
20072007/4. szám159Rigerszki ZoltánElhunyt Molnár Imre bácsi (1936-2007)
20072007/4. szám160Kiss CsabaAstrophytum myriostigma
20072007/4. szám170Horváth AndrásErdélyi látogatás - II. rész
20072007/5. szám180MKOE2007 Anisits-díjasai
20072007/5. szám181Balázs DorottyaHogyan használjuk helyesen a fajneveket?
20072007/5. szám185Havas LászlóA Thelocactus hexaedrophorus és változatai (vagy szinonimái)
20072007/5. szám192Ábel GyőzőKiállítás Kecskeméten
20072007/5. szám194Marticsek JánosMagyarország pozsgásnövényei - IV. rész
20072007/5. szám200Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Trilógia 2.
20072007/5. szám202Békefi JózsefNövényházak, télikertek építése
20072007/5. szám206Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - IV. rész: Kudarcok és sikerek
20072007/5. szám218Kiss CsabaÉvadzáró pozsgásélet a Füvészkertben
20072007/6. szám224Kiss CsabaTér-kép fotózás
20072007/6. szám230Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Trilógia 3.
20072007/6. szám232Barna JánosA kaktuszok evolúciója
20072007/6. szám240Varga ZoltánPerui útinapló -VII. rész
20072007/6. szám249Barna JánosNövényházak, télikertek építése: Fóliaház
20072007/6. szám255Kiss CsabaAstrophytum coahuilense
20082008/1. szám5Barna JánosA kaktuszok evolúciója c. íráshoz (helyreigazítás)
20082008/1. szám6Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Olimpia 2008
20082008/1. szám8Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - V. rész: Mészáros Zoltán nyomában
20082008/1. szám22Kiss CsabaAstrophytum caput-medusae
20082008/1. szám34Kiss CsabaKern Péter emlékkiállítás Érden
20082008/1. szám36Marticsek JánosMagyarország pozsgásnövényei - V. rész
20082008/2. szám48Kiss CsabaKönyvismertető: Pozsgásnövények enciklopédiája
20082008/2. szám51Varga ZoltánNövényházak, télikertek építése: Teleltető növényház
20082008/2. szám56Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Kaktuszkeleidoszkóp
20082008/2. szám58Varga ZoltánPerui útinapló -VIII. rész
20082008/2. szám72K-V szerkesztőségLapszemle: Cactus & Succulent Journal, Cactus World
20082008/2. szám74Szutorisz GyulaTélálló kaktuszok Európában - IV.
20082008/2. szám77Szabó Krisztina - Tillyné Mándy Andrea - Stefanovitsné Bányai ÉvaA fagystressz és a kaktuszok
20082008/3. szám92Kiss CsabaSzár, törzs, test
20082008/3. szám94K-V szerkesztőségLapszemle: Cactus & Co.
20082008/3. szám96Vjacseszlav Muhacsov - Zsupán Iván fordításaOroszországi "Obregoniák"
20082008/3. szám102Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Jellegzetességek
20082008/3. szám104Szutorisz GyulaTélálló kaktuszok Európában - V.
20082008/3. szám106Barna JánosDigitális kaktuszfényképezés
20082008/3. szám118Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - VI.
20082008/4. szám136K-V szerkesztőségLapszemle: Cactus & Succulent Journal
20082008/4. szám138Péterfia CsabaA Müncheni Botanikus Kert
20082008/4. szám147Ficzere MiklósA növényi test alaktana
20082008/4. szám156Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Közép-amerikai kaktusznemzetség különleges képviselője
20082008/4. szám158Kiss CsabaTurbinicarpus valdezianus
20082008/4. szám170Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - VII.
20082008/5. szám184Farkas JánosTallinum natalensis
20082008/5. szám186SzerkesztőségKiállítás az ELTE botanikus kertjében
20082008/5. szám186SzerkesztőségLégrádi Miklós (1937-2008)
20082008/5. szám188Kiss CsabaDr. Bodor János: Szobakaktuszok - Könyvismertető
20082008/5. szám190Békefi József és Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk VIII. rész Amilyen keletre csak jutunk
20082008/5. szám204Kiss CsabaAztekium ritteri (Boed.) Boed. 1929
20082008/5. szám212Dósa BélaMexikó csodái gyermekrajzokon
20082008/5. szám213Dósa BélaNagy Imre (1928-2008)
20082008/5. szám214Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat: Kaktusztulajdonság
20082008/5. szám216Szutorisz GyulaTélálló kaktuszok Európában - VI. rész Télállókaktusz-kert építése, telepítése, fenntartása 3.
20082008/5. szám220Barna JánosTudomány és hobbi - A pozsgások magvainak tárolása
20082008/5. szám222SzerkesztőségLapszemle
20082008/6. szám229Kiss CsabaICUKA 70!
20082008/6. szám230Lévai MargitKét kiállítás egy helyen!
20082008/6. szám232Sparta Kern ZsuzsaKern Péter emlékezete
20082008/6. szám238SzerkesztőségDr. Szabó Krisztina
20082008/6. szám239Dr. Szabó KrisztinaTélálló kaktuszok, agávék, pálmaliliomok a Fővárosi Állat- és Növénykertben
20082008/6. szám242SzerkesztőségLapszemle
20082008/6. szám244Kiss Csaba - Kiss ÁrminRetvényrovat
20082008/6. szám246Kiss CsabaNövényismeret: Thelocactus bicolor
20082008/6. szám262Varga ZoltánEmberközelben: Karel Knize
20082008/6. szám266Kiss CsabaKönyvismertető: Marcus BERGER - Kaktuszok
20092009/1. szám4Kiss Csaba200 éve született Charles Robert David
20092009/1. szám13Kiss CsabaMaihueniopsis darwinii (Henslow) Ritter 1980
20092009/1. szám20Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat Darwin
20092009/1. szám22Kádár I. CsabaKaktuszlesen Brrazíliában - I. rész
20092009/1. szám32SzerkesztőségLapszemle
20092009/1. szám35SzerkesztőségJorge Meyrán 90 esztendős
20092009/1. szám36Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk - IX. rész: A Sierra Maestra déli lába mentén
20092009/2. szám52Deli TamásFélemberek (Pachypodium namaquanum) hazája. A Fokföldi Flórabirodalom szukkulensei között - I. rész
20092009/2. szám60Ivana RichterSziklás partok halofiton növényei
20092009/2. szám64Szutorisz GyulaTélálló kaktuszok Európában - Vii. rész
20092009/2. szám68Kiss CsabaFriedrich Ritter (1898 - 1989)
20092009/2. szám70Kiss Csaba - Kiss ÁrminRetvényrovat - Friedrich Ritter
20092009/2. szám72Kádár I. CsabaKaktuszlesen Brazíliában - II. rész
20092009/2. szám84Kajdacsi JánosIsla Carrelvo, a Ferrocactus diguetii hazája
20092009/2. szám90Libnárné Herczeg IlonaKöszönetnyílvánítás
20092009/2. szám90Kiss CsabaMég mindig Darwin
20092009/2. szám90SzerkesztőségLapszemle
20092009/3. szám97Kiss CsabaNövényismeret: Lophophora williamsii
20092009/3. szám110Szabó GavrilEzek a rakoncátlan kaktuszgyűjtők!
20092009/3. szám113Rigerszki ZoltánMeszkalintartalmú dísznövény és a magyar jogszabályok
20092009/3. szám114Kiss Csaba - Kiss ÁrminRetvényrovat - Lophophora williamsii
20092009/3. szám116Orr AndrásA Lophophora williamsii, mint peyote
20092009/3. szám126Orr AndrásÉrvénytelen Lophophora J. Coulter 1894 nevek
20092009/3. szám134Kiss Csaba30 évvel ezelőtt írták
20092009/4. szám140SzerkesztőségLapszemle
20092009/4. szám141SzerkesztőségWerner van Heek (1941 - 2009)
20092009/4. szám142Ivana RichterEndemikus pozsgások - Lanzarote szigetén
20092009/4. szám149Füleki JózsefTudomány és hobbi - Két Mammillaria faj és egymásra való hatásuk
20092009/4. szám156Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat - Blossfeldia liliputana
20092009/4. szám158Deli TamásA Conophytum-ok világa. A Fokföldi Flórabirodalom szukkulensei között - II. rész
20092009/4. szám166Kiss CsabaNövényismeret: Blossfeldia liliputana Werdermann 1937
20092009/5. szám180SzerkesztőségLapszemle
20092009/5. szám181SzerkesztőségFierer Kelemenné (1942 - 2009)
20092009/5. szám182Deli Tamás - Barna JánosConophytum pellucidum Schwantes 1927. A Fokföldi Flórabirodalom szukkulensei között - III. rész
20092009/5. szám189Kiss CsabaKönyvismertető - Tóth - Libnár: Hordókaktuszok
20092009/5. szám192Kádár I. CsabaKaktuszlesen Brazíliában - III. rész
20092009/5. szám198Kiss Csaba - Kiss ÁrminRetvényrovat - A hálás kaktusz
20092009/5. szám200Ujréti Miklós100 éve hunyt el Hanusz István
20092009/5. szám201SzerkesztőségHanusz István (1901) A növények világából - Éji virág
20092009/5. szám210Dr. Szabó KrisztinaKözéppontban a jukkák - I. rész
20092009/6. szám224Deli TamásA Pelargonium nemzetségről szóban és képeken. A Fokfüöldi Flórabirodalom szukkulensei között IV. rész
20092009/6. szám230Kádár I. CsabaKaktuszlesen Brazíliában - IV. rész
20092009/6. szám239Kósik PéterFerocactus × grandiflorus Lindsay 1955
20092009/6. szám242Farkas JánosFouquieria splendens Engelmann
20092009/6. szám243Barna JánosOcotillo
20092009/6. szám246SzerkesztőségLapszemle
20092009/6. szám248Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat - Napimádó kelyhek
20092009/6. szám250Kiss CsabaNövényismeret - Hoya carnosa (L.f.) R. Br. 1810
20092009/6. szám259Rigerszki ZoltánA Vácrátóti Botanikus Kert
20102010/1. szám5SzerkesztőségFontos tárgyi emlékekkel bővült az MKOE hagyományörző gyűjteménye
20102010/1. szám6Kiss CsabaKönyvismertető: Ábel Győző - Kaktuszok kislexikona
20102010/1. szám8Békefi József - Rigerszki ZoltánKubában kaktuszoztunk: X. rész
20102010/1. szám16Dr. Nemes Lajos - Kiss CsabaSzabó Dezső emlékére
20102010/1. szám18Németh OttóLapszemle
20102010/1. szám20J. Mező ÉvaSanyarú sorsú kert
20102010/1. szám22Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat - Aprólékos kutatás
20102010/1. szám25Barna JánosRosularia serrata (Linné) A. Berger
20102010/1. szám31Rigerszki ZoltánA stuttgarti Wilhelma botanikus- és állatkert
20102010/1. szám38Füleki JózsefTudomány és hobbi - Két Mammillaria alnemzetség egymásra hatása
20102010/1. szám42SzerkesztőségLapszemle
20102010/2. szám48Lukoczki ZoltánTélállós sziklakertbe ajánlom: Foltoslevelű hölgymál
20102010/2. szám51Németh OttóLapszemle
20102010/2. szám53Békefi József, Kőműves Elek, Rigerszki ZoltánRBK kubai (2006) terepi gyűjtőszámok listája
20102010/2. szám54Kádár I. CsabaKaktuszlesen Brazíliában - V. rész
20102010/2. szám66Kiss CsabaNövényismeret - Uebelmannia pectinifera Buining 1967
20102010/2. szám74Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat - Areola
20102010/2. szám76Deli TamásA bibircsókos kőutánzók (Titanopsis nemzetség). A Fokföldi Flórabirodalom szukkulensei között V. rész
20102010/3. szám92Deli TamásSziklakerti ritkaságok: a Ramonda nemzetség
20102010/3. szám96Németh OttóLapszemle
20102010/3. szám98Monostori Tamás, Mile LajosA kaktuszok szaporítása I. rész A kaktuszok mikroszaporítása
20102010/3. szám106Kiss Csaba - Kiss ÁrminRejtvényrovat - Jó tanács
20102010/3. szám108Ivana RichterAgavék az Amerikai Egyesült Államokban
20102010/3. szám116Kádár I. CsabaKaktuszlesen Brazíliában - VI. rész
20102010/3. szám129Kiss LászlóNövényismeret: Mammillaria mainea K. Brandegee 1900
20102010/4. szám136Kerner ZoltánGrand Canyon túra - Élménybeszámoló
20102010/4. szám149Hóbor ZsoltTélállós sziklakertbe ajánlom: Sárga virágoszlop (Asphodeline lutea)
20102010/4. szám150Deli Tamás, Barna JánosA dél-afrikai pozsgásvilág arisztokratái, a szemölcsliliomok. A Fokföldi Flórabirodalom szukkulensei között VI. rész
20102010/4. szám159Németh OttóLapszemle
20102010/4. szám162Kiss Edina, Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - Dilemma
20102010/4. szám164Kiss CsabaNövényismeret - Echinocereus knippelianus Liebner 1895
20102010/5. szám184Dr. Rapaics RaymundKaktuszvadászat
20102010/5. szám187Kajdacsi JánosVissza-visszatérő emlék: Isla Margarita, Venezuela I. rész
20102010/5. szám196Havas LászlóHatárvonalak Tulától a Rayones-völgyig
20102010/5. szám206Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - Sündörgés
20102010/5. szám208Tóth NorbertMexikói útiképek - avagy, ami a Hordókaktuszok . Könyvből kimaradt I. rész
20102010/6. szám228Kiss CsabaÉrdi kaktuszos karácsony 2011
20102010/6. szám230Deli TamásConophytum obcordellum (Haw.) N. E. Bown. A Fokföldi Flórabirodalom szukkulensei között VII. rész
20102010/6. szám238Barna JánosÚj taxonómia: A The New Cactus Lexicon és hatásai Elmélkedések - I. rész
20102010/6. szám243Kiss CsabaKönyvismertető - Barna János: Kaktuszkedvelők kézikönyve
20102010/6. szám244Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - .huMORzsák
20102010/6. szám246Németh OttóLapszemle
20102010/6. szám248Dr. Rapaics RaymundKaktusznevelés magról
20102010/6. szám251Kiss CsabaNövényismeret - Schlumbergera truncata(Haworth) Moran 1953
20112011/1. szám4Monostori Tamás, Mile LajosA kaktuszok szaporítása II. rész A kaktuszok mikroszaporítása - 2.
20112011/1. szám12Jokhel CsabaAz utolsó kaktuszkert
20112011/1. szám15Dr. Nemes LajosFierer Kelemen László (1933 - 2010)
20112011/1. szám16Németh OttóLapszemle
20112011/1. szám18Kiss CsabaNövényismeret - Hatiora gaertneri (Regel) Barthlott 1987
20112011/1. szám29Solti ÁdámHelyreigazítás
20112011/1. szám30Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - Kaktusz-Világ
20112011/1. szám32Kajdacsi JánosVissza-visszatérő emlék: Isla Margarita, Venezuela II. rész
20112011/2. szám48Kiss Csaba40 esztendeje, 40 éves az MKOE
20112011/2. szám50Libnár AntalFerocactus gracilis virág vagy valami más?
20112011/2. szám51Kiss CsabaA főszerkesztő
20112011/2. szám53Kiss Csaba40 éve jelent meg: Mészáros Zoltán - Szabó Dezső: Törpe kaktuszok
20112011/2. szám54Solti ÁdámNövényismeret - Az igazi karácsonyikaktusz története
20112011/2. szám70Ujréti MiklósPriszter Szaniszló (1917 - 2011)
20112011/2. szám72Németh OttóLapszemle
20112011/2. szám74Ivana RichterSedum-ok (Crassulaceae) az Alpokban
20112011/2. szám82Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - 40
20112011/2. szám84Békefi József, Kajdacsi János, Rigerszki ZoltánKubai barangolások, 2010 I. rész A piloni kaktuszhegy
20112011/3. szám96Kiss CsabaFelhívás!
20112011/3. szám97Orosz KrisztiánMúltidéző
20112011/3. szám98Kajdacsi JánosVissza-visszatérő emlék: Isla Margarita, Venezuela 3. rész
20112011/3. szám106Jokhel CsabaÖrökség
20112011/3. szám111Kiss CsabaEgy köszöntő utózöngéje
20112011/3. szám112Kiss CsabaKönyvismertető - G. F. Matuszewski & S. Hinz (2011): Thelocactus
20112011/3. szám114Németh OttóLapszemle
20112011/3. szám116Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat
20112011/3. szám118Tóth NorbertMexikói útiképek - avagy, ami a Hordókaktuszok . Könyvből kimaradt II. rész
20112011/3. szám130Mánfai GyulaANISITSIANA 15. A Cactaceae család Gymnocalycium nemzetsége a legújabb kutatások tükrében - I. rész
20112011/4. szám141Békefi JózsefAz Andok gyertyái I. rész: Espostoa melanostele subsp. melanostele
20112011/4. szám148Kiss CsabaNövényismeret - Espostoa melanostele (Vaupel) Borg 1937
20112011/4. szám152Kiss CsabaGyőrújbaráti látogatás
20112011/4. szám156Lukoczki ZoltánKönyvismertető - Joel Lodé (2010): Plantas Succulentas de las Islas Canarias
20112011/4. szám158Németh OttóLapszemle
20112011/4. szám160Barna JánosRendhagyó növényismertető - Pedicactus simpsonii (Engelmann) Britton & Rose 1913
20112011/4. szám164Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - Biofésű
20112011/4. szám166Jokhel CsabaTisztelt édi kaktuszosok!
20112011/4. szám170Dr. Szabó KrisztinaKözéppontban a jukkák - II. rész
20112011/5. szám184Kiss CsabaII. Jubilemi kiállítás Érden
20112011/5. szám185T. B.Múltidéző - Az óriáskaktusz Kew-ban
20112011/5. szám186Mánfai GyulaANISITSIANA 16. A Cactaceae család Gymnocalycium nemzetsége a legújabb kutatások tükrében - II. rész: Gymnocalycium andreae Boedeker
20112011/5. szám192Deli TamásKertészet egy atomerőmű árnyékában - Az Atomic Plant Nursery
20112011/5. szám197Németh OttóLapszemle
20112011/5. szám199Orosz KrisztiánKönyvismertető - Thomas Pakenham: The Remarkable Baobab
20112011/5. szám200Mánfai GyulaKaktuszok a III. évezred tudományos eredményeinek nyomán - A The New Cactus Lexicon és hatásai - II. rész
20112011/5. szám205Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - Riposzt
20112011/5. szám206Kiss CsabaNövényismeret - Echinocactus horizonthalonius Lemaire 1839
20112011/5. szám214Dr. Fehér MátéKépek az Echinocactus horizonthalonius élőhelyi véltozatosságáról
20112011/5. szám222Kiss ÁrminNotocactus álomképek
20112011/6. szám184 (228)Kollár KrisztiánTövis a szememben - Tövis és tüske szavaink fejlődéséről
20112011/6. szám185 (229)Deli Tamás, marticsak JánosA pannon szikesek pozsgásai nyomában - Edafikus sivatagok és félsivatagok a Kárpát-medencében
20112011/6. szám192 (236)Marticsek JánosMagyarország pozsgásnövényi, VI. rész. A pozsgás zsázsa - Lepidium crassifolium W. et. K.
20112011/6. szám196 (240)Tóth NorbertMexikói útiképek - avagy, ami a Hordókaktuszok . Könyvből kimaradt III. rész
20112011/6. szám207 (241)Jokhel CsabaTúlélés
20112011/6. szám210 (254)Németh OttóLapszemle
20112011/6. szám212 (256)Békefi József, Kajdacsi János, Rigerszki ZoltánKubai barangolások, 2010 II. rész. Kitérő Cabo Cruz felé
20112011/6. szám220 (264)Izsay TamásBrit Királyi Botanikus Kertek, Kew
20112011/6. szám226 (270)Kiss Csaba, Kiss ÁrminRejtvényrovat - Kaktusz kvartett II.
20122012/5. szám182Dr. Solti ÁdámKedves Olvasók!
20122012/5. szám184Kiss CsabaGymnocalycium nemzetség
20122012/5. szám189Németh OttóLapszemle
20122012/5. szám192Békefi József, Kajdacsi János, Rigerszki ZoltánKubai barangolások, 2010
20122012/5. szám202Mánfai GyulaGymnocalycium-ok a The New Cactus Lexikon-ban: Gymnocalycium baldianum
20122012/5. szám210Mánfai GyulaGymnocalycium-ok a The New Cactus Lexikon-ban: Gymnocalycium mesopotamicum
20122012/5. szám214Kiss CsabaGymnocalycium monvillei (Lem.) B. & R. 1922
20122012/6. szám226Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20122012/6. szám228Halmi LászlóDögvirágok, avagy a busman fogyókúra
20122012/6. szám230Németh OttóLapszemle
20122012/6. szám232Kiss CsabaMatucana Britton & Rose 1922
20122012/6. szám240Dr. Solti ÁdámA madridi Királyi Botanikus Kert
20122012/6. szám252Trájer AttilaA szárazságtűrő növények fejlődéstörténete
20132013/1. szám2Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20132013/1. szám3Bodor JánosA tartalomjegyzék alatt
20132013/1. szám4Mánfai GyulaA Gymnocalycium nemzetség alnemzetségei
20132013/1. szám12Lukoczki ZoltánKülönleges kaktuszok
20132013/1. szám20Németh OttóLapszemle
20132013/1. szám23Lukoczki ZoltánHibridek, kultivárok és egyéb, bizonytalan eredetű növények
20132013/1. szám26Willi GertelA Mojocoya-völgy Sulcorebutia-i
20132013/1. szám34Lukoczki ZoltánEgy sziklakerti hibrid: Opuntia basilaris × O. erinacea var. utahensis
20132013/1. szám40Bodor JánosTélálló kaktuszfa
20132013/2. szám46Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasók!
20132013/2. szám48Németh OttóLapszemle
20132013/2. szám50Rigerszki ZoltánDavide Donati & Carlo Zanovello (2011) - Epithelantha
20132013/2. szám52Orosz KrisztiánLátogatás a Huntington Botanikus Kertben
20132013/2. szám62Fábián LászlóParodia kontra Notocactus
20132013/2. szám71Dr. Solti ÁdámParodia kontra Notocactus – repríz
20132013/2. szám72Serdült ÁdámXerofiton talajlakó broméliák I.
20132013/2. szám82Horváth FerencTillandsia-kalauz I. rész
20132013/3. szám90Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasók!
20132013/3. szám92Magyar Kaktuszgyűjtők Országos EgyesületeLibnár Antal
20132013/3. szám94Németh OttóLapszemle
20132013/3. szám96Dr. Solti ÁdámA rejtélyes Disocactus eichlamii (Weing.) Britton & Rose
20132013/3. szám108Rigerszki Zoltán, Ujréti EndreMelocactus evae Mészáros, 1976
20132013/3. szám111Rigerszki ZoltánA Melocactus evae ábrázolása kambodzsai bélyegen
20132013/3. szám113Békefi József, Kajdacsi János, Rigerszki ZoltánKubai barangolások, 2010 IV. rész - Guantánamo foglya
20132013/3. szám120Dr. Zsupán IvánKaktuszok, emberek, évek
20132013/3. szám123Horváth FerencMexikó Tillandsia-i - II. rész
20132013/4. szám134Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20132013/4. szám136Schipeck GusztávnéPintér Péter
20132013/4. szám137Horváth FerencTillandsia-kalauz III. rész
20132013/4. szám140Mánfai GyulaGymnocalycium taxonok a legújabb kutatások tükrében: Gymnocalycium saglionis
20132013/4. szám146Kajdacsi JánosVissza-visszatérő emlék: Isla Margarita, Venezuela 4., befejező rész
20132013/4. szám154Mánfai GyulaA kaktuszgyűjtés jelene és jövője a Gymnocalycium nemzetség tükrében
20132013/4. szám162Serdült ÁdámXerofiton talajlakó broméliák II.
20132013/5. szám178Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20132013/5. szám180Kiss CsabaA fókuszban: Arrojadoa Britton & Rose, 1920
20132013/5. szám184Lukoczki ZoltánEuphorbia myrsinites Linné 1753
20132013/5. szám188Janakidisz Demeter, Dr. Solti ÁdámKaktuszok oltása: Selenicereus alany használata
20132013/5. szám201Orosz KrisztiánKönyvismertető: G. F. Smith & B-E. van Wyk: The Garden Succulents Primer
20132013/5. szám203Dr. Solti ÁdámA Hohe Tauern kövirózsái
20132013/5. szám222Németh OttóLapszemle
20132013/6. szám226Dr. Solti ÁdámKedves Olvasók!
20132013/6. szám228Lukoczki ZoltánFloralia, avagy virágünnep a gyűjteményben
20132013/6. szám229Lukoczki ZoltánFloralia, avagy virágünnep a gyűjteményben: Mammillaria luethyi Hinton, 1996
20132013/6. szám232Németh OttóLapszemle
20132013/6. szám235Kiss CsabaA fókuszban: Euphorbia obesa
20142014/1. szám19Lukoczki ZoltánFloralia, avagy virágünnep a gyűjteményben
20142014/1. szám22Németh OttóLapszemle
20142014/1. szám24Kiss CsabaPachypodium lamerei Drake 1899.
20142014/1. szám31Horváth FerencTillandsia-kalauz II.
20142014/1. szám34Barna JánosKaktuszgyűjtés és természetvédelem
20142014/1. szám39Barna JánosBetelepített kaktuszok és hatásaik
20142014/2. szám2Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20142014/2. szám4Füleki JózsefTisztelt Tagtársak!
20142014/2. szám5Dr. Solti ÁdámOltás Austrocylindropuntia alanyra
20142014/2. szám12Dr. Solti ÁdámEgy hazai kövirózsa: Sempervivum matricum
20142014/2. szám18Orosz KrisztiánKönyvismertető
20142014/2. szám46Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20142014/2. szám48Janakidisz Demeter, Dr. Solti ÁdámA Harrisia 'Jusbertii'-probléma
20142014/2. szám56Lukoczki ZoltánFloralia, avagy virágünnep a gyűjteményben-Acanthocalycium violaceum (Werd.) Backeb. 1963
20142014/2. szám57Szabó GáborEllenvélemény a gyűjtőszámos gyűjtés margójára
20142014/2. szám60Dr. Solti ÁdámJovibarba heuffelii a Rhodope-hegységeben
20142014/2. szám68Németh OttóLapszemle
20142014/2. szám70Janakidisz Demeter, Dr. Solti ÁdámOltás Opuntia alanyra
20142014/2. szám78Horváth FerencTillandsia-kalauz III.
20142014/2. szám81Orosz KrisztiánVail - Colossal Cave
20142014/3. szám90Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20142014/3. szám92Lukoczki ZoltánFloralia: Gymnocalycium papschii H. Till, 2001
20142014/3. szám95Dr. Solti ÁdámA kaktuszok speciális anyagcseretermékei
20142014/3. szám104Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra I. rész
20142014/3. szám114Lukoczki ZoltánSzép formák egy rehabilitált nemzetségből
20142014/3. szám120Dr. Solti ÁdámTélálló oltványok
20142014/3. szám129Papp LászlóIn memoriam Werner J. Uebelmann
20142014/3. szám136Dr. Solti Ádám, Janakidisz Demeter×Epicactus × Echinopsis – az évszázados kétely
20142014/4. szám134Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20142014/4. szám145Lukoczki ZoltánFloralia: Escobaria vivipara (Nutt) Buxbaum var. radiosa (Engelm) D. R. Hunt 1978
20142014/4. szám148Holló LászlóIn memoriam Mánfai Gyula (1948–2014)
20142014/4. szám150Németh OttóLapszemle
20142014/4. szám154Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra II. rész
20142014/4. szám166Dr. Solti ÁdámPereskiopsis alany használata II: Magoncok oltása
20142014/4. szám173Horváth FerencTillandsia-kalauz IV.
20142014/5. szám178Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20142014/5. szám180Izsay Tamás, Dr. Solti ÁdámAztekium hintonii Glass et W. A. Fitz Maurice, 1991
20142014/5. szám184Dr. Solti ÁdámFloralia - Epiphyllum oxypetalum (DC.) Haw. (1829)
20142014/5. szám188Mánfai Gyula, Kiss CsabaGymnocalycium albiareolatum Rausch 1985
20142014/5. szám192Dr. Nemes Lajos, Dr. Solti Ádám, Jokhel Csaba, Kiss CsabaIn memoriam Sajti Sándor (1929-2014)
20142014/5. szám196Kiss CsabaEchinocactus texensis Hopffer 1842
20142014/5. szám204Jokhel CsabaKaktuszszépségek
20142014/5. szám207Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra III. rész
20142014/6. szám222Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20142014/6. szám224Rick Fencl, Richard KalasFerocactus wislizeni subsp. ajoensis: egy új alfaj Délnyugat-Arizonából
20142014/6. szám231Jokhel CsabaKaktuszszépségek II.
20142014/6. szám232Németh OttóLapszemle
20142014/6. szám234Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra IV. rész
20142014/6. szám250Izsay TamásIn situ fajmegőrzés: Neobuxbaumia macrocephala (F.A.C. Weber ex K. Schum.) E. Y. Dawson
20142014/6. szám254Dr. Solti ÁdámA Rilai Hét Tó kövirózsái
20152015/1. szám2Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20152015/1. szám4Carlos Gómez-Hinostrosa, Dr. Héctor M. HernándezWeberocereus alliodorus: Egy közelmúltban leírt kaktuszfaj Mexikó flórájából
20152015/1. szám8Jokhel CsabaLakótelepről megmentett kaktusz
20152015/1. szám10Füleki József, Dr. Solti ÁdámOltás Echinocactus grusonii alanyra
20152015/1. szám15Németh OttóLapszemle
20152015/1. szám17Orosz KrisztiánBiosphere 2 versus Saguaro Nemzeti Park
20152015/1. szám24Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra V. rész
20152015/1. szám39Izsay Tamás, Papp László, Dr. Solti ÁdámExtrém kaktuszok I.
20152015/2. szám46Dr. Solti ÁdámKedves Olvasóink!
20152015/2. szám48Lukoczki ZoltánHibridek, kultivárok és egyéb bizonytalan eredetű növények - Stapelia angulata Todaro, 1876
20152015/2. szám51Füleki JózsefA Mammillaria lasiacantha és közeli rokonainak összehasonlítása kampós középtöviseik alapján
20152015/2. szám58Papp LászlóA Mammillaria lasiacantha és közeli rokonainak összehasonlítása a kampós középtöviseik alapján - Repríz
20152015/2. szám60Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra VI. rész
20152015/2. szám78Németh OttóLapszemle
20152015/2. szám80Jokhel CsabaKaktuszszépségek III.
20152015/2. szám81Janakidisz Demeter, Dr. Solti ÁdámEgy Cereus-fajhibrid
20152015/3. szám90Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasók!
20152015/3. szám92Füleki József25 év után a második gyűjtemény nyert Elismert Szakgyűjtemény címet
20152015/3. szám94Jokhel Csaba, Kajdacsi JánosBemutatom Kádár I. Csabát és elismert Notocactus szakgyűjteményét
20152015/3. szám100Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra VII. rész
20152015/3. szám116Varga Zoltán (Budapest)A legkisebb Lophophora - Lophophora alberto-vojtechii
20152015/3. szám122Nagy Bálint, Dr. Solti Ádám, Vincze KrisztinaTenerife kövirózsacserjéi
20152015/4. szám134Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20152015/4. szám136Varga Zoltán (Budapest)Lophophora diffusa (Croizat) Bravo
20152015/4. szám144Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra VIII. rész
20152015/4. szám161Németh OttóLapszemle
20152015/4. szám165Lukoczki ZoltánOpuntia debreczyi Szutorisz
20152015/4. szám168Jokhel Csaba, Dr. Solti ÁdámCumulopuntia iturbicola Charles a tavaszi kaktuszkiállításon
20152015/4. szám170Jokhel CsabaBemutatom dr. Nemes Lajost
20152015/5. szám178Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20152015/5. szám180Dr. Nemes LajosIn memoriam Epresi László
20152015/5. szám182Varga Zoltán (Budapest)Lophophora fricii Habermann
20152015/5. szám191Dr. Solti ÁdámA diósgyőri vár pozsgása: Jovibarba hirta
20152015/5. szám200Jokhel CsabaBemutatom Kajdacsi Jánost
20152015/5. szám205Dr. Solti ÁdámFloralia - Selenicereus pteranthus, az éj hercegnője
20152015/5. szám212Varga Zoltán (Budapest)Mexikói kaktusztúra IX. rész
20152015/6. szám222Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20152015/6. szám224Bodor János, Füleki JózsefIn memoriam Szutorisz Gyula (1930-2015)
20152015/6. szám228Lukoczki ZoltánHibridek, kultivárok és egyéb bizonytalan eredetű növények × Chamaelobivia 'Henrietta'
20152015/6. szám231Jokhel CsabaEgy elhibázott teleltetés
20152015/6. szám234Jokhel CsabaBemutatom Havas Lászlót és Elismert Thelocactus Szakgyűjteményét
20152015/6. szám241Dr. Solti Ádám, Janakidisz DemeterEgy Sinocrassula-fajhibrid: Sinocrassula yunnanensis × densirosulata
20152015/6. szám246Horváth FerencKedvenceim a Turbinicarpus-ok
20152015/6. szám254Varga Zoltán (Budapest)Lophophora koehresii (Říha) Bohata , Mysák et Šnicer
20152015/6. szám260Németh OttóLapszemle
20152015/6. szám262Jokhel CsabaAz érdi kaktuszkiállítás legszebb kaktuszai
20162016/1. szám2Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20162016/1. szám4Varga István, Dr. Solti ÁdámMexikó öregembere
20162016/1. szám9Németh OttóLapszemle
20162016/1. szám13Jokhel CsabaKiegészítő megvilágítás használata téli magvetésekben
20162016/1. szám16Békefi József, Kajdacsi János, Rigerszki ZoltánKubai barangolások, 2010
20162016/1. szám28Jokhel CsabaIfjú reménységek a hazai kaktuszos életben: Varga Zoltán
20162016/1. szám35Varga Zoltán (Budapest)Lophophora williamsii (Lemaire ex Salm-Dyck) Coulter, 1894
20162016/2. szám46Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20162016/2. szám48Dr. Solti ÁdámEgy oltási kiméra: + Hylocalycium 'Rainbow Dragon'
20162016/2. szám54Janakidisz Demeter, Dr. Solti ÁdámOszlopos fókuszban Cleistocactus laniceps (K. Schumann) Gosselin
20162016/2. szám58Varga Zoltán (Budapest)Lophophora Coulter nemzetség-összefoglaló
20162016/2. szám64Jokhel CsabaBemutatom Szabó Róbertet
20162016/2. szám71Dr. Solti ÁdámKaktuszokkal együtt tartható szárazságtűrő, talajlakó broméliák
20162016/2. szám75Dr. Solti ÁdámEgy különleges kaktusz: a Strophocactus wittii (Schumann) B. & R.
20162016/2. szám81Jokhel CsabaA Leuchtenbergia-talány
20162016/2. szám85Lojek GézaLevél igen tisztelt kaktuszos társaimnak
20162016/3. szám90Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20162016/3. szám92Dr. Solti ÁdámHibridek, kultivárok, bizonytalan eredetű növények: Az 'Ackermannii'-probléma
20162016/3. szám98Varga Zoltán (Budapest)Escobaria abdita Řepka & Vaško 2011
20162016/3. szám104Németh OttóLapszemle
20162016/3. szám108Jokhel CsabaBemutatom Libnárné Herczeg Ilonát
20162016/3. szám113Izsay Tamás, Dr. Solti ÁdámOszlopos fókuszban: Neobuxbaumia tetetzo (Coulter) Backeberg
20162016/3. szám118Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal, avagy kaktuszos gyorstalpaló
20162016/3. szám122Izsay Tamás, Dr. Solti ÁdámTövises törzsek: a Ceiba nemzetség szárazságtűrő fái
20162016/3. szám126Dr. Solti ÁdámHibridizáció és izoláció a Gasteria nemzetségben
20162016/4. szám134Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20162016/4. szám136Füleki József, Dr. Solti ÁdámMammillaria bertholdii Linzen
20162016/4. szám140Dr. Solti ÁdámOszlopos fókuszban Pachycereus militaris ( Audot ) D. R. Hunt
20162016/4. szám145Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal, avagy kaktuszos gyorstalpaló 2. rész
20162016/4. szám150Jokhel CsabaBemutatom Füleki Józsefet
20162016/4. szám157Varga Zoltán (Budapest)Neolloydia conoidea (De Candolle) Britton & Rose 1922
20162016/4. szám166Izsay Tamás, Dr. Solti ÁdámExtrém kaktuszok II.
20162016/4. szám172Sas IstvánMéltó helyre került a nagybányai Vida-gyűjtemény
20162016/5. szám178Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20162016/5. szám180Jokhel CsabaAloë-k a kertemben
20162016/5. szám183Jokhel CsabaA tavaszi kaktuszkiállítás és -vásár legszebb és legérdekesebb kaktuszai
20162016/5. szám186Németh OttóLapszemle
20162016/5. szám188Varga Zoltán (Budapest)Neolloydia matehualensis Backeberg 1948
20162016/5. szám196Jokhel CsabaBemutatom Szabó Imrét
20162016/5. szám204Dr. Solti ÁdámXerofitonok a nagyvilágból: Cnidoscolus urens
20162016/5. szám208Varga Zoltán (Budapest)Echinocactus grusonii Hildmann 1891
20162016/5. szám211Lukoczki ZoltánLewisia-k a sziklakertben
20162016/6. szám222Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20162016/6. szám224Dr. Solti Ádám, Dr. Szenthe Kálmán, Dr. Fodor FerencPseudorhipsalis amazonica subsp. amazonica
20162016/6. szám235Jokhel CsabaAz őszi füvészkerti kiállítás legérdekesebb növényei
20162016/6. szám238Varga Zoltán (Budapest), Papp LászlóFerocactus-Mekka a Bükk lábánál
20162016/6. szám243Németh OttóLapszemle
20162016/6. szám245Lukoczki ZoltánHibridek, kultivárok és egyéb bizonytalan eredetű növények: Echinocereus blanckii
20162016/6. szám248Jokhel CsabaNem minden az, aminek látszik
20162016/6. szám252Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal, avagy kaktuszos gyorstalpaló 3. rész
20162016/6. szám259Izsay TamásStapelia flavopurpurea Marloth 1907
20172017/1. szám2Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20172017/1. szám4Jokhel CsabaEchinocereus-ok és más érdekességek kertje
20172017/1. szám8Varga Zoltán (Budapest)Gyalogtúra a Keleti-Sierra Madre láncai között: Azekium valdezii a Potosí-folyó kanyonjából
20172017/1. szám17Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Békefi Józsefet
20172017/1. szám31Németh OttóLapszemle
20172017/1. szám33Mário Snopka, magyarra fordította: Mottajcsek PéterIslaya omasensis Ostolaza & Mischler 1983
20172017/1. szám36Szekeres-Szilágyi Hajnalka, dr. Solti ÁdámAz Epiphyllum (Selenicereus) chrysocardium virágzása
20172017/1. szám40Jokhel CsabaAz érdi kaktuszkiállítás legszebb, legérdekesebb kaktuszai, 2016
20172017/1. szám43Varga Zoltán (Budapest)A kaktuszok termésének helyes megnevezése
20172017/1. szám48Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal – avagy kaktuszos gyorstalpaló – 4. rész
20172017/2. szám54Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20172017/2. szám56Dr. Nemes LajosIn memoriam Farkas János (1925–2017)
20172017/2. szám58Lukoczki ZoltánÍgy emlékezem Farkas Jánosra
20172017/2. szám62Jan Hadrava, magyarra fordította: Mottajcsek PéterTalálkozás a Mammillaria heyderi-vel
20172017/2. szám66Varga Zoltán (Budapest)Mammillaria saboae subsp. roczekii Rischer & Krüger 2003
20172017/2. szám72Horváth FerencTurbinicarpus nikolae Šnicer, Myšák, Zachar, Jiruše, 2016
20172017/2. szám75Németh OttóLapszemle
20172017/2. szám79Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Fogarasi Istvánt
20172017/2. szám85Varga Zoltán (Budapest)Kaktuszélőhelyek sorozat I. rész - Cuatro Ciénegas
20172017/3. szám98Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20172017/3. szám100Libnárné Herceg IlonaHubai István gyűjtőtársunktól búcsúzunk!
20172017/3. szám102Bagoly LajosEpifitonok fókuszban: x Epicactus 'Dragonheart'
20172017/3. szám106Jokhel CsabaTavaszi kaktuszkiállítás legszebb, legérdekesebb kaktuszai
20172017/3. szám110Varga Zoltán (Budapest)Csodálatos találkozás a Lophophora fricii tömegeivel El Amaparónál, sík terepen
20172017/3. szám115Norbert GerloffNotocactus megapotamicus var. multiflorus (Fric ex Buining) S. Stuchlík (Syn.: Notocactus ottonis var. multiflorus Fric ex Buining)
20172017/3. szám119Mário Snopka, magyarra fordította: Mottajcsek PéterLoxanthocereus convergens Ritter 1981
20172017/3. szám125Varga Zoltán (Budapest)Kaktuszélőhelyek sorozat II. rész - Sierra de la Paila
20172017/3. szám132Pavel HertusSulcorebutia tiraquensis var. huanacuniensis W. Gertel - újdonság Bolíviából
20172017/4. szám142Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20172017/4. szám144Varga Zoltán (Budapest)Ancistrocactus pinkavanus García-Mor., González-Botello & González G., 2014
20172017/4. szám153Havas LászlóÚjonnan leírt Copiapoa-fajok - I. rész
20172017/4. szám160Bagoly LajosEpifitonok fókuszban: xEpicactus 'Edle von St. Ommeln'
20172017/4. szám163Varga Zoltán (Budapest)Kaktuszélőhelyek, III. rész: az Aramberri-völgy
20172017/4. szám177Jokhel CsabaKi kicsoda? - Bemutatom Sas Istvánt
20172017/4. szám183Dr. Horváth SándorNövénylesen Madagaszkáron - I. rész
20172017/4. szám196Jokhel CsabaAz őszi kaktuszkiállítás legszebb kaktuszai
20172017/4. szám201Manfred VoigtNotocactus-ok kultúrában - fenntartások nélkül
20182018/1. szám2Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20182018/1. szám4az MKOE VezetőségeTiszteletbeli elnökünk, Prof. dr. Mészáros Zoltán emlékezetére
20182018/1. szám10Prof. dr. Mészáros ZoltánA kaktuszok növényvédelme
20182018/1. szám14Dr. Szabó Krisztina és Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal: Kaktuszos gyorstalpaló 5. rész
20182018/1. szám18Janakidisz Demeter és Dr. Solti ÁdámxEpicactus Ave del Paraíso' hybr. nov. - helyreigazítás
20182018/1. szám20Németh OttóLapszemle
20182018/1. szám23Bagoly LajosEpifitonok fókuszban: xEpicactus 'Frühlingsgold'
20182018/1. szám26Mário SnopkaLoxanthocereus acanthurus (Vaupel) Backeberg 1937
20182018/1. szám31Dr. Horváth SándorNövénylesen Madagaszkáron II. rész
20182018/1. szám40Wolter ten HoeveLátogatás a Mammillaria carmenae élőhelyén
20182018/1. szám43Ötvös DénesOszloposok a gyűjteményemben: Stenocereus beneckei
20182018/1. szám46Dr. Erich SchrempfA Turbinicarpus saueri-csoport
20182018/1. szám53Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Lukoczki Zoltánt
20182018/2. szám62Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20182018/2. szám64Pintér PéterSzukkulens növények steril magvetése
20182018/2. szám68Szaller ZoltánElső magvetésem
20182018/2. szám74Augusztinyi BélaTöprengések a magvetésről
20182018/2. szám78Dr. Nemes LajosA kaktuszok tápanyag-utánpótlásáról
20182018/2. szám81Kajdacsi JánosAz ABC-szigetek Melocactus-ai
20182018/2. szám85Bagoly LajosOltás Opuntia-ra
20182018/2. szám88Ötvös DénesOszloposok gyűjteményemben 2.: Stenocereus griseus (Haw.) F. Buxb.
20182018/2. szám91Varga Zoltán (Budapest)Szent Lajos gyapjaskaktuszának második megkísértése
20182018/2. szám100Jan HadravaFagytűrő Coryphanta-k
20182018/2. szám104Varga BélaRitka vagy kényes növények-e az Islaya-k?
20182018/2. szám111Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Ötvös Dénest
20172017/4. szám177Jokhel CsabaKi kicsoda? - Bemutatom Sas Istvánt
20172017/4. szám183Dr. Horváth SándorNövénylesen Madagaszkáron - I. rész
20172017/4. szám196Jokhel CsabaAz őszi kaktuszkiállítás legszebb kaktuszai
20172017/4. szám201Manfred VoigtNotocactus-ok kultúrában - fenntartások nélkül
20182018/1. szám1Dr. Horváth SándorCímlap
20182018/1. szám2Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20182018/1. szám4az MKOE VezetőségeTiszteletbeli elnökünk, Prof. dr. Mészáros Zoltán emlékezetére
20182018/1. szám10Prof. dr. Mészáros ZoltánA kaktuszok növényvédelme
20182018/1. szám14Dr. Szabó Krisztina és Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal: Kaktuszos gyorstalpaló 5. rész
20182018/1. szám18Janakidisz Demeter és Dr. Solti ÁdámxEpicactus Ave del Paraíso' hybr. nov. - helyreigazítás
20182018/1. szám20Németh OttóLapszemle
20182018/1. szám23Bagoly LajosEpifitonok fókuszban: xEpicactus 'Frühlingsgold'
20182018/1. szám26Mário SnopkaLoxanthocereus acanthurus (Vaupel) Backeberg 1937
20182018/1. szám31Dr. Horváth SándorNövénylesen Madagaszkáron II. rész
20182018/1. szám40Wolter ten HoeveLátogatás a Mammillaria carmenae élőhelyén
20182018/1. szám43Ötvös DénesOszloposok a gyűjteményemben: Stenocereus beneckei
20182018/1. szám46Dr. Erich SchrempfA Turbinicarpus saueri-csoport
20182018/1. szám53Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Lukoczki Zoltánt
20182018/2. szám61Ötvös DénesCímlap
20182018/2. szám62Dr. Solti ÁdámTisztelt Olvasóink!
20182018/2. szám64Pintér PéterSzukkulens növények steril magvetése
20182018/2. szám68Szaller ZoltánElső magvetésem
20182018/2. szám74Augusztinyi BélaTöprengések a magvetésről
20182018/2. szám78Dr. Nemes LajosA kaktuszok tápanyag-utánpótlásáról
20182018/2. szám81Kajdacsi JánosAz ABC-szigetek Melocactus-ai
20182018/2. szám85Bagoly LajosOltás Opuntia-ra
20182018/2. szám88Ötvös DénesOszloposok gyűjteményemben 2.: Stenocereus griseus (Haw.) F. Buxb.
20182018/2. szám91Varga Zoltán (Budapest)Szent Lajos gyapjaskaktuszának második megkísértése
20182018/2. szám100Jan HadravaFagytűrő Coryphanta-k
20182018/2. szám104Varga BélaRitka vagy kényes növények-e az Islaya-k?
20182018/2. szám111Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Ötvös Dénest
20182018/3. szám124Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Dr. Horváth Sándort
20182018/3. szám131Lukoczki ZoltánFurcsa elágazások
20182018/3. szám136Izsay TamásPár szó az Escobaria nemzetségről
20182018/3. szám138Varga ZoltánAz igazi Escobaria grata története
20182018/3. szám143Dr. Solti ÁdámHazai pozsgások: Sempervivum marmoreum subsp. matricum a Zemplénben
20182018/3. szám151Dr. Jochen Bockemühl és Eckhard MeierLevélkaktuszok – a kaktuszbirodalom színpompás virágcsodái
20182018/3. szám162Füleki JózsefMammillaria roemeri Wolfgang Krüger & Wolfgang Rischer
20182018/3. szám164Varga ZoltánVáratlan találkozás a Mammillaria senilis fajjal természetes környezetében
20182018/3. szám170René SamekOpuntia diploursina Stock et al.: meglepő felfedezés Észak-Arizonában
20182018/3. szám174Ötvös DénesPilosocereus leucocephalus (Poselg.) Byles & G.D.Rowley
20182018/3. szám177Faragó JuditEpifitonok fókuszban: Selenicereus validus Arias & Guzmán, 1995
20182018/4. szám184Havas LászlóÚjonnan leírt Copiapoa-fajok – II. rész
20182018/4. szám186Bagoly LajosEpifitonok fókuszban: Epiphyllum phyllanthus
20182018/4. szám190Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal? – avagy kaktuszos gyorstalpaló – 6. rész
20182018/4. szám192Varga ZoltánKaktuszélőhelyek, IV. rész: Huizache, San Luis Potosí
20182018/4. szám199Mottajcsek PéterTalálkozás az Islaya grandiflorens-szel Aticonál, Peruban
20182018/4. szám208Jokhel CsabaKaktuszmúzeum Kiskőrösön
20182018/4. szám211Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Izsay Tamást
20182018/4. szám217Szabó DávidMammillaria longimamma DC (syn. Dolicothele longimamma [DC] B&R) 'Dávid Csillaga'
20182018/4. szám219Varga ZoltánA Mammillaria luethyi meglátogatása természetes környezetében
20182018/4. szám226Füleki JózsefA Mammillaria (Mammiloydia) candida öregedési és megújulási folyamata
20182018/4. szám229Varga ZoltánFüleki József Elismert Mammillaria Szakgyűjteményének újra-bírálata – odaítélésének 30 éves évfordulójára
20182018/4. szám233Pintér PéterA faj fennmaradásának problémái a magok csírázásának tükrében
20182018/4. szám237Dr. Solti ÁdámIn memoriam Myron William Kimnach (1922–2018)
20192019/1. szám4Varga ZoltánAriocarpus agavoides felnevelése magról
20192019/1. szám8Mottajcsek PéterCynanchum marnierianum Rauh
20192019/1. szám10Varga ZoltánKaktuszélőhelyek sorozat V. rész: A Jaumave-völgy kaktuszai
20192019/1. szám16Jónás MónikaAstrophytum-ok a Jaumave-völgyben
20192019/1. szám23Varga ZoltánCseréptörés
20192019/1. szám26Mottajcsek PéterLoxanthocereus hystrix Rauh & Backeberg 1957
20192019/1. szám29Varga ZoltánMagról nevelt Pediocactus knowltonii kultúrában
20192019/1. szám34Dr. Mészáros Zoltán †Kaktuszvadászat Orientében 2.
20192019/1. szám39Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Nevezi Jánost
20192019/1. szám44Jokhel CsabaA 2018 őszi kaktuszkiállítás legszebb, legérdekesebb kaktuszai
20192019/1. szám47Varga ZoltánA Turbinicarpus (Rapicactus) mandragora felkutatása
20192019/2. szám72Varga ZoltánAz Ariocarpus trigonus faj bemutatása populációin keresztül
20192019/2. szám80Varga ZoltánAz Astrophytum asterias faj felkeresése két mexikói lelőhelyén
20192019/2. szám87Varga ZoltánAztekium hintonii a természetben
20192019/2. szám94Bagoly Lajos×Epicactus 'Raymond Eden'
20192019/2. szám97Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Faragó Juditot
20192019/2. szám103Jokhel CsabaHogyan tovább kaktuszainkkal – avagy kaktuszos gyorstalpaló – 7. rész
20192019/2. szám110Varga ZoltánMég egyszer a „kaktuszföldről”
20192019/2. szám116Varga ZoltánKaktuszélőhelyek VII: A Metztitlan-völgy kaktuszai
20192019/3. szám128Jokhel CsabaAz érdi kaktuszkiállítás legszebb, legérdekesebb kaktuszai
20192019/3. szám131Jokhel CsabaLegszebb, legérdekesebb növények az MKOE 2019 tavaszi kaktuszkiállítás
20192019/3. szám136Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Dániel Juditot
20192019/3. szám143Horváth FerencGyűjteményekben kaktuszokkal társítható magashegyi Tillandsia-k (1. rész)
20192019/3. szám150Gerhard VierlingUtazás Mexikó északi részére – az Epithelantha-khoz
20192019/3. szám153Bartalis ImreA Lithops-okról
20192019/3. szám159Zlatko JanebaOpuntia pinkavae Parfitt – egy kevéssé ismert Opuntia az Amerikai Egyesült Államok délnyugati területéről
20192019/3. szám165Juhász GergelyKalandozások a kaktuszok földjén
20192019/3. szám172Varga ZoltánKaktuszélőhelyek VI.: Gyönyörű kilátást élvező kaktuszok – Vista Hermosa
20192019/4. szám184Kollár KrisztiánEgy mindenki által ismert pozsgás az első magyar füveskönyv lapjain
20192019/4. szám188Dr. Nemes LajosKönnyen nevelhető pozsgásnövények, az Echeveria-k
20192019/4. szám192Jaroslav VíchFrailea colombiana?! Felejtsék el!
20192019/4. szám200Tóbiás Zoltán Különleges pálmaliliomok és rokonságuk a kertben
20192019/4. szám209Bagoly LajosÚj Epicactus-hibrid – ×Epicactus ‘Coral Night-bird’
20192019/4. szám213Varga ZoltánMagról nevelt Mammillaria zephyranthoides első virágzása
20192019/4. szám216Jokhel CsabaIn memoriam Takács Edéné Anikó
20192019/4. szám219Horváth FerencKaktuszokkal társítható magashegyi Tillandsia-k a gyűjteményekben (2. rész)
20192019/4. szám222Varga ZoltánKaktuszélőhelyek VIII.: A Nazas folyó menti kaktuszok
20192019/4. szám229Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Ráczkevei Árpádot
20202020/1. szám5Varga ZoltánAz Ariocarpus kotschoubeyanus (Lem.) K. Schum. élőhelyi formái
20202020/1. szám19Varga ZoltánTurbinicarpus (Rapicactus) mandragora subsp. pailanus
20202020/1. szám27Rácz ViktorTeleltetés kicsiben
20202020/1. szám31Borbély TivadarBimbótól a termésig
20202020/1. szám37Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom dr. Gyúró Zoltánt
20202020/1. szám43Faragó Judit és Jokhel CsabaKönnyen nevelhető pozsgás növények – a Hoya-k
20202020/1. szám48Dr. Sövény MihályWeingartia werd. (syn. Neowerdemannia Frič)
20202020/2. szám64Lukoczki ZoltánÉrdekes növények Tenerifén
20202020/2. szám74Mottajcsek Péter és Jokhel CsabaKönnyen nevelhető pozsgás növények, a Ceropegia-k
20202020/2. szám82Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Janakidisz Demetert
20202020/2. szám91dr. Sövény MihályWeingartia Werd. (Neowerdemannia Fric) 2. rész
20202020/2. szám101Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterParodia occulta Ritt., a nem csak Ritter számára rejtélyes növény
20202020/2. szám109Rodrigo Corrêa Pontes és Jónás MónikaKaktuszok és Tillandsia-k Rio Grande do Sul sziklafalain, Brazíliában
20202020/2. szám116Horváth FerencKaktuszokkal társítható magashegyi Tillandsia-k gyűjteményekben (3. rész)
20202020/3. szám124Dr. Horváth SándorKaudiciform Ipomoea-k
20202020/3. szám132Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom dr. Solti Ádámot
20202020/3. szám144Mottajcsek PéterEchinocereus relictus B. Wellard
20202020/3. szám148Varga ZoltánRendhagyó (online) lapszemle
20202020/3. szám151Borbély Tivadar, Jokhel Csaba, Szabó Róbert, Varga Zoltán és Bagoly LajosKözös Ötös
20202020/3. szám157Ötvös DénesOszloposok gyűjteményemben 4.: Stenocereus thurberi (Engelm.) Buxb.
20202020/3. szám160Varga ZoltánTurbinicarpus hoferi Lüthy & Lau
20202020/3. szám166Frank Derer és Jónás MónikaUtazás az USA-ban a Vadnyugaton
20202020/3. szám175Varga ZoltánNövényház-építés
20202020/4. szám184Dr. Gyúró Zoltán és Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Dósa Bélát
20202020/4. szám192Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterLobivia rauschii Zecher, „Echinocereus” Bolívia déli területéről
20202020/4. szám197Stefan Ondrovic és Jónás MónikaJukkák Alsó-Kaliforniában
20202020/4. szám203Varga ZoltánRayones-völgy kaktuszai
20202020/4. szám211Varga ZsoltEpifitonok fókuszban: Pseudorhipsalis azonica subsp. panamensis
20202020/4. szám214Molnár Gyula, Szabó Róbert, Faragó Judit, Jokhel Csaba, Borbély TivadarKözös ötös
20202020/4. szám220Horváth FerencA Agave americana var. oaxacensis (syn. Agave oaxacensis) virágzása
20202020/4. szám224Jokhel CsabaKönnyen nevelhető pozsgás növények: A Haworthia-k
20202020/4. szám229Havas LászlóCopiapoa-fajok III.: Copiapoa-k a Botija-völgyben
20202020/4. szám236Dr. Horváth SándorEuphorbia piscidermis 'saját lábon'
20212021/1. szám4Stanislav Stuchlík és Mottajcsek PéterFrailea gracillima (Lem.) Britton & Rose és rokona, a F. alacriportana Bckbg. & Voll – oszloposok Dél-Brazíliából
20212021/1. szám12Jokhel CsabaKi kicsoda: Bemutatom Bagoly Lajost
20212021/1. szám20Füleki JózsefÉrdekességek a Mammillaria humboldtii, a M. herrerae és a M. schiedeana kapcsolatáról képekben
20212021/1. szám24Dr. Sövény MihályA Neoporteria-król
20212021/1. szám33Varga ZoltánLeuchtenbergia principis
20212021/1. szám42Varga ZoltánKaktuszélőhelyek IX: Laguna de La Mancha
20212021/1. szám53Varga ZsoltTapasztalatok szobai növénynevelő sátorral
20212021/1. szám57Gerhard Heimen és Jónás MónikaBahia, a Melocactus azureus hazája
20212021/2. szám68Jokhel CsabaHelyreigazítás
20212021/2. szám69Daniel Beck és Jónás MónikaBackebergia militaris: a „katonasapka” a gyapjúüstökös kaktuszok között
20212021/2. szám73Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterParodia gibbulosa Ritter versus Parodia gibbulosoides Brandt
20212021/2. szám81Dr. Mészáros ZoltánGyüjtőúton Közép-Kubában
20212021/2. szám89Jokhel CsabaAz őszi kaktuszkiállítás legszebb, legérdekesebb kaktuszai
20212021/2. szám95Varga ZoltánA Turbinicarpus booleanus Hinton bemutatása élőhelyén
20212021/2. szám102Varga Zoltán, Horváth Ferenc, Dániel Judit, Borbély Tivadar és Jokhel CsabaKözös ötös 3.
20212021/2. szám107Csaba KrisztinaEgy nem fagytűrő pozsgáskert kialakításának ciklusai Magyarország klímáján
20212021/2. szám111Füleki JózsefOltás, ahogy én csinálom
20212021/2. szám116Horváth FerencKaktuszokkal társítható hidegházi orchideák
20212021/2. szám120Bagoly LajosX Epicactus 'Maryla Cornu'
20212021/3. szám128Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterDél-Bolívia gyakran összetévesztett, domináns oszlopai
20212021/3. szám138Lukoczki ZoltánHibridek, kultivárok és egyéb bizonytalan eredetű növények: Acanthocalycium macranthum aff.
20212021/3. szám145Dr. Reiner Pützschel és Jónás MónikaA lenyűgöző Uebelmannia pectinifera HU 106
20212021/3. szám151Kollár Krisztián, Jokhel Csaba, Horváth Ferenc, Varga Zoltán, Mottajcsek PéterKözös Ötös (4.)
20212021/3. szám155Zolnai MelindaAz Echinopsis-hibridek
20212021/3. szám161Jokhel CsabaKi kicsoda? Bemutatom Lojek Gézát.
20212021/3. szám171Kajdacsi JánosOtt túl, a messzi tengeren, St. Maarten szigetén
20212021/3. szám176Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése I. rész: Az Epithelantha nemzetségről
20212021/4. szám188Szigetvári JózsefFotelrendszertan, avagy egy amatőr kaktuszbúvár elmélkedései télvíz idején
20212021/4. szám196Jokhel CsabaA Pachypodium-ok
20212021/4. szám207Lukoczki ZoltánFehér virágú Sulcorebutia-k
20212021/4. szám213Jokhel CsabaKi kicsoda? Bemutatom Mottajcsek Pétert
20212021/4. szám221Mottajcsek PéterPygmaeocereus Johnson & Backeberg 1957
20212021/4. szám226Dr. Pierre Braun és Jónás MónikaAz ismeretlen Roraima (Brazília) és Melocactus-élőhelyei
20212021/4. szám231Jokhel Csaba, Borbély Tivadar, Horváth Ferenc, Kollár Krisztián, Szerecsen Mihály Közös Ötös (5.)
20212021/4. szám236Lukoczki ZoltánHibridek, kultivárok és egyéb bizonytalan eredetű növények
20222022/1. szám4Frank Derer és Jónás MónikaKutatás kaktuszok után Chilében
20222022/1. szám16Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterGymnocalycium ritterianum Rausch, egy gyűjteményekben többnyire ismeretlen növény
20222022/1. szám27Varga ZsoltEpifitonok fókuszban: Disocactus salvadorensis
20222022/1. szám31Jokhel CsabaKi kicsoda? Bemutatom Horváth Ferencet
20222022/1. szám39Dániel Judit, Jokhel Csaba, Lukoczki Zoltán, Magyar Andrea, Horváth Ferenc, Borbély TivadarKözös hatos
20222022/1. szám45Varga ZoltánMammillaria humboldtii a természetben
20222022/1. szám52MKOEIn memoriam Halmi László
20222022/1. szám55Füleki JózsefKaktuszok oltásának néhány tanulsága
20222022/2. szám64Varga ZoltánAz Astrophytum capricorne természetben előforduló különféle formái
20222022/2. szám78Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése II. rész: Epithelantha bokei Benson
20222022/2. szám89Mottajcsek PéterBorzicactus fieldianus Britton & Rose 1923
20222022/2. szám93Sabine Phillipp és Jónás MónikaOrbea variegata Fokvárosnál
20222022/2. szám96Jokhel CsabaKi Kicsoda? Bemutatom Rigerszki Zoltánt
20222022/2. szám107Füleki JózsefA Mammillaria-k rendszerezésének története
20222022/2. szám112Dr. Horváth SándorAdenia metamorpha: egy alakváltó növény
20222022/2. szám116Bagoly Lajos×Epicactus 'Smiley Peach' – egy új, 'Deutsche Kaiserin' eredetű fajta
20222022/2. szám119Juhász Gergely, Magyar Andrea, Jokhel Csaba, Horváth Ferenc, Kollár KrisztiánKözös Ötös 6.
20222022/3. szám128Mottajcsek PéterA Gymnocalycium spegazzinii változatossága és változatainak jogosultsága
20222022/3. szám143Jokhel CsabaKi Kicsoda? Bemutatom Kollár Krisztiánt
20222022/3. szám154Sasvári ÁkosHarrisia pomanensis
20222022/3. szám157Varga ZoltánEgy „régóta ismert” új kaktuszfaj: Turbinicarpus boedekerianus García-Morales et al.
20222022/3. szám165Lukoczki ZoltánPirospozsgás – anekdoták gyűjtőkről, gyűjtőktől – 1. RÉSZ
20222022/3. szám171Füleki JózsefEgy öreg növény története (visszaemlékezés egy kaktuszgyűjtőre)
20222022/3. szám174Gerd Hufnagel és Jónás MónikaÚtmutatások az Ariocarpus és Obregonia nemzetségek kultúrában tartásához
20222022/3. szám180Füleki JózsefKaktuszaink megfiatalítása
20222022/3. szám185Jokhel CsabaStephania kaweesakii Thaya Jenjittikul, Saroj Ruchisansakun 2020
20222022/4. szám192Jokhel CsabaKedvelt kaktusznemzetségek
20222022/4. szám204Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése – III. rész
20222022/4. szám214Rudolf Slaba, fordította: Mottajcsek PéterSulcorebutia heliosoides P. Lechner et Draxler 2008 – a találó nevű taxon
20222022/4. szám221Dr. Pierre J. Braun, Gerhard Heimen, fordította: Jónás MónikaA Melocactus sergipensis élőhelyének 2018-as felkeresése
20222022/4. szám230Tóth LíviaA természet alkotta varázslat a tavaszi, füvészkerti kaktuszkiállításon
20222022/4. szám234Lukoczki ZoltánAz Echinopsis obrepanda színei
20222022/4. szám240Lukoczki ZoltánPirospozsgás – anekdoták gyűjtőkről, gyűjtőktől – 2. RÉSZ
20222022/4. szám243Tóth Lívia, Dr. Sövény Mihály, Varga Zoltán, Jokhel Csaba, Horváth FerencKözös ötös 7.
20222022/4. szám248Dr. Agócsy PálA kaktuszok fegyverzete
20232023/1. szám4Jan Hadrava és Mottajcsek PéterEchinocereus palmeri – törpe a nemzetségben
20232023/1. szám15Mottajcsek PéterBotany Park: egy bajmóci különlegesség
20232023/1. szám18Varga ZoltánAstrophytum coahuilense (Möller) Kayser
20232023/1. szám29Lukoczki ZoltánPirospozsgás – anekdoták gyűjtőkről, gyűjtőktől – 3. RÉSZ
20232023/1. szám33Dr. Solti Ádám és Jokhel CsabaA Leptocereus (Berg.) Br. & R. nemzetség
20232023/1. szám46Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése – IV. rész: Epithelantha greggii Engelmann (Orcutt)
20232023/1. szám59Lukoczki ZoltánHigrokasztikus termés felnyílásának megfigyelése Glottiphyllum-on
20232023/2. szám68Slaba Rudolf és Mottajcsek PéterCopiapoa cinerea (Phil.) BR. et R. – a chilei kaktuszflóra ikonja
20232023/2. szám78Juhász GergelyVisszatérés Arizonába
20232023/2. szám88Volker Schädlich és Jónás MónikaFrailea chiquitana – egy drágakő Kelet-Bolíviából
20232023/2. szám95Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése V. rész: Epithelantha ilariae Donati & Zanovello
20232023/2. szám103Dr. Horváth SándorTéli növekedésű pozsgások: a Pelargonium nemzetség
20232023/2. szám109Lukoczki ZoltánAz Acanthocalycium nemzetség a gyűjteményemben 1.rész
20232023/2. szám116Varga ZsoltBetekintés az epifiton kaktuszok rendszerezésébe Epifiton kaktuszok 1.rész.
20232023/3. szám128Lukoczki ZoltánAz Acanthocalycium nemzetség a gyűjteményemben ‒ 2.rész
20232023/3. szám138Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése ‒ VI. rész: Epithelantha micromeris (Engelmann) Britton & Rose
20232023/3. szám148Dr. Horváth SándorTéli növekedésű pozsgások: a Sarcocaulon nemzetség
20232023/3. szám152Tóth LíviaMinden, ami szép, minden, ami kaktusz
20232023/3. szám155Berka L. és Mottajcsek PéterIsmeritek a Cleistocactus pungens-t?
20232023/3. szám158Sybille Breckwoldt & Klaus Breckwoldt és Jónás MónikaAz Echinocereus adustus és alfajainak felkeresése az élőhelyükön
20232023/3. szám163Varga ZsoltBetekintés az epifiton kaktuszok rendszerezésébe ‒ Epifita kaktuszok 2.rész.
20232023/3. szám168Lukoczki ZoltánPirospozsgás – anekdoták gyűjtőkről, gyűjtőktől ‒ 4. RÉSZ
20232023/3. szám172Sövény Mihály, Tóth Lívia, Jokhel Csaba, Magyar Andrea, Horváth FerencKözös ötös 8
20232023/3. szám177Bagoly LajosPont került a Rhipsalis rhombea valós identitására, rendszertani helyére
20232023/3. szám180Füleki József Mammillaria breviplumosa
20232023/4. szám188Varga ZoltánA rejtélyes Turbinicarpus schwarzii (Shurly) Backeb. 1951 esete
20232023/4. szám201Zachar M. és Mottajcsek PéterDiscocactus zehntneri subsp. mirohalfarii Zachar subsp. nova
20232023/4. szám207Lukoczki ZoltánAz Acanthocalycium nemzetség a gyűjteményemben 3.rész
20232023/4. szám212Varga Zoltán, Sövény Mihály, Kollár Krisztián, Magyar Andrea, Füleki JózsefKözös ötös 9
20232023/4. szám215Jokhel Csaba és Papp LászlóOszloposok gyűjteményekben Brachycereus nesioticus (K. Schumann ex B. L. Robinson) Backeberg in Backeberg et F. M. Knuth 1936
20232023/4. szám220Havas LászlóEgy újonnan felfedezett Thelocactus-faj, a Thelocactus tepelmemensis
20232023/4. szám224Jokhel Csaba és Papp LászlóKönnyen nevelhető pozsgás növények: az Euphorbia-k
20232023/4. szám234Varga ZsoltBetekintés az epifiton kaktuszok rendszerezésébe Epifita kaktuszok 3.rész. Az Epiphyllum nemzetség. Egyéjszakás kalandok
20232023/4. szám240Füleki JózsefOltásnál a megfelelő alany kiválasztása
20242024/1. szám4Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterCopiapoa columna-alba és Copiapoa longistaminea: két közeli rokon növény a Copiapoa cinerea formakörből
20242024/1. szám12Dr. Pierre J. Braun és Jónás MónikaDiscocactus heptacanthus subsp. goiasensis (Cactaceae) – egy új alak a közép-brazíliai Goiás államból
20242024/1. szám20Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése VII. rész: Epithelantha pachyrhiza (Marshall) Backeberg
20242024/1. szám31Tóth NorbertStenocereus eruca – avagy a híres kúszó ördög nyomában
20242024/1. szám42Kollár Krisztián, Lukoczki Zoltán, Füleki József, Magyar Andrea, Varga ZoltánKözös ötös 10.
20242024/1. szám47Varga ZsoltBetekintés az epifiton kaktuszok rendszerezésébe – Epifita kaktuszok 4.rész. A Disocactus nemzetség. Színek és formák a köderdőkből
20242024/2. szám64Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése – VIII. rész: Epithelantha polycephala BACKEBERG
20242024/2. szám74Manfred Figge és Jónás MónikaA Ferocactus diguetii var. diguetii első virágzása
20242024/2. szám79Lukoczki ZoltánAylostera pygmaea-formák a gyűjteményemben
20242024/2. szám87Papp Lászlóin memoriam: Dr. Nemes Lajosné Szentirmay Teréz
20242024/2. szám91Jaroslav Bohata és Mottajcsek PéterAz Astrophytum myriostigma bordáinak érdekes osztódása
20242024/2. szám97Horváth FerencPuerto de La Cruz botanikus kertje Tenerife szigetén
20242024/2. szám103Lukoczki ZoltánPirospozsgás – anekdoták gyűjtőkről, gyűjtőktől – 5. rész
20242024/2. szám108Varga ZsoltBetekintés az epifiton kaktuszok rendszerezésébe – Epifita kaktuszok 5.rész.
20242024/2. szám114Dr. Horváth SándorTéli növekedésű pozsgásnövények: a Tylecodon nemzetség
20242024/3. szám124Horváth FerencTenerife: az Anaga-hegység és a Masca-völgy szukkulensei
20242024/3. szám132Tóth NorbertAriocarpus-virágzás a mexikói kaktuszbirodalomban
20242024/3. szám142Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése – IX. rész: Epithelantha potosina
20242024/3. szám151Lukoczki ZoltánAylostera pygmaea-formák a gyűjteményemben – 2. rész
20242024/3. szám158Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterCremnocereus, a 21. század új kaktusznemzetsége
20242024/3. szám168Gerd Hufnagel, Jónás Mónika és Papp LászlóOrtegocactus macdougallii: az el nem ért úticél
20242024/3. szám174Kollár KrisztiánPirospozsgás – anekdoták gyűjtőkről, gyűjtőktől – 6. rész
20242024/4. szám184Sami Mohammad és Jónás MónikaSok út vezet Rómába – Magvetési módszerek
20242024/4. szám193Lukoczki ZoltánAylostera pygmaea formák a gyűjteményemben – 3. rész
20242024/4. szám201Varga ZsoltBetekintés az epifiton kaktuszok rendszerezésébe Epifita kaktuszok 6. rész.
20242024/4. szám207Vítězslav Vlk és Mottajcsek PéterHogyan válik valóra egy álom – avagy egy nap az Euphorbia piscidermis lelőhelyén
20242024/4. szám211Füleki JózsefA kaktuszok és kaktuszosok igényeinek összehangolása
20242024/4. szám218Dr. Horváth SándorSzokotra
20242024/4. szám228Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése X. rész: Epithelantha pulchra (Engelmann) Britton et Rose
20242024/4. szám236Jokhel Csaba és Papp LászlóVicces kedvű evolúció
20252025/1. szám4Rudolf Slaba és Mottajcsek PéterHildewintera aureispina (Ritt.) Ritt. a hazájában és kertkultúrában
20252025/1. szám14Varga ZoltánAz Epithelantha nemzetség áttekintése – XI. rész: Epithelantha spinosior C. Schmoll (E. unguispina (Boed.) D. Donati & Zanov.)
20252025/1. szám24Tóth Lívia és Jokhel CsabaAz első lépések a Melocactus nemzetség felé
20252025/1. szám31Lukoczki ZoltánAylostera pygmaea-formák a gyűjteményemben 4. rész
20252025/1. szám40Lukoczki ZoltánKi kicsoda: Bemutatom Debreczy Zsoltot
20252025/1. szám52Tóth LíviaBotanikus kertek a Föld körül – 1. rész
20252025/2. szám64Rudolf Slaba, fordította Mottajcsek PéterCopiapoa gigantea – egy faj sok névvel és kombinációval
20252025/2. szám74Lukoczki ZoltánKi kicsoda: Bemutatom Debreczy Zsoltot 2. rész
20252025/2. szám87Füleki JózsefEgy Mammillaria crucigera három élete
20252025/2. szám89Jokhel Csaba, Papp LászlóOszloposok gyűjteményekben Peniocereus viperinus
20252025/2. szám91Varga ZsoltBetekintés az epifita kaktuszok rendszerezésébe Epifita kaktuszok – 7. rész
20252025/2. szám99Tóth Lívia, Jokhel CsabaMásodik lépés a Melocactus nemzetség felé
20252025/2. szám110Koltay Gábor (kiegészítette Papp László), Jokhel Csaba, Lukoczki Zoltán, Tóth Lívia, Varga ZsoltKözös Ötös 11. rész
20252025/2. szám117Jokhel CsabaOpuntia galapageia
20252025/3. szám124Rigerszki ZoltánKubai barangolások, 2010. VII. rész: Holguín szerpentinzónájában
20252025/3. szám138Rudolf Slaba, fordította Mottajcsek PéterCopiapoa krainziana Ritt. és változata, a scopulina Ritt.
20252025/3. szám146Dr. Horváth SándorTéli növekedésű pozsgásnövények: a Tylecodon nemzetség
20252025/3. szám151Lukoczki ZoltánKi kicsoda: Bemutatom Debreczy Zsoltot 3. rész
20252025/3. szám160Horváth Viktória, Papp LászlóBotanikus kertek a Föld körül 2. rész A Sukkulenten-Sammlung Züric
20252025/3. szám168Tóth Lívia, Jokhel CsabaHarmadik lépés a Melocactus nemzetség felé A Karib-térség kisebb szigetei 2. rész
20252025/3. szám176Tóth LíviaMatucana madisoniorum var. albiflora

A Kaktusz-Világ magazinunk ajánlói

Olvassák a Kaktusz-Világ ajánlóját a főszerkesztői levéllel, az elnöki köszöntővel és a cikkek nyitóoldalával!

A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja

ISSN 0209-9152
Megjelenik évente 4 alkalommal, 280 példányban.

Felelős kiadó:

  • Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, 2220 Vecsés, Halmi u. 13., kaktuszgyujtok.hu
    Az MKOE tagdíja 2025. évre: 8 000 Ft
    A lapot az egyesület tagjai térítésmentesen kapják.

A szerkesztőbizottság tagjai:

Főszerkesztő:

Szakmai lektor:

A Közleményeket, a címlapot és a hátlapot szerkeszti:

Német nyelvű szakfordító:

Cseh nyelvű szakfordító:

Szerkesztők:

Kiadványterjesztő:

  • RIGERSZKI Zoltán, Kazincbarcika, +36-30-488-4096, +36-48-411-397, zoltanrigerszki@gmail.com
    A korábbi évfolyamok számai megrendelhetők a kiadványterjesztőnél.

Nyomdai előkészítés:

  • Bíbor Kiadó, Miskolc

Nyomdai munkák:

  • Érdi Rózsa Nyomda Kft., Érd

A lapban megjelenő írások nem minden esetben tükrözik a szerkesztőbizottság saját álláspontját!

© A megjelent anyagok átvételével és másolásával kapcsolatban minden jog fenntartva!

Editors:

  • Jokhel Csaba, editor-in-chief
  • Solti Ádám dr., professional editor (Department of Plant Physiology and Molecular Plant Biology, Eötvös Loránd University, Hungary)
  • Papp László professional editor (director, Botanical Garden, Debrecen University, Hungary)
  • Kollár Krisztián, language editor

Guide for authors

Kaktusz-Világ (Cactus-World) is a peer-reviewed periodical magazine of the Hungarian Cactus Society (Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, MKOE), founded in 1971 and published on 240 pages (divided into four issues) per year.
ISSN 0209-9152

Aims and scope

Kaktusz-Világ welcomes (original research, opinion, short communication or review) papers from any field of taxonomy, ecology, large-scale systematics, physiology, horticulture and botanical history of cacti and other succulent xerophytes. Kaktusz-Világ may also re-publish original papers in Hungarian.

Types of paper

As Kaktusz-Világ is a Hungarian-language magazine, articles are published in Hungarian but we also accept manuscripts in English, German, French and Spanish. Foreign language articles will be translated to Hungarian. Articles (original, second publish and review) should not exceed 4000 words (without the Abstract and References). All papers are welcomes that are illustrated by high-quality colour photo materials (quality restrictions see below). The fundamental character of Kaktusz-Világ remains that of a magazine for biology of xerophyte plants.

Publication

All articles are undergone to a minor peer-review process prior to publish in Kaktusz-Világ. Kaktusz-Világ has no publication fee. To be able to send a free hardcopy of the issue containing the accepted paper, the Editorial board ask for the postal address of the contact author.

Submission

Submission to this journal proceeds via e-mail. Please submit papers to sadambio@elte.hu in form of .doc or .docx files. Please note that even though manuscript source files are converted to PDF files by the Editorial board for the review process, the source files are needed for further processing after acceptance. All correspondence, including notification of the Editor's decision and requests for revision, takes place by e-mail removing the need for a paper trail.

Article structure

Abstract

Abstract as a single paragraph (maximum: 200 words). The abstract must indicate the object of the work, the material (with full taxonomic name) and the essential results. Any abbreviations must be defined therein. Enzymes are identified with official nomenclature (EC). No references are to be cited.

Nomenclature

At its first mention in the Main text, and also in the Abstract, taxa, chemicals or enzymes (Echinocactus grusonii HILDM., 1891, L malate:NAD oxidoreductase, EC. 1.1.1.37) must be identified by the official nomenclature. In a taxonomic paper, the authorship of the synonyms should also be given. Subsequently a simplified form may be used, e.g. E. grusonii, malate dehydrogenase (or even MDH if defined under Abbreviations). Words differ from the language (eg. Latin) of the manuscript should be typed in italics. All taxonomic names should be typed in italics except the name of cultivars (e.g. cv. Exotic Dancer) as well as the abbreviation of infraspecific taxonomic categories (ssp., var., fa., lus., convar., provar., etc.). People mentioned in the manuscript should be typed in SMALL CAPITALS. To heighten words in the MS, underline or bold type may be used. References should cite in the main text as Kiss, 2011, Kiss and Nagy, 2011, and Nagyet al., 2011, Kovács, personal communication).

Reference style

All references should explain at the end of the MS in a separate 'References' section according to the following formats:
Kiss, S., Nagy, T., Kovács, K. 2003. About the physiology of cacti. Journal About Cacti, 01: 100-120.
Szabó, T.H. 2007, The distribution of cacti (Cactaceae), In: Takács, N.O (ed.), Cacti, Noname Press, Budapest, Hungary, pp. 000-000.
Britton, N.L., Rose, J.N. 1923. The Cactaceae: Descriptions and illustrations of plants of the cactus family. Vol. 4. The Carnegie Institution of Washington, Washington, DC, USA.
Manuscript should use SI units or at least give the SI-equivalence at the first mention. Frequently used non-SI units as L, t, q, ha, dkg, °C, etc. are allowed to use.

Web references

As a minimum, the full URL should be given and the date when the reference was last accessed. Any further information, if known (DOI, author names, dates, reference to a source publication, etc.), should also be given. Web references can be listed separately (e.g., after the reference list) under a different heading if desired, or can be included in the reference list.

Figures

Formats
Colour photographs can be submitted as separate JPG files with a resolution at least 300 dpi. Bitmapped line drawings should only submit as 300 dpi TIF files
Please do not:

  • Supply files that are optimised for screen use (e.g., GIF, BMP, PICT, WPG); the resolution is too low;
  • Supply files that are too low in resolution;
  • Submit graphics that are disproportionately large for the content.

Figure captions

Ensure that each illustration has a caption. Supply captions together with the Main text, at the end of the References, not attached to the figure. A caption should comprise a brief title (not on the figure itself) and a description of the illustration. Keep text in the illustrations themselves to a minimum.

The Editorial Board