A fórum átmenetileg nem működik

EDITHCOLEA nemzetség

Fórum: yy

A nemzetségnek egy faja ismert, Edithcolea grandis néven. A gyűjtők a stapéliafélék 'nehézfiújának' tartják. Nem könnyű virágzásig felnevelni. Különösen a télvégén könnyen elpusztul. Virága feltűnően szép sárgás-vöröses-barnás tarka, mintázata alapján perzsaszőnyeg-nek is említik. A növény teste fénylő, egészen sötét olajos zöldes-barna árnyalatot vesz fel kellő fényben. A szemölcsök csúcsán álló barna töviskék más stapéliafélékkel ellentétben gorombán kemények, szúrósak.
Az én féltett, kedvenc növényem két éve van velem, még nem hozott virágot. Pedig már várom. Az intenzív fejlődés eredményeként a múlt nyáron egy szártagját levágva újragyökereztettem. Ő van a második képen a tálban.



Tegnap váratlan öröm ért, amit szeretnék megosztani e honlap olvasóival. Az Edithcole grandisom virágot nyitott.
A dolog még tavaly kezdődött, amikor a növényem hajtáscsúcsán apró virágbimbók jelentek meg. A bimbók azonban egy idő múlva leszáradtak. A történet ez év májusában újabb kis bimbók megjelenésével folytatódott.
Tehát a növény virágozni szeretne és én ezt támogatom. Ezért bekerült egy üres terráriumba, ahol meleg és magasabb pártartalom mellett a bimbók tovább fejlődtek. Július közepétől a hőhullám során felgyorsultak az események és a bimbó kezdett felfúvódni. Egy hét alatt mérete az eredeti többszörösére nőtt. Úgy nézett ki, mint egy felfújt papírzacskó. Várható volt a nyílás, de nem tudtam nappal, vagy éjjel kerül e erre sor. Tegnap hajnaltól az óránkénti ellenőrzések során sem mutatta jelét, hogy nyílna, ezért kevés párásítást alkalmaztam. Nyolc óra körül, azonban legnagyobb meglepetésemre a virágot teljesen kinyílva találtam. Vélhetően a már túlfeszült szirmok egyszerre tárultak szét.
A virág röviden jellemezve, CSODÁLATOS. A szakirodalomban leírt, mutatott, ötszirmú formátumú és a színe valóban egyfajta perzsaszőnyeg utánzatnakfelel meg. A tenyérnyi méretű szirmok sárga alapon sötétbordó pöttyökkel, mintázatokkal díszítettek. A szirmok szegélyén a selyemkórófélékre jellemző bordó mimikri szőrök még tovább emelik a látvány szépségét. A sziromlevelek hegyes csúcsi vége narancsos sárga, ami visszahajlik a virágtányér háta mögé. A szirmot 11 cm átmérőjűnek mértem, de a csúcsokkal együtt mérve meghaladta a 18 cm-t. Érdekessége, hogy nem lehetett érezni a növénycsaládra jellemző romlott hússzagot. Illata engem inkább egy alig érezhető, égett műanyagszagra (bakelitszag) emlékeztetett.
A nap során végig nyitva maradt, bár a nagy hőség hatására délutánra még homorúbbra váltott, szinte felkínálva a virágtányér középen lévő – a virág méretéhez képest relatíve kis – „sexzónát” a beporzásra.
Most, a kinyílástól számított 36 óra elteltével a virág változatlanul díszlik, az egész tányér, de különösen a szarvszerűen hátra hajló cimpák vaskosan húsosak, tipikus szukkulens nem csak a növény, de a pompás virága is.
A virág hátsó oldalát mutató képeken látható, hogy a virágszár mellett további kis bimbók várják, hogy ők is megörvendeztethessenek virágukkal. Remélem, az első virágot még több is követi majd. Bár az első virág nyújtotta örömöt és élményt már nem vehetik el tőlem, de ezzel nem lehet betelni. Ezért várom a folytatást.

alias: garas

Dr. Gyúró Zoltán képe

Etalont állítottál fel a virágzás bemutatásról Ok

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Köszönöm az elismerést. Abban bízom, hogy mások is követik a példát!

alias: garas

Az utolsó 10 fórumtéma

csökkenő sorrend Szerző, cím Válaszok Legutolsó tartalom
Dr. Gyúró Zoltán 1. fórumtéma 1 2013.12.16-11:06
Dr. Gyúró Zoltán
Jokhel Csaba 2013. érdi kaktuszos karácsony 2 2014.01.31-00:59
Dr. Gyúró Zoltán
Füleki József meghatározás 2 2014.01.10-17:05
Jokhel Csaba
Dr. Gyúró Zoltán Kaktuszfa ligetek a tengerparton 2014.01.12-12:06
Dr. Gyúró Zoltán
Dr. Gyúró Zoltán Szmájli jelek használata 2014.01.31-10:28
Dr. Gyúró Zoltán
Jokhel Csaba Turbinicarpusok 4 2014.04.06-19:18
Jokhel Csaba
Jokhel Csaba Thelocactus 2014.02.15-18:43
Jokhel Csaba
Kádár Csaba Notocactus 1 2014.05.03-21:06
Jokhel Csaba
Dósa Béla Lithops 2014.03.08-20:09
Dósa Béla
Dósa Béla Lithops 1 2014.03.30-19:37
Libnárné Hercze...